Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fellobbant a láng Olümpiában

2024. április 16. 13:24 // Forrás: MTI/m4sport.hu
Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja.

A hagyományoknak megfelelően a „főpapnő” – akit ezúttal Mary Mina színésznő alakított – korhű jelmezben végezte a ceremóniát. A kedvezőtlen időjárás miatt az egy nappal korábban tartott főpróbán gyűjtötték össze a napsugarakat parabolatükörrel, és ezúttal egy kehelyből került a láng az első fáklyára. A színésznő Héra Temploma elől a lánggal visszatért az olümpiai stadionba, ahol átadta azt a staféta első tagjának, az evezésben Tokióban olimpiai bajnok görög Sztefanosz Duszkosznak. A váltó második embere már a rendező franciákat képviselte, a 2004-ben Athénban ötkarikás aranyérmes úszó, Laure Manaudou személyében.

A ceremóniára ismét nézők előtt került sor az után, hogy az előző nyári és téli olimpia lánggyújtásán a koronavírus-járvány miatt nem lehetett jelen közönség.

Fotó: EPA/GEORGE VITSARASFotó: EPA/GEORGE VITSARAS

„Nehéz időket élünk, háborúkkal, konfliktusokkal teli időket. Az embereknek pedig elegük van a gyűlöletből, az agresszióból és a negatív hírekből, melyekkel minden nap szembesülnek – mondta a láng fellobbanását megelőző ünnepi beszédében Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke. – Mi viszont, mindannyian olyasmire vágyunk, ami összekapcsol minket, egyesít bennünket, reményt ad számunka. Az olimpiai láng, amelyet most meggyújtunk, ennek a reménynek a jelképe.”

Bach mellett köszöntő beszédet mondott Arisztidisz Panagiotopulosz, Olümpia polgármestere, a francia szervezőbizottság elnöke, Tony Estanguet és Szpirosz Kapralosz, a Görög Olimpiai Bizottság vezetője.

A 11 napos görögországi váltó során a fáklya mintegy 550 ember kezében több mint ötezer kilométert tesz meg, mielőtt jövő pénteken átadják a francia szervezőknek az athéni Panathinaiko Stadionban, az 1896-os, első modern kori olimpia központi helyszínén. A láng Görögországból május 8-án érkezik a háromárbocos Belem hajó fedélzetén Marseille-be, és onnan indul majdnem három hónapos útjára. Július 26-ig több mint négyszáz francia települést és öt tengerentúli régiót – Francia Guyanát, Réuniont, Francia Polinéziát, Guadeloupe-ot és Martinique-et – is érint, mielőtt felbukkan az ötkarikás játékok Szajnára tervezett megnyitóünnepségének színhelyén.

vehir.hu
további cikkek
Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Rasovszky Kristóf Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Minden olimpiai aranyéremnek megvan a saját története. Nincs két egyforma. De egyik aranyérem története sem akkor kezdődik, amikor eldördül a startpisztoly, hanem sokkal korábban. Ha Rasovszky Kristóf óvodásként nem szeret bele az úszásba, ma Magyarországnak eggyel kevesebb olimpiai bajnoka lenne. Akkor nem láthattuk volna a párizsi olimpián, ahogy a Szajnában közel két óra megfeszített úszás után elsőnek ér be a célba. Ahogy azt sem, amikor ezután a leghangosabb magyar szurkolóként biztatta csapattársát a bronzéremért. A veszprémi úszó 2024-ben felért a csúcsra, története mégsem ért véget.  2024. december 19. 22:50 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Párizs 2024 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Körülbelül ötmilliárd ember, a potenciális közönség 84 százaléka követte nyomon az idei párizsi olimpiát - derült ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megbízásából végzett kutatásból. 2024. december 5. 20:32 A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára sport A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára A párizsi győztesek neve felkerült a fővárosi Olimpiai Parkban található Olimpiai Bajnokok Falára. 2024. november 20. 14:53 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.