Sok kiváló támadó futballozott anno veszprémi mezben, akik góljaikkal nagy örömöt szereztek a szurkolóknak. Ám ha egyszer rendeznének egy közönségszavazást annak érdekében, hogy ki volt a legjobb vagy legnépszerűbb játékos a királynék városában, akkor biztosan sok voksot kapna egy hátvéd, Baranyi Sándor, aki az NB I-be feljutott csapat kapitánya volt.
Az 1953-ban Győrben született labdarúgó Szeged és Várpalota érintésével 22 évesen érkezett Székesfehérvárra, ahol pályafutása legeredményesebb időszakát töltötte. 164 élvonalbeli mérkőzésen öltötte magára a Videoton mezét, melyben védő létére 18 gólt szerzett. Tagja volt a bajnoki- és Magyar Kupa-ezüstérmes együttesnek. Fix helye volt az 1980-as olimpia selejtezőit játszó gárdának, amely annak idején a DVTK-ra épült, méghozzá annyira, hogy az állandó kezdőbe kilenc diósgyőri mellett csupán Kiss László, a Vasas csatára és Baranyi tudott bekerülni.
Csak egy alkalommal lépett pályára az A-válogatottban, mert pályafutását derékba törte egy súlyos sérülés, amit a ferencvárosi Beles Ferenc okozott neki egy bajnoki összecsapáson. A Videoton védőjének elszakadt a belső és külső oldalszalagja, valamint a mellső keresztszalagja, emellett megsérült a külső és belső porca. Ezután már nem tudta visszanyerni a korábbi kiváló formáját.
Felépülése után Baranyi Sándor Veszprémbe igazolt és segített a Bakony Vegyésznek bejutni az NB II-be. Majd ismét az NB I-ben, Békéscsabán futballozott egy évet, utána visszatért Veszprémbe, és ezúttal az NB I-be segítette csupa szív játékával az akkor már VSE néven szereplő gárdát. Visszavonulása után előbb Glázer Róbert mellett pályaedzőként dolgozott, majd Balatonfüreden, Tihanyban és Balatonalmádiban egyedül vitte a helyi csapat melletti szakmai munkát. Edzőként a legjobb eredményt a félszigetiekkel érte el: három év alatt a megyei másodosztályból indulva felvitte a Tihanyi Petőfi SE-t az NB III hatodik helyére.