Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Férfi kézilabda olimpiai felkészülés: magyar siker Szlovénia ellen

2024. július 13. 19:04 // Forrás: MTI
Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott 29-25-re legyőzte Szlovéniát a szombaton Győrben rendezett felkészülési mérkőzésen.

Eredmény:
Magyarország-Szlovénia 29-25 (12-14)
a magyar gólszerzők: Rosta, Bánhidi 5-5, Imre 4, Ancsin, Fazekas, Bodó 3-3, Lékai, Rodríguez 2-2, Sipos, Szita 1-1
lövések/gólok: 45/29, illetve 43/25
gólok hétméteresből: 3/1, illetve 4/3
kiállítások: 10, illetve 6 perc

Az első félidőben a támadásban elkövetett hibákat védekezésben próbálta ellensúlyozni a magyar együttes, de ez csak a 24. percig sikerült, utána Mikler Roland védései ellenére elléptek a vendégek és a szünetben 14-12-es előnyben voltak.

A csereként beállt Bartucz László is remekelt a kapuban, csapata pedig a 14. percet (6-5) követően a 43. percben vezetett ismét (20-19). A hibák számát elsősorban védekezésben sikerült csökkenteni és mivel tíz perc alatt 7-1-es sorozatot produkáltak, tíz perccel a vége előtt már 24-20-ra vezettek. Már három és fél perc sem volt hátra, amikor Blaz Janc és Sipos Adrián összekülönbözött egymással a pályán, ebből egy szempillantás alatt tömegjelenet alakult ki az egyik kapu előtt. Ilyesmi kézilabdameccsen ritkán fordul elő, de a két csapat edzőmérkőzésén már tavaly januárban is megtörtént.

Fazekas Gergő (k), valamint a szlovén Matej Gaber (b) és Domen Novak (j) a Magyarország - Szlovénia férfi kézilabda olimpiai felkészülési mérkőzésen a győri Audi Arénában 2024. július 13-án. A magyar válogatott 29-25-re nyert. MTI/Krizsán CsabaFazekas Gergő (k), valamint a szlovén Matej Gaber (b) és Domen Novak (j) a Magyarország - Szlovénia férfi kézilabda olimpiai felkészülési mérkőzésen a győri Audi Arénában 2024. július 13-án. A magyar válogatott 29-25-re nyert. MTI/Krizsán Csaba

Mikler és Bartucz is kilenc védéssel, a túloldalon Blaz Janc hét góllal, Klemen Ferlin és Urban Lesjak hat-hat védéssel zárt.

A két csapat 31. alkalommal találkozott egymással, 14 szlovén győzelem és egy döntetlen mellett ez volt a 16. magyar siker.

A magyarok jövő pénteken Stuttgartban a házigazda németekkel, másnap ugyanott Japánnal játsznak edzőmeccset. A párizsi olimpián először július 27-én Egyiptom ellen lépnek pályára.

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kézilabda vb-selejtező
Hazai
Magyarország
Vendég
Litvánia
Időpont
2024. május 12. 17:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-23
részletek
további cikkek
Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Rasovszky Kristóf Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Minden olimpiai aranyéremnek megvan a saját története. Nincs két egyforma. De egyik aranyérem története sem akkor kezdődik, amikor eldördül a startpisztoly, hanem sokkal korábban. Ha Rasovszky Kristóf óvodásként nem szeret bele az úszásba, ma Magyarországnak eggyel kevesebb olimpiai bajnoka lenne. Akkor nem láthattuk volna a párizsi olimpián, ahogy a Szajnában közel két óra megfeszített úszás után elsőnek ér be a célba. Ahogy azt sem, amikor ezután a leghangosabb magyar szurkolóként biztatta csapattársát a bronzéremért. A veszprémi úszó 2024-ben felért a csúcsra, története mégsem ért véget.  2024. december 19. 22:50 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Párizs 2024 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Körülbelül ötmilliárd ember, a potenciális közönség 84 százaléka követte nyomon az idei párizsi olimpiát - derült ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megbízásából végzett kutatásból. 2024. december 5. 20:32 A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára sport A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára A párizsi győztesek neve felkerült a fővárosi Olimpiai Parkban található Olimpiai Bajnokok Falára. 2024. november 20. 14:53 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.