Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fordulatos meccsen, nagy csatában nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém

2023. szeptember 16. 21:06
Megszerezte első győzelmét a férfi kézilabda élvonal idei kiírásában a Fejér-B.Á.L. Veszprém, miután a szombati játéknapon hatalmas csatában, egy góllal győzni tudott a Budakalász vendégeként.

A Dabas elleni idegenbeli és a NEKA vendéglátóajként elveszett mérkőzése után továbbra is első győzelméért küzdött a férfi kézilabda NB I-ben a Fejér-B.Á.L. Veszprém. Az Éles József vezette alakulat a másik veszprémi klubikon, Csoknyai István csapatához, az egy-egy győzelemmel és verséggel rajtoló Budakalászhoz látogatott szombaton.

Remekül kezdte az összecsapást a bakonyi együttes, amely a hazai nyitógólra hárommal felelt. A mieink a folytatásban is határozottan védekeztek és gyors, pontos támadásokat vezettek. Draskovics vezetésével a játékrész harmadánál már hárommal vezetett a Fejér-B.Á.L. (10. perc: 3-6).

Továbbra is a veszprémiek bal oldala játszott eredményesebben: Hári a hetese után akcióból kétszer is betalált. Hozta a bravúrt Mojsilov is, aki Juric-Grgic büntetőjét hatástalanította. Mihalin kisbüntetését Grünfelder használta ki egy szemfüles góllal, így már négy volt közte (15. perc: 5-9).

A fáradságos munkával kiharcolt fórt aztán gyorsan elherdálta az Éles-csapat. Varjú, Tyiskov, illetve a duplázó Kovács Dominik révén ugyanis 4-0-s sorozatot produkált a házigazda, amelynek kapujában Tóth Mihály szép védésekkel vetette észre magát. Szmetán törte meg az ötperces vendég gólcsendet, amire kettővel felelt Kiss, így fordított a Pest vármegyei gárda (22. perc: 11-10).

Éles József időt kért, Djukics villámgyorsan kettőt vágott, így ismét nálunk volt az előny. A hajrához közeledve Hári újabb két hétméterest értékesített. Úgy tűnt, hogy a mieink fordulhatnak előnnyel a pihenőre, ám előbb Kiss, majd az utolsó másodpercben Ranisavljevics is betalált, így egált mutatott az eredményjelző a szünetben (14-14).

Megvan az első győzelem, idegenben nyert a Veszprém! - Fotó: Szűcs AttilaMegvan az első győzelem, idegenben nyert a Veszprém! - Fotó: Szűcs Attila

Másfél perc telt csak a második felvonásból, amikor Mihalint piros lappal kiállították a játékvezetők. Ezt kihasználva kétszer is vezetéshez jutott a Veszprém, ám mindkétszer egalizáltak a budakalásziak, sőt, Juric-Grgic révén a fordítás is összejött nekik (35. perc: 17-16).

Elhúzni azonban nem tudott a Csoknyai-csapat, felválta estek a gólok a folytatásban. Ekkor megint a veszprémiek tudtak megújulni, akik Szuharev főszereplésével visszavették fórjukat (44. perc: 19-21).

Továbbra is nagy csata zajlott a játéktéren, negyedórával a vége előtt is lehetetlennek tűnt megjósolni, ki örülhet majd a lefújás pillanatában. Újra egalizált a rivális, ám a hosszú sérüléséből felépülő Kristóf kritikus pillanatban hozzátette a magáét, s feliratkozott a gólszerzők közé. Ráadásul Mojsilov megfogta Sinkovits hetesét, igaz, a kipattanót már bedobta a jobbátlövő (48. perc: 22-22).

Az utolsó tíz percből hatot emberhátrányban kézilabdázott a Fejér-B.Á.L., a gárda azonban hősiesen küzdött az első bajnoki pontokért. Rendre sikerült is vezetni, igaz, azonnal jött a válasz a riválistól (56. perc: 26-26). A hét gólig jutó Hári keze az utolsó percben sem remegett meg, a negyedik büntetőjét is bedobta. A túloldalon viszont Sinkovits már nem bírta az idegek harcát, Balogh kritikus pillanatban védett, a Veszprém így parázs csatában egy góllal győzni tudott (28-29).

Különösen jól jött a siker Éles tanítványainak, hiszen a jövő szombat bajnokijuknak nem ők lesznek az esélyesei, amikor is a Szeged látogat majd a Március 15. utcai csarnokba.

