Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megválasztották államfőnek Sulyok Tamást

2024. február 26. 18:19 // Forrás: MTI / Borítókép: MTI - Balogh Zoltán
Megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnökké az Országgyűlés hétfőn. Az Alkotmánybíróság elnöke, aki a tisztségre egyedüli jelölt volt, 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson.

Elfogadta az Országgyűlés Novák Katalin köztársasági elnök lemondását hétfőn. A képviselők a döntést 196 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül hozták meg. A köztársasági elnök jogállásáról szóló törvény szerint az államfő megbízatása az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata meghozatalának napján szűnik meg.  Az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig az államfői feladat- és hatásköröket Kövér László, az Országgyűlés elnöke gyakorolja. Ebben az időszakban – a parlament döntése alapján – a fideszes Lezsák Sándor alelnök tölti be a házelnöki posztot.

Ezt követően megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnökké az Országgyűlés. Az Alkotmánybíróság elnöke, aki a tisztségre egyedüli jelölt volt, 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson.

Sulyok Tamás megválasztott köztársasági elnök beszédet mond az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. február 26-án. A kormányzó Fidesz-KDNP államfőjelöltjét az Országgyűlés 134 igen szavazattal választotta meg Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökévé. MTI/Máthé ZoltánSulyok Tamás megválasztott köztársasági elnök beszédet mond az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. február 26-án. A kormányzó Fidesz-KDNP államfőjelöltjét az Országgyűlés 134 igen szavazattal választotta meg Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökévé. MTI/Máthé Zoltán

Sulyok Tamás: kölcsönös meghallgatás és megértés révén szeretnék bizalmat építeni

Bizalmat szeretne építeni az előítéletektől mentes kölcsönös meghallgatás és megértés révén Sulyok Tamás megválasztott köztársasági elnök, aki hétfőn az Országgyűlésben azt mondta, bizonyos hatáskörökben - például a kitüntetések, a kegyelmezés esetén - a lehető legszélesebb transzparencia híve.

Megválasztása után elmondott beszédében az új államfő, aki az Alkotmánybíróság elnöke, azt ígérte, a köztársasági elnöki székből is az alkotmányos alapjogok és értékek méltányos kiegyenlítésén fog munkálkodni.

Azt mondta, az állam, a nemzet létének alapfeltétele a kölcsönös bizalom az egyének és társadalmi csoportok között egyaránt. Az előítéletektől mentes kölcsönös bizalom a nemzet egységének alapja - tette hozzá.

Sulyok Tamás közölte azt is, számára alapvető fontosságú alkotmányos alapértékek a nemzeti alkotmányos identitás és a népszuverenitáson alapuló államiság.

A nehézségekkel küzdők, az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek vagy magukról gondoskodni nem képesek, a szenvedők, az idős, a beteg, a magányos emberek mindig számíthatnak figyelmemre és támogatásomra - hangsúlyozta.

Fotó: MTI/Máthé ZoltánFotó: MTI/Máthé Zoltán

Hogyan választják a köztársasági elnököt?

Ahhoz, hogy valaki jelöltté váljon, az országgyűlési képviselők legalább egyötödének, negyven képviselőnek az írásbeli ajánlása szükséges. A kormánypárti frakciók Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölték köztársasági elnöknek; az ellenzéki képviselőcsoportok önállóan nem tudtak, közösen pedig nem akartak jelöltet állítani.

Az Országgyűlés a köztársasági elnököt titkos szavazással választja meg az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával. A megválasztott köztársasági elnök a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba. 

(Fotó: MTI / Illyés Tibor)(Fotó: MTI / Illyés Tibor)

Orbán Viktor: úgy kell megoldani az államfőváltást, hogy átmeneti zavar se keletkezzen az ország életében

Magyarország erős és stabil ország, egy köztársaságielnök-váltást úgy kell megoldania, hogy még átmeneti zavar se keletkezzen az ország életében - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. A kormányfő azt mondta: ennek a kötelességüknek úgy tudnak eleget tenni, ha az új elnököt haladéktalanul megválasztják.

