A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) – ez a régi ORTT, akik a 2000-es években rendszeresen sötétítették el az RTL Klubot, amikor rossz karikát tettek ki a valóvilágos hálószoba-jelenetekhez – nem is olyan régen közzétett egy kutatást, amiben a magyarok tévénézési szokásait vizsgálták az elmúlt 25 évben.
Ez rengeteg szempontot vizsgált, de most csak azokat a számokat hozom, amikből leginkább fel lehet rajzolni a társadalomnak azon szeletét, akiknél a Sebestyén Balázsok és Stohl Bucik nem csak ismert tévés arcok, hanem már-már családtagok.
VV Éva emlékezetes fetrengése az RTL Klub stúdiójában élő adásban (forrás: Youtube)
Az összegzés egy furcsa kettősséggel indul. Az elmúlt évtizedben közel egymillió néző tűnt el a tévék elől, akik viszont maradtak, ők egyre több ideig vannak odaszegezve a képernyők elé, átlagosan 4 óra 49 percet egy nap. Ha viszont csak a tizenöt évesnél idősebbeket nézzük, akkor ez már 5 óra és 4 perc. Tehát van egy olyan része a magyar társadalomnak, amelyik egy napjának több, mint egyötödét tévénézéssel tölti.
Hogy megtaláljuk ezeket az embereket, el kell mélyedni a kutatás részleteiben. A magyar tévénézők kora gyorsabban öregedett, mint a magyar társadalom egésze. Ergo a notorikus tévénézőket elsősorban az idősebb generáció tagjai között lehet megtalálni. Az ő tévéfogyasztási mutatójuk nem kevesebb, mint három órával nőtt az elmúlt huszonöt évben.
Így pedig már érthető, hogy a statisztikát elsősorban anagyszülői korban lévők torzítják olyan szintre, amivel Magyarország a vizsgált hetvenegy ország közül a nyolcadik. Európában csak Románia, Szerbia és Bosznia-Hercegovina előzi meg. A listavezető – kapaszkodjunk meg! – a Dominikai Köztársaság, ott naponta átlagosan 5 óra 15 percet tévéznek az emberek. De az élmezőnyhöz tartozik még Kamerun, Üzbegisztán é Szaúd-Arábia is. Ugyanezen a listán fordított sorrendben Izland, Ausztrália és Óceánia országai találhatóak, van, ahol fél órát sem szánnak az emberek az életükből a tévére.
Egy átlagos izlandi otthon
Az NMHH kutatása felmérte azt is, hogy mely tévéadókat nézik a különböző generációk tagjai. Eszerint a hatvanhét évesnél idősebbeket főleg az ATV és a Hír TV műsorai szögeznek a képernyők elé. A két vezető kereskedelmi csatornánál pedig valamivel idősebbek követik az RTL műsorait a TV2-vel szemben.
Konklúzióként akár azt is bele lehetne erőszakolni ezekbe az adatokba, hogy a hírfogyasztás igénye, vagy éppen a politikai közélet rezdüléseinek naprakész lekövetése egyre inkább teret hódít. És mivel a nyugdíjasok egy jelentős részét az internet már nem tudta beszippantani, maradt a jó öreg televízió, Kudlik Júlia helyett Bayer Zsolttal vagy Rónai Egonnal.
Az ATV egyik élő bejelentkezése, amit megzavart egy "önjelölt riportalany" rögtönzött politikai állásfoglalása (Forrás: Youtube)
Ha a nagy egész műsorkínálatot nézzük – mert utolsóként még ezt is érdemes kicsippenteni a kutatásból – szintén sokatmondó eredményeket lehet olvasni, a klasszikus kultúrára és intelligenciára nézve kicsit sem hízelgő módon.
„Vannak olyan műfajok, amelyek kikoptak vagy akár teljesen el is tűntek a műsorkínálatból: ezek közé tartoznak például a színházi közvetítések vagy a cirkusz és a varietéshow-k. Amíg 2015-ben még 108 színdarabot láthattunk hét csatorna kínálatában, addig 2020-ban egyedül az M5 vállalta fel a kultúra ezen szegmensének terjesztését. Ugyancsak eltűnőfélben vannak a kifejezetten gyerekközönségnek készített nem fikciós műsorok, mint például az információs magazinok, a vallási műsorok és a sportversenyek.”
A kutatás statisztikáinak böngészése során felrémlett bennem egy korábbi interjúm, amit Árpa Attilával készítettem, amiben érintettük a hazai kereskedelmi televíziózás evolúcióját is. A Barátok közt, a Kész átverés show, az Esti showder, vagy éppen a Pasik producerének szavait szó szerint idézem:
A kereskedelmi tévék műsorainak íve nagyon hasonló a külföldi mintához. Kezdetben az induláskor más országokból vesznek át tartalmakat, miközben legyártják a szükséges helyi tartalmat, általában a híradók és magazinműsorok formájában. Ezt követően elindulnak az olyan műsorok, amelyek az átlagos nézőben felháborodást is kiválthatnak, mert addig nem voltak hozzászokva az ilyen tartalmakhoz. Ilyen lehet egy naponta jelentkező hazai gyártású szappanopera is. Mindezek után elindulnak a showműsorok. Amikor a nézők megszoknák a színvonalat és elkezdenek azonosulni, adott esetben megszeretni a műsorokat, akkor szokott bejönni egy nagyobb színvonalzuhanás a különböző valóságshow formájában. Érdekes jelenség, hogy ekkor rengeteg embernek elmegy a kedve a tévézéstől, náluk csak azok vannak többen, akiknek megjön hozzá. Amikor ezeket a műsorokat is elkezdik megunni az emberek és már a színvonal sem tud lejjebb ereszkedni, akkor következik be az a fordulat, ami Magyarországon éppen most megy végbe. Érkeznek a tehetségkutatók, egy ideig párhuzamosan a valóságshow-val, de amikor ezek is kisebb kábeladókra szorulnak esti műsorsávba, akkor elkezdenek a nagy tévéadók saját gyártású tartalmat sugározni. Akár minőségi fikciós sorozatok formájában is. Ennek jelenleg még az elején járunk, hiszen most még azért népszerűek ezek a sorozatok, mert a legtöbbje humoros, viszont el fog jönni az az idő, amikor már arra is lesz igény, hogy elgondolkodtatóbbak, drámaibbak legyenek ezek a hazai tévéműsorok.”
