Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 24. Kinga, Kincső
Veszprém
22°C
2024. július 24. Kinga, Kincső
Veszprém
22°C

Vihar az ellenzéknél - kié pontosan a Híd a városért?

2024. május 9. 14:22
Ha bárki beírja a Google keresőjébe a „híd a városért” kifejezést, akkor kiad egy politikai oldalt komplett választási programmal, a jelöltek bemutatkozásával. Ez persze nem meglepő, hiszen Veszprémben az egyesült ellenzéki pártok – MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd-Zöldek – pont egy ilyen nevű civil egyesülettel közösen állítottak listát és kampányolnak. Igen ám, de az említett honlapon egyáltalán nem ezek a pártpolitikusok jelennek meg, hanem egy másik veszprémi civil formáció, az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért csapat tagjai. Cikkünkben utánajártunk, hogy pontosan mi lehet a hátterében a választók összezavarására is alkalmas helyzetnek.

A Helyi Választási Bizottság a héten vette nyilvántartásba az összes jelölőszervezetet és jelöltet a június 9-ei önkormányzati választásra, sőt a szavazólapon való sorrendet is kisorsolták már. Eldőlt, hogy a Fidesz-KDNP, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt és a Mi Hazánk Mozgalom mellett a két legerősebbnek tűnő ellenzéki erő, a civil oldalról érkező Együtt Veszprémért, valamint az LMP kivételével az összes baloldali párttal közösen fellépő Híd a Városért Egyesület is leadta az érvényes ajánlóíveit.

A Híd a Városért civil szervezetnél azonban érdemes megállni egy pillanatra, mert központi szereplője lesz annak az ellentmondásnak, ami a már említett honlapon is megfigyelhető.

Az egyesület először idén februárban kapott nagyobb nyilvánosságot, amikor Dobrev Klára jelenlétében bemutatták a baloldali pártok a veszprémi polgármester-jelöltjét Hartmann Ferencet, az összefogáshoz pedig csatlakozott a Híd a Városért Egyesület is, beemelve a jól csengő civil vonalat a politikájukba.

Hartmann Ferenc a bejelentésen, mögötte a pártok és az egyesület logóiHartmann Ferenc a bejelentésen, mögötte a pártok és az egyesület logói

Ez az egyesület az MSZP helyi Kereszt utcai irodájába van bejegyezve, a bírósági nyilvántartás szerint pedig Hartmann Ferenc az elnöke. Nagy múltra nem tekint vissza, hiszen a létesítő okirat kelte csupán 2023. szeptember 18. Ez a dátum még fontos lesz a későbbiekben.

A veszprémi ellenzéki palettán a másik civil egyesület az Együtt Veszprémért. Ők Adamecz Zoltánt indítják polgármesternek, az egyesület elnöke pedig az az Eszenyi László, aki maga is elindul a belvárosban képviselőnek. Az Együtt Veszprémért létesítő okirata 2023. augusztus 30-ra van datálva, tehát bő két héttel korábbra, mint a Híd a Városérté.

Ez viszont még mindig nem magyarázza meg azt, hogy a www.hidavarosert.hu oldal miért navigál át egy kattintás után az Együtt Veszprémért hivatalos portáljára, Adameczékhez.

A kérdéssel megkerestük Eszenyi Lászlót, akitől már többet megtudtunk arról, hogy mi van a háttérben. A választ a magyar bürokrácia egyik eldugott és kevesek által böngészett adatbázisában lehet megtalálni, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának védjegy adatbázisában. Itt 2023. augusztus 29-ei dátummal szerepel egy bejelentés, amiben a „Híd a városért” szlogent politikai kommunikációs céllal levédette egy bizonyos Adamecz Zoltán.

Tehát összegezve az eddigieket: Adameczék bő két héttel azelőtt, hogy a baloldali pártok létrehozták a Híd a Városért Egyesületet már védjegyjogot kértek a névhasználatra, így pedig kizárólag ők használhatnák ezt a szlogent a politikai tevékenységük során.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy csupán a véletlen műve-e, hogy a „híd a városért” szlogen mindkét politikai csoportosulásnál felmerült, vagy valami más van a háttérben.

Eszenyi László ezzel kapcsolatban is több érdekességet árult el portálunknak, amik már a két egyesület környékén megjelenő tagokat és jelölteket is érintik. Egészen pontosan Kovács Rajmundot, aki amúgy a Reformerek politikusa, de a mostani kampányban a Híd a Városért és a baloldali pártok közös képviselő-jelöltje a belvárosban. (Egyébként éppen ott, ahol Eszenyi is indul, de ez a mostani történetben teljesen mellékes szál.)

