Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Phelps és Rasovszky edzője is segít Sárkány Zalánnak

2023. december 18. 11:12 // Forrás: Szalay Péter – SzPress Hírszolgálat
Az olimpiai A-szintet teljesítő Sárkány Zalán két kifejezetten sikeres hazai verseny, a rövidpályás országos bajnokság és a Győri Open után tért vissza ezen a hétvégén Amerikába. A célja a párizsi olimpiára való kijutás.

A húszesztendős Sárkány Zalánt a legjobbjaitól sorozatban búcsúzni kényszerülő kőbányai úszóműhely futtatta fel, innen igazolt az egyre eredményesebb Balaton ÚK Veszprémhez a medencében és a nyílt vízi versenyeken is látványosan fejlődő sokoldalú versenyző.

Mérföldköves eseménynek számított az életében, hogy ösztöndíjas hallgatóként a felsősokú tanulmányait a városnagyságú arizonai állami egyetemen kezdhette el. Az ottani pénzügyi források átmeneti megcsappanása miatt volt egy kis elbizonytalanító zűr az első szemeszter végén, de ezen a hétvégén a pesti fiatalember már megnyugodva térhetett vissza a tengerentúlra, hogy folytassa a tanulmányait, sportolói felkészülését pedig abban a nemzetközi elitcsapatban, amelynek a főembere és iránymutatója a még mindig csak 58 éves Bob Bowman, a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps sikereinek kovácsa.

Nem mellékesen Arizonában ugyanabba a közösségbe tartozik, ahová a vele egyidős, újdonsült Európa-bajnok Kós Hubert is, aki olimpiai álmokat szőve gyűjti a kilométereket a Párizs felé vezető úton.

Sárkány Zalán szeretne a párizsi olimpián bizonyítani - Fotó: MÚSZSárkány Zalán szeretne a párizsi olimpián bizonyítani - Fotó: MÚSZ

Zalán két kifejezetten sikeres hazai verseny, a rövidpályás országos bajnokság és a Győri Open után tért vissza ezen a hétvégén Amerikába. Előbb hét aranyérmes sorozattal hívta fel magára a figyelmet, aztán az 1500 méteren olyan remek, 14:53.19 perces egyéni rekorddal, ami egyben az olimpiai A-szint teljesítését is jelentette.

Azért a szintteljesítés és az olimpiai csapattagság közé még nem tennék egyenlőségjelet, de kezd jól állni a szénám. Több lábon szeretnék állni, még biztosabb lenni a dolgomban, ezért a 400 méteres számokra is keményen ráhajtok, újabb szintteljesítések reményében

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Sárkány Zalán, akit cseppet sem bosszant, hogy az uszodában Süsü lett a beceneve, alighanem a családi nevét és a televíziós bábfilmsorozat elragadó mesebeli főszereplő figurájának, Csukás István barátságos sárkányszüleményének elnevezését párosítva. 

Tizennégy esztendős volt, amikor Kenderesi Tamást választotta a példaképének, nem sokkal azután, hogy a pécsi úszó a riói olimpián két egymást követő fordulóban is fricskát adott a „Földönkívüli” Phelps-nek, a döntőben pedig bronzérmes lett.

Más versenyzőkben is felfedeztem olyan kivételes erényeket és gesztusértékű tetteket, amelyek tekintélyt parancsoltak a számomra. Az élre kívánkozik Cseh László, aki csodálatos életművel ajándékozta meg a sportágunkat, legnagyobb külföldi ellenfelei közül pedig az olimpiai és világbajnok dél-afrikai Chad Le Clos jelent nagyon sokat a számomra, nem csupán az úszói tudásával, hanem emberként, az emberség és a szerénység megtestesítőjeként. Bátran sorakoztatom mögéjük Verrasztó Dávidot, Márton Richárdot és Zombori Gábort is, akik ugyan az ellenfeleim is, én mégis az odaadó munkájukkal foglalkozom és azokkal a képességükkel, ahogy a nehézségeken túl tudták tenni magukat. Szükség van bálványokra, de most már inkább a magam álmaival, a saját terveim megvalósításával igyekszem a lehető legtöbbet foglalkozni, a mércét tehát nem mások, hanem a magam fejlődésének lépcsőfokai jelentik a számomra

– mondta befejezésül Sárkány Zalán, akinek szíve vágya a párizsi olimpiai szereplés.

Arról viszont még nem döntött Szokolai László, a veszprémi és Bob Bowman, az amerikai mestere, hogy érdemes-e, és ha igen, milyen célokat meghatározva megpályáznia a 2024-es februári dohai világbajnokságot, illetve a júniusi belgrádi Európa-bajnokságot.

vehir.hu
további cikkek
Szokolai László 18 éves tanítványa nyerte a nyíltvízi válogatót úszás Szokolai László 18 éves tanítványa nyerte a nyíltvízi válogatót Nagy Nándor (Balaton ÚK Veszprém) és Mihályvári-Farkas Viktória nyerte a nyíltvízi Európa-bajnokság válogatóját a győri Aqua Sportközpontban. 2024. december 18. 14:29 Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Rasovszky Kristóf Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Minden olimpiai aranyéremnek megvan a saját története. Nincs két egyforma. De egyik aranyérem története sem akkor kezdődik, amikor eldördül a startpisztoly, hanem sokkal korábban. Ha Rasovszky Kristóf óvodásként nem szeret bele az úszásba, ma Magyarországnak eggyel kevesebb olimpiai bajnoka lenne. Akkor nem láthattuk volna a párizsi olimpián, ahogy a Szajnában közel két óra megfeszített úszás után elsőnek ér be a célba. Ahogy azt sem, amikor ezután a leghangosabb magyar szurkolóként biztatta csapattársát a bronzéremért. A veszprémi úszó 2024-ben felért a csúcsra, története mégsem ért véget.  2024. december 19. 22:50 Jövőre is lesz Balaton-átevezés Balaton-átevezés Jövőre is lesz Balaton-átevezés Jövőre július 12-én rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a Hervis Balaton-átevezést, amelynek központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrand lesz. Nevezni február elsejétől lehet. 2024. december 17. 11:17 Szokolai Lászlót is beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába úszás Szokolai Lászlót is beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába Cseh Lászlót, Sors Tamást, Szokolai Lászlót és Bárány Istvánt iktatták be hétfőn a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába a hazai sportági szövetség (MÚSZ) évzáró gáláján. 2024. december 17. 8:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.