Sűrű időszakotokban értelek utol. Milyen történések kötik most le az energiádat?
Most fejeztünk be két kiállítási anyagot a Romani Design-nal. A Hagyományok Házában nyílt meg a Romani Design Fashion Art – Aktivizmussal a tradíciókért kiállításunk, ennek a kísérőprogramjait, tárlatvezetéseit szervezzük és bonyolítjuk egészen november végéig. Ugyancsak most nyitott a Művészet a könyvtárban című interaktív installációnk a Ludwig Múzeumban, amelyhez szintén készülünk kísérőprogramokkal, workshopokkal, tárlatvezetésekkel. Mindeközben izgatottan hangolódunk az október 19-én nyitó Art Market Budapestre, amin szintén egy kompakt kiállítással fogunk részt venni.
Nem vagytok egy mindennapos divatház: az esztétikai élményen túl már eleve a ruhák, ékszerek, táskák fontos eszközei a romák társadalmi és kulturális integrációjának támogatásában, de emellett folyamatosak az edukációs és közösségi projektjeitek is. Vissza tudod vezetni az aktivizmusodat egy konkrét eseményre, fordulatra az életedben?
Talán a középiskolás éveimhez köthető ez. Budapesten voltam középiskolás, ahol lehetőség volt előbb megismerni és nyomon követni az akkori roma értelmiségi közeg működését és szereplőit, majd valamelyest részesévé válni. Nagyon intenzív kulturális roma közösségi élet zajlott akkor Budapesten: fantasztikus folklór és művészeti események, kiállítások voltak, rengeteg beszélgetés folyt különböző platformokon, ahol a politikával foglalkozó személyiségektől kezdve az írókon, képzőművészeken, festőművészeken keresztül egészen a tanárokig mindenki szót váltott egymással, és azt láttam, hogy nagyon sokan vannak, akik tenni akarnak azért, hogy a nehezebb sorban élő közösségeink tagjainak élete is változni tudjon valamilyen mértékben. Mindez fantasztikus volt, mert a vidéken hagyott közösségi életem így folytatást kapott. Nekem az egész családom is ezen az elven működött és működik a mai napig: egészen kicsi koromtól kezdve azt láttam, hogy mindent együtt csinál a család, együtt készülünk esküvőre, keresztelőre, temetésre vagy csak egy szülinapi bulira, de ha valaki beteg volt, arról is együtt gondoskodtunk. Életemben az egyik leginkább példamutató ember az apukám, aki mindig azt tanította, hogy a saját személyes közösségen belül és azon kívül is a nehezebb sorsú embereket segíteni kell. Emellett valószínűleg volt egy személyes érzékenységem is, így ebben az inspiráló közegben mozogva feltettem magamnak a kérdést: én mit tehetnék? Egészen fiatalon, 18 évesen elkezdtem középiskolás és felső tagozatos roma fiatalok tehetséggondozását, mentorálását, ezzel párhuzamosan pedig a saját vidéki közösségemhez is szólva főként kulturális és művészeti projekteket szerveztem. Közben 12 évig szerkesztettem a Glinda roma gyermek és ifjúsági magazint, amelyben képregények formájában dolgoztuk fel a roma népismereti témákat a történelemtől kezdve a verseken, meséken át a romani nyelvleckékig. Az aktivizmussal akkor sem hagytam fel, amikor már a saját ötvös vállalkozásomat vezettem: vidéken roma gyerekeknek és Budapesten a saját kerületemen belül roma és nem roma fiataloknak tartottam workshopokat, ahol az ötvös mesterséget mutattam meg. A közösségépítés tehát mindig is az életem része volt kisebb-nagyobb intenzitással, mindig nagyon motivált, és aztán idővel eljutottam a Romani Design ötletéig.
Varga Helena és Erika
Amibe úgy vágtál bele, hogy korábban nem tanultál divattervezést. Miért a divat mellett tetted le a voksodat, hátrahagyva a nagyon sikeres ötvös vállalkozásod?