Orbán Viktor megköszönte a Fidesz és a KDNP frakciójának, hogy ennek szellemében jártak el, és "ismét megmutatták, hogy méltók a választók bizalmára". Köszöntetet mondott Sulyok Tamásnak, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökének is, hogy elvállalta a felkérést.  "Óriási tapasztalat, tiszteletreméltó tudás és vitathatatlan tekintély" - jellemezte a kormányfő Sulyok Tamást, hangsúlyozva, hogy az Alkotmánybíróság döntései a legfontosabb kérdésekben világos utat mutattak az elmúlt években, és ezek a döntések a jogászok és az emberek egyetértésével is találkoztak. "Úgy vélem, Magyarországnak most ilyen elnökre van szüksége" - tette hozzá Orbán Viktor.

NÉVJEGY

Sulyok Tamás 1980-ban szerzett jogi diplomát a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Pályáját bírósági fogalmazóként kezdte a Csongrád Megyei Bíróságon. 1982-ben jogi szakvizsgát tett, majd 1991-ig jogtanácsosként dolgozott, majd ügyvédként egészen alkotmánybíróvá választásáig. 2000 és 2014 között osztrák tiszteletbeli konzul volt. 2004-ben az ELTE ÁJK Jogi Továbbképző Intézetben európai jogi szakjogász képesítést szerzett. 2005 szeptembere óta – meghívott előadóként – alkotmányjogot oktat, szemináriumot és fakultatív kollégiumot tart a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karán. 2013-ban PhD fokozatot szerzett a Szegedi Tudományegyetemen.

Sulyok Tamást az Országgyűlés 2014. szeptember 27-től választotta az Alkotmánybíróság tagjává. 2015. április 1-től az Alkotmánybíróság teljes ülése a testület elnökhelyettesévé választotta. 2016. április 22-től – Lenkovics Barnabás utódjaként – elnökhelyettesként látta el az elnöki jogköröket.
2016 novemberében Kövér László házelnök őt jelölte az Alkotmánybíróság elnökének, amit az Országgyűlés megszavazott, így 2016. november 22. óta ő foglalta el ezt a pozíciót.

 

vehir.hu
további cikkek
Miért nem a nép választja meg a köztársasági elnököt? Miért nem a nép választja meg a köztársasági elnököt? Vajon miért alakult úgy Magyarországon, hogy a köztársasági elnököt nem a nép választja meg, hanem az a 199 képviselő, akik az Országgyűlésben ülnek? Jogos a kérdés, hogy jobb lenne-e, ha ezt a döntést is közvetlenül az emberekre bíznák, ahogy az időről időre felmerül, amikor éppen turnusváltás van a Sándor-palotában. Cikkünkben bemutatjuk a rendszerváltás korának dilemmáit a közvetlen elnökválasztással kapcsolatban, végül rátérünk arra, hogy mi kellett ahhoz, hogy 2024-ben Sulyok Tamás jelölt lehessen. 2024. február 26. 10:37 Hétfőn választ államfőt a parlament Hétfőn választ államfőt a parlament A köztársasági elnököt február 26-án választja meg az Országgyűlés - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülését követően a Facebookon. 2024. február 23. 13:01 A show-nak vége, jöhet egy régi-új korszak Hétvezér A show-nak vége, jöhet egy régi-új korszak Novák Katalin lemondásával elvesztett valamit a politikai közélet, amit Sulyok Tamás valószínűleg sosem fog tudni pótolni. Cserébe ő képes adni valamit, amit viszont Novák nem tudott volna. Sólyom László szellemisége újra bejárhatja a Sándor-palota termeit, miközben a politikai show-tól elbúcsúzhatunk. Véleménycikk a csütörtöki balatonalmádi bejelentésről. 2024. február 23. 14:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.