Az Esőember című történet hőse tipikus „korunk gyermeke”, egy arrogáns és magabiztos yuppie, a vállalkozások bajnoka, aki a körülötte élőket csupán mozaikként illeszti az üzleti tervek és kitűzött célok közé. Az sem tudja megváltoztatni, hogy rég nem látott apja meghal; viszont megrázza a tény, hogy nem ő az örökös. Vajon ki lehet az? Ki örökölte a dollármilliókat? Az illető egy zárt intézetben él, egy autista zseni, aki nem más mint saját testvérbátyja, akinek a létezéséről eddig fogalma sem volt. Hosszú, különleges utazás kezdődik, melynek során a furcsa, magába zárt lélek megnyitja öccse kérges szívét…
Minden szerep külön kutatómunka, vallja nagyon sok színész, de vajon miként viszonyult Oberfrank Pál Raymond karakteréhez. Megkeresésünkre elmondta: az Esőember próbái során valamiféle kapaszkodót kezdett keresni:
„Találni akartam valamit, ami Raymond személyiségének mélyén lehet. Utánaolvastam, hogy pontosan mit jelent az autizmus, és úgy éreztem, talán a spektrum jelentése fejezi ki legjobban azt, amivel színészként kezdhetnék valamit. Rájöttem, hogy van benne egy pont, egy rendkívül erős határ, amin túl már nem akar, nem képes létezni.
Tudom, hogy minden emberben ott rejtőzik minden létező tulajdonság, más-más arányban, így próbáltam ezekre figyelni, mondhatom úgy, Raymondra, és előhívni magamból. Azért ezt a szót használom (előhívni), mert éreztem, hogy ha hagyom és csak várom őt, lazán szólongatom, „megérkezik” bennem Raymond.”
Oberfrank elmondta: Anger Zsolt, a darab rendezője a próbafolyamat során meglepően sokáig asztali próbákat tartott, s mire a színpadra kerültek, addigra már talán Raymond is megérkezett, csak azt nem tudta, mit kell majd csináljon, és ez izgalmassá tette a főpróbaidőszakot. „Sokat jelentett ez az időszak, megerősítette bennem, hogy színészként sokszor hagyni kell működni a dolgokat, nem kell mindig csinálni, játszani valamit, vagy kívülről „okoskodni”. Létezni kell, engedni szabadon, a végletekig. Amikor elkezdtük játszani az Esőembert, eltelt tíz-tizenöt este, hogy előadás után ott tudjam hagyni Raymondot. A tapsnál már Oberfrank Pálnak kell meghajolnia, de ismétlem, kellett egy kis idő, hogy ne érezzem úgy, hogy egyedül hagyom Rayt.”
Egy laikus néző talán azt gondolja, egy színész, aki szerepekkel foglalkozik, bizonyosan tanulhat is az adott karakterből, amit később saját magának hasznosíthat. Erről a következőképpen fogalmazott Oberfrank: „Az Esőember története megértette velem azt, hogy amikor nem vesszük komolyan a másikat, mély sebeket ejthetünk rajta. Muszáj a lehető legszeretetteljesebben fordulnunk egymáshoz, mert nem tudhatjuk, kiben éppen mi zajlik. Lehet, hogy én túlteszem magam bizonyos dolgokon, mert nem tartom azokat fontosnak, másnak viszont a mindent jelentheti egy ügy. Az emberek komoly kihívásokkal élnek, s talán minden bajnak más az eredője, de ugyanolyan fontos kell legyen. El kell fogadnunk egymást, sőt, segítenünk kell, ha tudunk.”
Mint az köztudott, a Veszprémi Petőfi Színház különösen nagy figyelmet fordít az érzékenyítésre, jó példa erre a színház kreatív menedzser-igazgatóhelyettesének, Kellerné Egresi Zsuzsannának az ötlete nyomán évről-évre megvalósuló Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja. Oberfrank Pál elmondta: az a mentálhigiénés gondolkodás, ami évek óta meghatározza a színházat, rendkívül jól működik és hat a közönségre.
„Mi magunk is érzékenyedünk, munkatársaink között down-szindrómás illetve látássérült is van, tudjuk tehát, milyen, ha valaki kihívásokkal él. Emlékszem, az én gyerekkoromban nem volt jellemző, hogy ilyen nyíltan és őszintén beszéljünk lelki és fizikai sérülésekről, ma nyitottabb világban élünk, ezáltal mindenki láthatja a létező kihívásokat.
Hogy elfogadó is legyen, ehhez kell érzékennyé tenni egymást minden iránt, mert a nagy nyitottság még nagyobb ridegséget és sokszor könyörtelenséget is hozott magával, és ezt az online, névtelenségbe burkolódzó tömegemberek véleménycunamija sok esetben csak tovább fokozza. Nos, az Esőember is a megértésre és az elfogadásra invitálja a nézőket.”
Az előadásról bővebben itt olvashat.
Fotók: Veszprémi Petőfi Színház
