2023. február 2.
//
Karolina névnap

2008: A biblia éve / A brutális Isten?

2008. május 27. 22:39
Bármilyen sok ember is tartja a Bibliát szent könyvnek, számos olyan epizóddal találkozhatunk benne, amelyet „jóérzésű” ember nem szívesen olvas, sem nem ír le. Ilyen epizód a választott nép Egyiptomból való kivonulása az ezzel együtt járó tíz csapás, amellyel Isten az ellenséget sújtja. Vajon Isten valóban istentelenül pusztító vagy brutális tulajdonságokkal rendelkezik?
 A Biblia a világ teremtése és az első néhány generáció történetének bemutatása után Ábrahám leszármazottainak történetét mutatja be. Ábrahám utódai egy éhínség miatt kénytelenek elhagyni otthonukat, így költöznek Egyiptomba. Itt kezdetben barátságosan bánnak velük, néhány emberöltő leforgása után azonban sorsuk rosszabbra fordul: mint a legtöbb idegen és bevándorló nép, ők is rabszolgaként tengetik napjaikat – ők az ókor vendégmunkásai. A nyomor és a kényszermunka megtöri a választott nép bizalmát és hitét, lassan-lassan elfelejtik, kik is voltak az ő őseik, ki az ő Istenük. Ekkor kezdődik egy új történet: az Egyiptomból való kivonulás, a sivatagon való átkelés, majd az ígéret földjének meghódítása.

Az itt olvasható történeteket az események után több száz évig szóban hagyományozták tovább, így folyamatosan módosult, alakult, színesedett az elbeszélés, amíg írásba nem foglalták. Éppen ezért történelmi szempontból kevés biztos adat áll rendelkezésünkre. Feltehetően a választott nép, vagy annak egy kisebb csoportja valóban átélte az egyiptomi szolgaságot, a rabszolgamunkát, majd elhagyta Egyiptomot, átkelt a sivatagon, és eljutott ill. visszatért az ígéret földjére. Az utókor ezt a történetet használta fel arra, hogy megalapozza saját identitását: Ide gyűjtötték össze azokat a történeteket, amelyek bemutatják Isten és a választott nép kapcsolatát. E kapcsolat bemutatása állt a szerzők szeme előtt akkor is, amikor az egyiptomi csapásokat és az onnan való kivonulás véres jeleneteit végleges formába öntötték. Erre nagy valószínűséggel akkor került sor, amikor a zsidó nép először került a végső megsemmisülés határára. Irodalmi szempontból tehát a történet fő célja, hogy egy markáns eseménnyel megalapozza egy nép önazonosságát. Éppen ezért olyan biztos pontokra mutat rá, amelyekből a legnagyobb tragédiák idején is új erőt és reményt lehet meríteni.

Felmerül azonban a kérdés, hogy miért foglalkozunk mi egy tőlünk idegen népnek az önazonosságával? Miért pont a zsidóságot megtartó erőkről beszélünk, amikor van saját kultúránk, vannak saját hagyományaink, amelyekből meríthetünk? A kérdés jogos és fontos. Valóban minden idegen nép eredetének ismereténél fontosabb a saját önazonosságunk ismerete és elmélyítése. Az első keresztények azonban felismerték, hogy a „keresztények Istene” ugyanaz, mint a „zsidóság Istene”. Ezért vallották, hogy minden olyan történet, amely ennek az Istennek a tetteit mutatja be, számunkra, keresztények számára is fontos. Így a keresztények kezdettől fogva magukénak érezték a zsidóság történetét – saját népük, kultúrájuk története mellett. Ugyanebben a szellemben szemléljük a zsidóság Bibliában leírt történetét, hiszen az évszázadok folyamán ez a kereszténységre alapuló magyar kultúránknak is része lett.

