Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 24. Kinga, Kincső
Veszprém
21°C
2024. július 24. Kinga, Kincső
Veszprém
21°C

Az év legjobb sportteljesítményei mellett életműveket is díjaztak

2023. december 8. 23:25
Veszprém vármegye legjobb sportolóit díjazták pénteken a megyeházán, ahol átadták az idei Tüskés Endre-díjakat is.

Péntek délután a megyeháza Szent István-termében tartották a 2023. évi Veszprém Vármegyei Sport Díjátadó Gálát a Veszprém Vármegyei Önkormányzat szervezésében.

Hiszünk abban, hogy minden közösség annyit ér, amennyire képes megbecsülni tagjai teljesítményét. Azt az egyénre szabott és semmi mással össze nem hasonlítható személyes hozzájárulást, amivel a saját adottságainak és lehetőségeinek keretei között képes gyarapítani, gazdagabbá és teljesebbé tenni közös életünket

– fogalmazott köszöntőjében Polgárdy Imre, a vármegyei közgyűlés elnöke.

Fotók: Zsebe Péter - Veszprém Vármegyei ÖnkormányzatFotók: Zsebe Péter - Veszprém Vármegyei Önkormányzat

A hagyományoknak megfelelően elsőként a Veszprém Megyei Sporthivatal volt igazgatójának emlékére alapított Tüskés Endre-díjat adták, amelyet idén két újságíró és négy sportvezető érdemelt ki példamutató pályafutásával, szakmaiságával.

Darcsi István 1985-től volt a Veszprémi SE labdarúgó-szakosztályának vezetője, majd a Veszprém Megyei Sporthivatal igazgató-helyettese. 1989-ben aktívan foglalkozni a sportújságírással. 1995 és 2007 között a Veszprém Megyei Napló sportrovatánál dolgozott, majd 2007-től a Veszprémi 7 Nap sportújságírója és szerkesztője volt. Az újságírói tevékenysége mellett sporttémájú könyveket is írt. Jelenleg rendszeresen publikál portálunkon, a vehir.hu oldalán.

Donát Tamás 1976-ban került a Naplóhoz, ahol hamar a sportrovat munkatársa lett. 1990-től 2023-as nyugdíjba vonulásáig a Veszprém TV-ben dolgozott, ahol többek között a heti sporthíradó szerkesztője volt. Két évtizedig a veszprémi kézilabdacsapat sajtóreferenseként is tevékenykedett. Javaslatára bekerült a városi Értéktárba Veszprém kézilabdasportja. 1996-2014 között a Nemzeti Sport megyei vezető tudósítója, ezt a munkáját a napilap aranygyűrűvel jutalmazta. Tizenhét sporttémájú könyv szerzője vagy társszerzője és több sporttémájú dokumentumfilm alkotója.

Kelemen Miklós immáron négy évtizede dolgozik a veszprémi labdarúgásban és labdarúgásért. Az 1980-as év elejétől az NB II-ben, majd az NB I-ben is alapembere volt a megyeszékhely csapatának, minden edző számított a szorgalmas, rengeteget futó, ballábas középpályásra. A kiesés után is maradt Veszprémben, az NB III-ban csapatkapitány is volt. Visszavonulását követően edzőként, a gyerekfutballban találta meg magát. Alapító tagja és ma is edzője a Veszprém FC USE-nek, amely több mint húsz éve végzi a város utánpótlás labdarúgóképzését. Gyerekek százai fordultak meg a keze alatt, és sokan közülük profi futballisták lettek, emellett több edzőt is ő indított el a pályán.

Mihályfi Gábor ötéves korában ismerkedett meg a sakkjáték lépéseivel, nagypapája tanította. Hatéves korától Czingler Sándor, majd Csaba Árpád foglalkozásain képezte magát. Versenyzett a Nemzeti Bajnokság II-ben, majd az NB I-ben is. 2016 óta a Sentimento Bányász Sportkör Ajka sakkcsapatának szakosztályelnöke.