Adamecz Zoltán és Eszenyi LászlóAdamecz Zoltán és Eszenyi László

Viszont mielőtt létrejött volna a megegyezés Kovács Rajmund és a Híd a Városért, valamint baloldali pártok között a közös indulásról, állítólag Kovács az Együtt Veszprémért Egyesület alapításánál is feltűnt, valamint a kezdeti időben Eszenyi elmondása szerint részt vett a közös ötletelésekben, az egyesület szellemi hátterének építésében. Ezeken az egyeztetéseken állítólag már tavaly elhangzott Eszenyi Lászlótól a „híd a városért” szlogen, mint erős politikai üzenet, amit használnának a későbbi kampányukban.

Időközben aztán Kovács Rajmunddal megszakadt a kapcsolat, aki – ahogy írtuk – a Hartmann vezette csoportosuláshoz csatlakozott, a szlogen pedig feltűnt a baloldali összefogás egyesületének nevében.

Eszenyi Lászlótól megtudtuk, hogy ügyvédjükön keresztül már küldtek felszólítólevelet a Híd a Városért Egyesület elnökségének, hogy nevezzék át a szervezetet, mivel a védjegyjog miatt nem használhatnák az elnevezést. Erre egy budapesti ügyvédi iroda nevében dr. Varga-Damm Andrea(!) válaszolt, amiben határozottan elutasítják Adameczék felvetésének jogosságát.

Az összképet tovább árnyalja az a tény, hogy a Híd a Városért Facebook-oldal formájában viszont már valóban korábban létezett. Sőt, két ilyen oldal is megtalálható a közösségi médiában, a nyilvános adatok szerint az egyiket 2023. augusztus 21-én, a másikat május 30-án hozták létre. Tartalmukat tekintve mindegyik a Hartmann-féle baloldalhoz köthető.

Eszenyi hozzátette még, hogy bírósági keresetet egyelőre nem terveznek beadni, hogy a választás végkimenetelét ezzel ne befolyásolják, és inkább a saját programjukkal foglalkoznak, ugyanakkor június 9. után nem zárják ki annak lehetőségét, hogy megindítják a jogi eljárást.

Kérdéseinkkel megkerestük Kovács Rajmundot is, miszerint valóban részt vett-e az Együtt Veszprémért Egyesület alapításában, valamint ezt követően javasolt-e neveket, vagy szlogent a Híd a Városért Egyesületnél. Válaszát változtatás nélkül közöljük: "Június 10-ig nem kívánok foglalkozni más jelöltekkel és jelölő szervezettel, csak és kizárólag a szinte a képviselet nélkül maradt 10-es körzet problémáira, a minél sikeresebb kampányomra koncentrálok. Amennyiben érdekli a főszerkesztő urat a belvárosi problémák és azokra a megoldási javaslataim, akkor állok szíves rendelkezésére. A Híd a Városért Egyesülettel kapcsolatban önök áltak sugalltak nem felelnek meg a valóságnak."

Hajas Bálint
további cikkek
Vétett a szabályoknak a Kékszalag nyertese, az óvás mégis elmaradt Kékszalag Vétett a szabályoknak a Kékszalag nyertese, az óvás mégis elmaradt Megóvhatta volna a Kékszalag végeredményét a második helyen befutó Prospex-Delta, végül a vitorláscsapat vezetője és kormányosa a csapat többi tagjának véleményével ellentétesen nem tette ezt meg, így a Fifty-Fifty megtarthatta győzelmét. Lichtenberger Attila a Prospex-Delta vezetője az Indexnek beszélt hosszan arról, hogy milyen szabálytalanságot követett el a győztes hajó és végül ők miért nem éltek az óvással. A Prospex-Delta kormányosa egyébként a veszprémi dr. Kaiser Kristóf, akivel korábban mi is készítettünk interjút. tegnap 17:12 Nem zár be végleg, csak felújítják a veszprémi állatorvosi rendelőt állatvédelem Nem zár be végleg, csak felújítják a veszprémi állatorvosi rendelőt Szó sincs arról, hogy végleg bezárna a Veszprémi Állatkórház, csupán más lesz az üzemeltetője, aki vállalta, hogy néhány hónap alatt felújítja az épületet, hogy aztán ismét kinyithasson rendelőként. Megkerestük az új üzemeltetőt, dr. Pásztor Istvánt, hogy többet megtudjunk a részletekről. tegnap 10:46 Magyarország második űrhajósa az Axiom Space Ax-4-es missziójával repül a világűrbe Magyarország második űrhajósa az Axiom Space Ax-4-es missziójával repül a világűrbe Magyarország véglegesítette megállapodását az amerikai Axiom Space-szel, miszerint a második magyar űrhajóst a vállalat soron következő Ax-4-es missziójával bocsájtják fel a világűrbe - tájékoztatta Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa. tegnap 10:47 Bakonybélben rendezik a 9. Közép-Európai Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiát Bakonybélben rendezik a 9. Közép-Európai Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiát Bakonybélben rendezik a 9. Közép-Európai Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiát augusztus 7. és 9. között. 2024. július 22. 21:25

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.