Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kézilabda olimpiai selejtezők: elkészült az órarend

2024. február 21. 12:53 // Forrás: MTI
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) elkészítette a márciusi férfi, illetve az áprilisi női olimpiai selejtező órarendjét.

A magyar szövetség (MKSZ) szerdán a honlapján jelezte, hogy a magyar férfi válogatott Tatabányán valamennyi versenynapon a második mérkőzésen lép pályára, míg a női nemzeti együttes áprilisban Debrecenben, a Főnix Arénában az első két napon az első, a zárónapon a második találkozón lesz érdekelt.

"Fontos számunkra, hogy végig a saját kezünkben legyen a sorsunk, így örömteli, főként az utolsó napot illetően, hogy a későbbi mérkőzést játszhatjuk" - idézte az oldal Chema Rodríguezt, a férfi együttes szövetségi kapitányát, aki hozzáfűzte: kétszer is kései mérkőzést játszanak, de az első után szünnap következik, így az utolsó meccs előtt több pihenőidejük lesz.

"Ez szintén nagyon fontos, hiszen négy nap alatt kell három meccsen helytállnunk. Nem kérdés, nagyon nehéz torna előtt állunk, de a célunk világos: kijutni Párizsba!" - tette hozzá.

Golovin Vlagyimir, a női nemzeti csapat szakvezetője azt hangsúlyozta, hogy nagyon korán kezdik a selejtezőt, de fontos volt számukra, hogy a svédek elleni kulcsfontosságú találkozó előtt minél többet pihenhessenek.

"Így ebből a szempontból számunkra ideális a mérkőzésbeosztás. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy megszerezzük a kvalifikációt az olimpiára!" - fogalmazott.

A szövetség kitért rá: az olimpiai selejtezőkre a bérletértékesítés az IHF-fel történő egyeztetések lezárását követően indulhat. A tervek szerint a tornákra először bérleteket árusítanak majd, napijegyek a készlet erejétől függően, később válhatnak elérhetővé.

Mindkét tornáról a kvartett első két helyezettje jut ki a párizsi ötkarikás játékokra.

Az olimpiai kvalifikációs tornák menetrendje:

férfi olimpiai selejtező, Tatabánya:

március 14., csütörtök:
Norvégia-Portugália 18.30
MAGYARORSZÁG-Tunézia 21.00

március 16., szombat:
Portugália-Tunézia 17.00
Norvégia-MAGYARORSZÁG 19.30

március 17., vasárnap:
Tunézia-Norvégia 18.30
MAGYARORSZÁG-Portugália 21.00

női olimpiai selejtező, Debrecen:

április 11., csütörtök:
MAGYARORSZÁG-Kamerun 15.30
Svédország-Japán 18.00

április 12., péntek:
Svédország-MAGYARORSZÁG 18.00
Japán-Kamerun 20.30

április 14., vasárnap:
Kamerun-Svédország 16.45
MAGYARORSZÁG-Japán 19.15

Események
Sorozat
Férfi kézilabda vb-selejtező
Hazai
Magyarország
Vendég
Litvánia
Időpont
2024. május 12. 17:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-23
részletek
további cikkek
Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Párizs 2024 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Körülbelül ötmilliárd ember, a potenciális közönség 84 százaléka követte nyomon az idei párizsi olimpiát - derült ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megbízásából végzett kutatásból. 2024. december 5. 20:32 A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára sport A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára A párizsi győztesek neve felkerült a fővárosi Olimpiai Parkban található Olimpiai Bajnokok Falára. 2024. november 20. 14:53 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09 Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját paralimpia Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját Az úszó Pap Bianka ezüstérmet szerzett szombaton az SM10-es sérültségi kategória 200 méter vegyes számában a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.