Férfi kézilabda NB I, 3. forduló:
CYEB Budakalász–Fejér-B. Á.L. Veszprém 28-29 (14-14)
Budakalász, vezette: Paska, Vastag
Budakalász: Tóth M. – Varjú 6 (2), Sinkovits 5, Dávid, Mihalin, Juric-Grgic 5, Kovács D. 4
Csere: Bíró B. (kapus), Kiss B. 3, Tyiskov 4, Ranisavljevics 1, Halász
Vezetőedző: Csoknyai István
Veszprém: Mojsilov – Szmetán P. 2, Szuharev 2, Pintér B. 1, Grünfelder 2, Draskovics 6, Hári 7 (4)
Csere: Balogh T. (kapus), Bugyáki 1, Szrnka, Kristóf 2, Djukics 5, Hornyák B. 1
Vezetőedző: Éles József
Kiállítások: 10, ill. 16 perc
Hétméteresek 5/2, ill. 4/4

 Így látták a főszereplők

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 4 4 0 0 157 105 52 8
2. OTP Bank-Pick Szeged 4 4 0 0 144 112 32 8
3. FTC-Green Collect 4 3 0 1 135 113 22 6
4. Csurgói KK 4 3 0 1 127 118 9 6
5. MOL Tatabánya KC 4 3 0 1 116 107 9 6
6. HSA NEKA 4 3 0 1 105 101 4 6
7. QHB Eger 4 2 0 2 112 119 -7 4
8. Balatonfüredi KSE 3 1 0 2 78 80 -2 2
9. Dabas KC 4 1 0 3 114 125 -11 2
10. CYEB-Budakalász 3 1 0 2 74 87 -13 2
11. Fejér B.Á.L.- Veszprém 4 1 0 3 109 125 -16 2
12. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 4 1 0 3 120 148 -28 2
13. Carbonex-Komló 4 0 0 4 92 112 -20 0
14. PLER-Budapest 4 0 0 4 97 128 -31 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 24. 18:37
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Dabas
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Csurgó
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 27. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnol
Eredmény
33-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 19. 18:15
Helyszín
Budaörs, Sportcsarnok
Eredmény
31-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. május 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Tatabánya
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 5. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Sportcsarnok
Eredmény
36-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Liga Kupa, elődöntő, 2022/2023
Hazai
Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 26. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 22. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
46-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Liga Kupa, elődöntő, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
26-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
35-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. szeptember 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
26-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Budakalász
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
28-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
további cikkek
Az Éles-Veszprém méltó ellenfele volt a Szegednek Fejér-B.Á.L. Veszprém Az Éles-Veszprém méltó ellenfele volt a Szegednek A házigazda Fejér-B.Á.L. Veszprém kézilabdacsapata a szombati élvonalbeli bajnoki nagy részében egyenrangú ellenfele volt az OTP Bank-Pick Szegednek, noha az ötszörös bajnok győzelméhez kétség sem férhetett. 2023. szeptember 23. 19:45 Lehajrázta a NEKA az Éles-Veszprémet Fejér-B.Á.L. Veszprém Lehajrázta a NEKA az Éles-Veszprémet Hiába vezetett többször is négy találattal, a hajrában produkált nyolcperces gólcsend megpecsételte a Fejér-B.Á.L. Veszprém sorsát, amely a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján végül négygólos vereséget szenvedett a NEKA vendéglátóajként. 2023. szeptember 9. 19:56 Dabasi vereséggel kezdte az idényt az Éles-Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Dabasi vereséggel kezdte az idényt az Éles-Veszprém A Fejér-B.Á.L. Veszprém küzdelmes mérkőzésen öt góllal alulmaradt a Dabas vendégeként a férfi kézilabda élvonal 2023/24-es évadának első fordulójában, szombaton. 2023. szeptember 2. 19:55 Éles József: Nagybetűs csapatot építünk! Fejér-B.Á.L. Veszprém Éles József: Nagybetűs csapatot építünk! A Fejér-B.Á.L. Veszprém az előttünk álló hétvégén immár negyedik idényét kezdheti meg a kézilabda NB I-ben. A klubtulajdonos-vezetőedző Éles József portálunk kérdésére elmondta, bizakodva várja a rajtot, az igazolt játékosok teljesítményével egytől egyig elégedett. 2023. augusztus 30. 12:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.