Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 17. Endre, Elek
Veszprém
31°C
2024. július 17. Endre, Elek
Veszprém
31°C

Az ikerség lélektana egy ikertől

2024. március 3. 20:56
Soha nem tudtam, milyen lehet nem ikernek lenni, kezdetben még távolról sem ismerhettem ezt az érzést, hiszen az idősebb testvéreim is ikrek. Két ikerpár, boldog gyerekkor.

Természetes úton fogantak? Kapta meg a kérdést folyton anyukám, aki erre zavartan, félmosollyal bólogatott: igen, így alakult, kétszer is ikreket szültem. A következő kérdés az szokott lenni: egypetéjűek? Nem, mindkét pár kétpetéjű. A harmadik kérdés általában így szól: és az igaz, hogy külön nyelven beszélnek egymással, amikor még szavakat sem tudnak formálni? A válasz erre is igen volt, legalábbis nálunk, a kisebbik ikerpár esetében.

Nem mondom, hogy mindig komfortos volt a „kirakat” család érzése, de a dupla iker babakocsi látványa sokak szemét oda vonzotta, sok kérdést kellett megválaszolni a szülőknek, sőt, még címlapsztori is lett belőlünk egyszer, miközben nekünk ez volt a természetes. Viccesen hathat, de a kezdetekben mi épp azt nem értettük, hogy a többi kisgyereknek hol van a párja.

A sztereotip jellegű kérdésekről, amelyek arról szóltak, vajon nem esnek-e az emberek abba a hibába, hogy összehasonlítanak bennünket ikreket, mindig azt gondoltam, a kérdés megfogalmazója pont ezt teszi. Ezek a jellegű közeledések arra sarkalltak, hogy elmagyarázzam a kérdezőknek, hogy mi külön személyiségek vagyunk, nem pedig egymás változatai. (Noha mind tudjuk, hogy az ikertestvérem valójában a „jobbik részem”, de erre a meglátásra csak én vagyok felhatalmazva).

Mókás helyzetek is adódtak az ikerségből, gyerekként nem engedtük, hogy elválasszanak bennünket, így, ha a testvérem – beteges kisgyerek lévén – kórházba került, vállalva a közös teherviselést, magam is befeküdtem, gondolván: ahol ő elfér, ott ketten is megleszünk. Minden helyzetben jöttek az abba nem maradó nevetőgörcsök, nem kellett különösen sok indok a nevetésre, bőven elég volt, hogy egymásra néztünk. De bátrak voltunk veszekedni is, hiszen tudtuk, nincs az a vitatéma, ami mélyen közénk férkőzhet, alap volt a megbocsátás.

Kép: Pixabay.comKép: Pixabay.com

Természetesen én magam is ikreket szeretnék. Erre általában azt mondják nekem, hogy az nagyon nehéz, igencsak rázós kihívás. Ilyenkor csak mosolygok, mert anyuék nem teherként élték meg, ezt tőlük tudom, sokkal inkább a lehetőséget látták benne: nem kellett folyton szórakoztatniuk bennünket, hiszen párosával remekül el voltunk. Tudtunk egymásnak segíteni, minden helyzetben volt társunk. És való igaz, külön nyelvünk is kialakult egymással, ami megkönnyítette a szülők dolgát. És persze a miénket is: az iker-lét egy olyan folytonos biztonságérzet, amit semekkora távolság nem tud megtörni. A kilenc hónap előny a világgal szemben valami olyan jellegű kapocs, ami örökké összeköt bennünket. Mi már azelőtt társat találtunk, hogy világra jöttünk volna.

Ez a közös világ – hogy én úgy vagyok egy és egész, hogy közben soha nem vagyok egyedül – egy megfogalmazhatatlan jelenség. A kifejezés lehetetlensége paradox állapotot. Vagyis: az ikerség egy teljes mélységében belátott, megértett, egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen érzés – mégsem önthető szavakba.

Ma már felnőttek vagyunk és országhatárok választanak el bennünket. A szakirodalom a leválásról úgy vélekedik, hogy az ikertestvérünkről nehezebb leszakadni, mint a szüleinkről. Ez igaz, annyiban viszont rossz a megfogalmazás, hogy az ikertestvérről soha nem fogunk leszakadni. Nem is kell. Országhatár ide vagy oda, semmi nem választhat el. Élhetünk külön, lehetünk távol, meggyengülhetnek a kapcsolóelemek, lehetünk kevésbé kommunikatívak egymással: semmi nem változik. Az ikerség nem kapcsolat, hanem egység – a szó vegytiszta értelmében.

Nyitókép: Pixabay.com

Szabó Eszter

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.