Pátkai Zoltán és Pátkai Miklós 1983-ban alapította a Herendi Taekwon-do Klubot. Vezetésükkel az egyesület a 1990-es évek elejére az ország egyik legmeghatározóbb klubjává vált a sportágban, amit számos országos és nemzetközi bajnoki cím is bizonyított. 2019-ben adták át a klubvezetést, munkásságukat közel ötven Európa- és világbajnoki éremmel zárták.

Az év sportolója díjakat a hagyományoknak megfelelően korosztályonként és nemenként külön-külön osztották ki. 

Gyermek kategóriában a lányoknál Kányai Lénát, a Farkasodu Taekwondo Egyesület sportolóját (edzője: Talián Zsolt), a fiúknál pedig Esső Ádámot, a VEDAC atlétáját (edzői: Esső András és Török Krisztián) választották 2023 legjobbjának.

A serdülőknél a Farkasodu Taekwondo Egyesület növendékei, Justin Alíz és Kányai Szebasztián (edzőjük: Talián Zsolt) bizonyultak a legjobbnak.

Az ifjúsági lányok mezőnyében Gaál Zsóka, a Sentimento BSK Ajka sakkozója (edzői: Papp Gábor és Berkes Ferenc), a fiúknál pedig Szirbek Albert, a Sportolj Velünk SE középtávfutója (edzője: Tóthné Stupián Anikó) szolgált rá az elismerésre.

A junior hölgyek között Máramarosi Rita, a Veszprémi Honvéd SE tájfutója (edzői: Máramarosi István és Molnár Zoltán), míg a fiúknál Kovács Ferenc, a Sportolj Velünk SE középtávfutója (edzője: Tóthné Stupián Anikó) zsebelte be a plakettet.

A felnőtt hölgyeknél megosztva hirdettek győztest. A VEDAC tékvandósa, Bécsi Nikolett (edzője: Vajky László) hazai sikerei mellett a felnőtt világbajnokságon egyéni küzdelemben ötödik, speciáltörés csapatban negyedik helyezést ért el. Az Európa-bajnokságon egyéniben erőtörésben negyedik, csapatban ezüstérmes lett. A Mongúzok SE sportolója, Kosztyu Veronika (edzője: Kosztyu György) az itthon megszerzett érmei mellett a felnőtt világbajnokságon egyéni erőtörésben hetedik, csapatban speciáltörés szakágban negyedik helyen végzett. Az Európa-bajnokságon erőtörésben egyéniben győzött, csapatban ezüstérmes lett.

A felnőtt férfi kategóriában „papírforma eredmény” született Rasovszky Kristóf (edzője: Szokolai László) elsőségével. A Balaton Úszó Klub kitűnőségé a fukuokai vizes világbajnokságon 10 km-es nyíltvízi úszásban egyéniben és csapatban is ezüstérmet szerzett, előbbivel kvalifikálta magát a 2024-es olimpiára. Ugyanitt a medencében rendezett 1500 méteres gyorsúszásban hatodik lett. A nyíltvízi világkupa-sorozatot zsinórban negyedszer nyerte meg, ami egyedülálló a sportág történetében.

A szenioroknál két VEDAC-ost díjaztak: Gosztolai Máriát (edzője: Páli Viktor) és Kósa Zoltánt (edzője: Koós-Hutás László).

 

Az év csapata a balatonfüredi Szent Benedek Röplabda Akadémia lett

Speciális sport kategóriában Adamcsik Annamária Anasztázia, Bíró Nóra, Bíró Renáta, Kardos Áron, Könczöl Gábor, Orsós Tina és Pente Kevin részesült díjazásban.

Végül a szövetségi elismerések leltek gazdára: Bóna Szabolcs, Galambos Attila, Szedlák Nikolett, Végh József (kézilabda), Mursa Éva (speciális sport), Jóna Bernadett (sportlövő), Bikki Sándor (tájfutó), Kovács Gábor Tamás, Végh Balázs (testnevelő tanárok).

Zatkalik Dávid

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.