Tulajdonképpen ez egy teljesen logikus gondolat volt, hiszen az ékszertől nem áll messze a ruha, az öltözködés. Mindkettő a személyiségünk kifejezése, a kulturális identitásunk hordozója. Ráadásul a férjem családjában akadt olyan, aki varrodát üzemeltetett, ruhakészítéssel foglalkozott, így volt némi rálátásom, illetve apai ágon az én családomban is működött egy kötöde. A Romani Design stratégiáját azonban nem ezek inspirálták, hanem az a gondolat, hogy milyen felület lenne alkalmas olyan vizuális üzenetek hordozására, amelyek több korosztályt és társadalmi réteget képesek megszólítani a társadalmi elit és roma közösségek köréből is. Rájöttem, hogy erre a divat, a design eszközei a legalkalmasabbak. Több, az életemben fontos emberrel beszélgettem erről, meséltem nekik egyéb lehetséges megoldásokról. Azt kell mondjam, rajtam kívül talán senki sem hitt igazán a sikerben, de ők is ezt tartották a legérdekesebb projektlehetőségnek.
Ráadásul a divat a maga módján mégis csak jelen volt az életedben gyermekkorod óta, hiszen anyukád stílusát például sokan csodálták, aki a hagyományost kombinálta a modern darabokkal.
Így van. Az öltözködés, a szép ruhák, ékszerek mindig is fontosak voltak a családomban anyai és apai ágon is. Nagy családom van, amelynek sok fiatal lány és idősebb asszony is tagja volt, így nagyon sokféle öltözködési stílust láthattunk. De nem csak a nők öltözködtek nagyon vagányan. Apánk nagybátyja, Ferike papu jómódú kereskedő volt, egy nagyon karakteres, sármos pasi, aki fantasztikusan öltözködött: időnként bőrmellényben járt úgy, hogy nyáron nem viselt alatta semmit.
Az előbb azt mondtad, nem sokan hittek benne, hogy sikerre viheted az ötleted. Mikor érezted először, hogy mégis neked volt igazad?
Az első év nyarán. 2010-ben indult el ténylegesen a márka, mert az előző évben csak az előkészítő folyamatokon dolgoztam, az, hogy effektíve ruhát is varrtunk, innentől datálódik. Júniusban érkezett egy megkeresés az akkori Bánkitó Fesztiváltól, hogy két hét múlva szeretnének tartani egy promo rendezvényt az akkori Gödörben. Lesznek profi modellek, fények, sajtó, minden, én csak vigyem a ruhákat. Egy probléma volt csak, hogy nem volt kollekció. Ennek ellenére igent mondtam, mert nagyon jó lehetőségnek tűnt ahhoz, hogy elkezdjük hallatni a hangunkat, átadni a közvetíteni kívánt üzenetet. Összeállt a kollekció, lett egy jól sikerült divatbemutató, amit nagyon sokan megnéztek, jó sajtóanyagok jöttek le róla, ami kiváltott egy intenzív médiaérdeklődést, így elég sokat tudtam beszélni a céljainkról, vállalásainkról, mit és miért akarunk csinálni. Onnantól kezdve aztán egyre több emberhez jutottunk el. Persze a baráti, szakmai körömben addig is tudtak rólunk, érdeklődtek, hogy haladunk, az utcáról is jöttek be emberek, mert akkoriban a VII. kerületben, az Akácfa utcában voltunk és volt egy utcai kirakatunk, ami felkeltette az érdeklődést, hiszen akkor teljesen újszerűnek számított, amit csináltunk. Emlékszem, jött egy cigány család is, akik boldogan mesélték, mennyire büszkék ránk, mert ők nagyon sok helyet bejártak a világban, de sehol nem találkoztak olyan vállalkozással, ahol a roma viseleti kultúra jelen lenne. Szóval a szakmai köröm és a média támogatásával egyre többeket értünk el, meg tudtuk szólítani a közvéleményt formáló budapesti művészi közösséget, színészeket, előadókat, énekeseket, akik aztán a saját közösségük felé is közvetíteni tudták a számunkra fontos üzeneteket. Akkor éreztem, hogy ez rendben lesz. Bár bennem előtte se voltak kétségek, mert amit a fejembe veszek, azt végig is viszem.