A történet az egyiptomi rabszolgaság bemutatásával kezdődik. Elnyomatás, kényszermunka, tökéletes kilátástalanság. Ekkor születik Mózes, a zsidóság egyik legnagyobb alakja. Élete szinte csodával határos módon menekül meg, de egy egyiptomi megölése után menekülni kényszerül, s évtizedeken keresztül bujdosóként él. Ekkor találkozik Istennel, aki megbízza őt, hogy szabadítsa ki a népet az egyiptomi fogságból. Tökéletesen lehetetlen próbálkozás ez: Egy körözött személynek kell tárgyalásokat folytatnia a fáraóval a kényszermunka befejezéséről és a kitelepedésről. Mózes csak hosszú tiltakozás után vállalja el e feladatot. Egyeztet saját népe vezetőivel, akik nyugalomra intik: ők jobb politikusok, tartanak a megtorlástól. Mózes azonban hajthatatlan, tárgyal a fáraóval, aki természetesen nem hallgat Mózesre, hanem megszorító intézkedéseket vezet be a zsidósággal szemben: Rosszabb munkafeltételek mellett kell a korábbinak megfelelő mennyiségű agyagtéglát kitermelniük. A megszorítás célja, hogy ne legyen idő a lényeges dolgokról való gondolkodásra – talán manapság is találkozunk ilyesmivel.

Ebben a lehetetlen helyzetben a zsidóság vezetői is Mózes ellen fordulnak, őt hibáztatják sorsuk rosszabbra fordulásáért. Mózes természetesen tehetetlen: nem saját ötletét, hanem egy isteni parancsot valósított meg, ezért Istenhez fordul saját és a nép panaszával. Isten ekkor mutatja meg először hatalmát: Tíz csapással sújtja az egyiptomiakat, s ezzel bírja a fáraót jobb belátásra. A leírásban tükröződik a kor felfogása a különféle embercsoportok konfliktusairól: Nem csupán emberek hadakoznak egymással, hanem az érintett csoportok istenségei is. A csapásokat pedig csak akkor érthetjük meg helyesen, ha azokat a zsidóság szempontjából szemléljük. Nem az egyiptomiak ellen, hanem az elnyomott zsidók mellett foglal állást Isten. Az elnyomottak, a rabszolgák, a kiszolgáltatottak tapasztalhatják meg az isteni segítséget, az isteni szabadítást.

Az egyes csapások pedig:

Ÿ         Az ivóvíz vérré változik

Ÿ         Békák lepik el az országot

Ÿ         Szúnyograjzás

Ÿ         Bögölyrajzás

Ÿ         Dögvész – az egyiptomiak állatai elpusztulnak

Ÿ         Fekélyek lepik el az egyiptomiakat

Ÿ         Jégeső pusztítja el a vetést

Ÿ         Sáskajárás

Ÿ         Sötétség borítja az egyiptomiak lakóhelyét

Ÿ         Minden elsőszülött egyiptomi meghal egy éjszaka alatt

A csapások mind a tíz esetben csupán az egyiptomiakat érik, a zsidókat nem. Mózes minden egyes csapást előre bejelent a fáraónak, mint isteni szankciókat arra az esetre, ha ő nem engedi el a népet. Az első nyolc csapás olyan természeti jelenség, ami a Nílus vidékén egyáltalán nem meglepő: A Nílus vize áradáskor a Szaharából hozott hordaléktól vált pirosas színűvé, ami hasonlított a vérhez. Az áradás természetesen kedvezett a békák és rovarok elszaporodásának, a trópusi járványok pedig napjainkban sem ismeretlenek. A kilencedik csapás – az egyiptomiak sötétsége és a zsidók világossága – a szerző szempontjából jellemzi a két népcsoportot. Az utolsó, tizedik csapás pedig Isten győzelmére mutat rá: A fáraó elengedi a zsidókat, akik már felkészültek a kivonulásra.

A bibliai történet itt stílust vált: a kivonulás elbeszélése mellett megjelennek a kivonulás emlékünnepére, a pászkára vonatkozó utasítások. Már a kivonulás is úgy jelenik meg, mint az első pászka-ünnep, amit aztán minden évben újra megülnek. A végső győzelem azonban még hátra van. Amikor a zsidók elindulnak, a fáraó belátja súlyos hibáját: elengedte az ingyen munkaerőt. Ezért üldözni kezdi a zsidókat, s a Vörös-tenger partjánál éri utol őket. A tengert Mózes Isten segítségével kettéválasztja, s a zsidók száraz lábbal kelhetnek át, majd amikor átértek a túlsó partra, a víz visszaáramlik a helyére, elsodorva az egyiptomiakat.

Ha az emberi jogok szempontjából tekintjük a történetet, akkor a benne szereplő Isten meglehetősen kétes, sőt negatív megítélés alá esik: A konfliktusok ilyen erőszakos rendezése nem felel meg az általunk elfogadott normáknak. A történetnek azonban nem ez a célja, hanem a megsemmisülés szélére került zsidóság reményének megerősítése. Ezért találkozunk egy olyan Istennel, aki a leglehetetlenebb és legreménytelenebb helyzetben is az elnyomott mellé áll és megvédi népét. Ezért meríthetnek erőt zsidók és keresztények egyaránt ebből a történetből, amely figyelmezteti a mindenkori „egyiptomiakat”, jólszituált kizsákmányolókat is: a hatalomnak is vannak korlátai, és létezik egyfajta felsőbb igazságszolgáltatás. S végül a Biblia Istenének nagyságáról és mentalitásáról is fellebben a fátyol: Ő nem a hatalmasokat, a gazdagokat, a tökéleteseket, a nagy ókori kultúrák képviselőit választotta ki, hanem egy kis rabszolgasereget, hogy rajtuk keresztül mutassa meg nagyságát.

 

 

 

 

 

Kivonulás Egyiptomból – áttekintés

(Kivonulás könyve 1-15)

 

 

 

            Izrael Egyiptomban (1)

            Mózes gyermekkora és meghívása (2-6)

            A tíz csapás (7-11)

            Pászka (12,1-13,16)

            Kivonulás (13,17-15,21)

dr. Csernai Balázs

További cikkek

Elfeledett pincére bukkantak a könyvtár alatt
Elfeledett pincére bukkantak a könyvtár alatt
Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár felújítási munkálatai során egy régen elfeledett pincerendszerre bukkantak az épület alatt. Portálunknak sikerült lejutni a szűk bejáraton az épületrészbe, ahol nem csak üres termeket találtunk.
Zenével hívják fel a figyelmet a Balaton sérülékenységére
Zenével hívják fel a figyelmet a Balaton sérülékenységére
Tizenkét zenész és zenekar által szerzett dalok a Balaton környezeti értékeire hívják fel a figyelmet, melyek a BALATORIUM ökológiai, kulturális eseménysorozat keretein belül jelennek meg 2023-ban. A legmenőbb magyar előadók mellé pedig fiatal tehetségek jelentkezését is várják.
Nyilvános az idei VEN dátuma
Nyilvános az idei VEN dátuma
Hivatalossá vált, mettől meddig tartanak idén a Veszprémi Egyetemi Napok.
Nem csak az EKF nyitóünnepsége miatt volt fontos a január Veszprémben
Nem csak az EKF nyitóünnepsége miatt volt fontos a január Veszprémben
Január havi hírösszefoglalónkban megmutatjuk, hogy bár az EKF nyitóünnepségétől volt a leghangosabb Veszprém, azért ezenkívül is voltak fontos történések az elmúlt 30 napban.
Latinos ritmus kopogott az iskolai könyvtár parkettáján
Latinos ritmus kopogott az iskolai könyvtár parkettáján
Koncertet és táncestet szervezett a Tango Misterio a hétvégén a tangó szerelmeseinek és azoknak, akik még csak most ismerkednének a tánccal.