Valóban nagy hitre lehetett szükséged magadban, hiszen ha jól tudom, még eközben tanultad meg magad is a ruhatervezést, varrást…
Igen. A kreatív gondolkodásban, az ötletek formába öntésében ugyan volt bőven tapasztalatom, hiszen erről szólt az ötvösség, az ékszerkészítés, de a Glinda is a vizuális információ átadásra épült, illetve a kulturális rendezvények szervezésénél már megtanultam, milyen csapatban dolgozni, projektet menedzselni. De mindezek mellett sem volt ez könnyű, hiszen nagyon sok olyan eleme volt, ami abszolút új terület volt számomra.
Mégis volt energiád arra, hogy közben a fiatal tehetségek mentorálásáról se feledkezz meg.
Az eszköz, a felület lehet más, amivel éppen dolgozunk, de a cél változatlan: a roma kultúra és közösségek pozicionálása, aminek fontos része a mentoráció. Kezdetektől fogva jöttek hozzánk csoportok, akiknek előadásokon, workshopokon mutattuk meg a munkánkat. Volt egy saját ösztöndíj projektünk is egyetemista és főiskolás fiataloknak, akiknek egyedi ruhát készítettünk, hogy az egyetemen, közösségi programokon viselhessék, ezzel is erősítve a kulturális identitásukat. Ennek az újraindításán már elkezdtem dolgozni. Egy időben rengeteg gyakornokunk volt, Budapestről és külföldről is érkeztek a divat, ruhakészítés iránt érdeklődő roma és nem roma fiatalok, közülük akad olyan is, aki ma már külföldön él és építi a márkáját. Mindezzel párhuzamosan pedig az a fajta mentoráció sem szakadt meg, amely során presztízs értékű szakmákat – fodrász, sminkes, kozmetikus, stylist, fotós, stb – ismerhettek meg a gyerekek, elősegítve a pályaorientációjukat.
Ma hányan dolgoztok a márkánál?
Hét emberrel indultunk, majd kilencre nőtt a létszám, noha nem mindenki volt teljes állású alkalmazott. A létszám egyébként mindig projektfüggő: a pandémia alatt teljesen leállt a szektor; most négyen vagyunk, hárman nagyon nagy intenzitással veszünk részt a munkában, projektek idején pedig bekapcsolódnak mások is, olyankor változó létszámban, többnyire öten-hatan működünk együtt.
Az előfordul még, hogy két hét alatt kell összeraknotok egy kollekciót?
Gyakorlatilag folyamatosan. Ritka, hogy ennél több időnk lenne. Az elmúlt tizenhárom évben a legtöbb, ami egy kollekcióra jutott, talán három hónap volt. Megtanultam, hogy gyorsan kell dolgozni, döntéseket hozni, szervezni, kivitelezni. A szektor és a világ is így működik. Persze akkor lennénk a legboldogabbak, ha csak az alkotással kellene foglalkozni, van egy ilyen vágyálmunk. Reméljük, egyszer ez is megadatik.
Ha már aktivizmusról beszélgettünk, fontos szerepet vállaltok az Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával zajló Együtt Berhidáért projektben. Voltak ennek előzményei?
Kaptunk egy felkérést, hogy dolgozzunk ki egy közösségépítő edukációs projektet, erre tettünk egy javaslatot, ami nagyon tetszett a megbízóknak. Egy teljesen idegen közösségbe csöppentünk, ahol az egyetlen közös metszet a roma származás volt.
Mit tudtatok egymással kezdeni?
Amikor tavaly elkezdtük a projektet, egy meglehetősen traumatizált közösséggel találkoztam, így az első hónapok leginkább trauma- és konfliktuskezeléssel, feszültségoldással, a bizalom megszerzésével teltek. Ez teljesen természetes, ha egy elég rossz pozícióban lévő, kirekesztett közösség tagjaival kezdesz dolgozni. Idővel aztán nagyon szép kapcsolódások alakultak ki köztünk és a közösség tagjai között is, így ma legfontosabb eredménynek azt tartom, hogy segíteni tudunk nekik saját sebzettségük elfogadásában és feldolgozásában. Ehhez el kellett hinniük magukról, hogy ők is értékesek, tehetségesek, képesek megtanulni, elkezdeni és befejezni valamit. Mert az elején szinte minden második szó az volt, hogy nem tudom, ahonnan eljutottunk odáig, hogy képesek megfogalmazni távlati célokat is. Ebben a traumaoldásban, a személyiség erősítésében, a gyógyulásban, fejlődésben, épülésben nagy szerepe volt a művészetnek, a közösségi létezésnek, a közös gondolkodásnak, alkotásnak, szép és értékes közösségi alkotások jöttek létre. Szépen énekelnek, táncolnak a lányok, vannak fiúk, akik elkezdtek gitározni, saját dalokat énekelnek, Máté fantasztikusan cajonozik, közösen varrunk és az egészen pici gyerekek is odaülnek a géphez, tartunk ötvös foglalkozásokat, ahol ezüst alapanyagból készítenek maguknak ékszereket a fiatalok. Ezzel is az volt a célom, hogy megmutassam nekik, nem igaz, hogy semmirekellők. Éppen ellenkezőleg: ha kapnak lehetőséget, igenis fejlődőképesek, és higgyék el, hogy addig egy elérhetetlennek gondolt szakma is elérhető számukra, ha tesznek érte.
A Romani Design - Együtt Berhidáért divatbemutatója Veszprémben
Mi vár még rátok az utolsó negyedévben a projektben?
Zajlanak a heti rendszerességű workshopok, zenei foglalkozások, beindítjuk újra a varróműhelyt, emellett vannak kisebb-nagyobb kísérőprogramok, ahol szerepelnek is a növendékek. Közben készülünk az év végére, az adventi időszakban több rendezvényt is tervezünk, például egy tehetséggálát. Lesznek különböző kiállítások, hazai és nemzetközi művészek, mentorok látogatnak Berhidára, akikkel különböző közösségi alkotásokat, foglalkozásokat hozunk létre. Folytatjuk a babakészítő projektet is Tóth-Vásárhelyi Rékával: nyáron már készültek fababák, amiket kiállítottunk, de készítünk nagyobb fa babákat is, ezekhez lesznek kísérőprogramok. Emellett tervben van egy vasszobor készítő közösségi workshop hazai szobrászművészekkel, valamint a nemezkárpit sorozatunkat is szeretnénk továbbvinni, ahol már hat egészen nagy méretű nemez fantázia készült el. Egyelőre úgy néz ki, az Együtt Berhidáért projekt az EKF keretein belül biztosan véget ér, de dolgozom azon, hogy valamilyen formában jövőre is folytatódjon, mert nagy szükség lenne a fiatalok és a közösség további segítésére.
Lassacskán pedig a 15 éves jubileumon is elgondolkodhattok. Mennyire tervezel előre? Mivel lennél addigra elégedett?
Mindig sok ötlet van a fejemben. Régóta szeretnék egy átfogó nemzetközi roma viseletkutatást megvalósítani, illetve jó lenne egy átfogó album is, ami sok könyvtárba be tudna kerülni – egyéni, családi és intézményi könyvtárakba is. Nagyon szeretem a különböző múzeumi projektjeinket, ezeket folytatni fogjuk és nemzetközi színtérre emeljük. Kiemelkedő terület továbbá a tudományos szektorban is képviselni az aktivista művészetet: a saját tevékenységeinken keresztül fókuszba helyezni a kulturális reprezentáció, a kettős identitás és a kulturális kizsákmányolás témaköreit, beszélgetéseket és különböző folyamatokat elindítani ezen a téren. Ahhoz, hogy a romák társadalmi és kulturális integrációja valóban tovább tudjon fejlődni, nagy mértékben szükség van az aktív jelenlétre ezekben a szektorokban is.
Fotó: Romani Design/ HFDA, Domján Attila
