Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Golovin: nagyon akartunk, de sokat hibáztunk

2024. július 28. 12:04 // Forrás: MTI
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint nagyon akartak, de közben nagyon sokat hibáztak a magyar női kézilabda-válogatott játékosai vasárnap a párizsi olimpián, ahol 25-24-re legyőzték Brazíliát a csoportkör második fordulójában.

"Nem így terveztünk, ahogy sikerült, de persze örülünk a győzelemnek, pláne így, hogy az utolsó másodpercekben jött össze. Felemás volt a mai teljesítményünk, bízom benne, hogy ez csak a reggel kilenc órás kezdésnek tudható be" - nyilatkozta a Kossuth Rádiónak a meccs után az edző.

Kapcsolódó cikk
Ötgólos hátrányból fordítva legyőzte a brazilokat a női kézilabda-válogatott
A magyar női kézilabda-válogatott 25-24-re legyőzte Brazíliát a párizsi olimpia vasárnapi versenynapján, a csoportkör második fordulójában.

A magyarok jól kezdtek, de 6-4-es vezetésük után 13 perccel már 12-8-as hátrányban voltak. A 39. percben 18-13-as előnyben volt Brazília, ám a magyar egyenlítést követően Böde-Bíró Blanka 11. védésének és Simon Petra ötödik góljának köszönhetően az utolsó percben összejött a rendkívül fontos győzelem.

Golovin hozzátette, voltak olyan időszakok, amikor úgy játszottak, ahogyan tervezték, és végrehajtották, amiket megbeszéltek, de akadtak olyan periódusok is, amikor mindez kevésbé sikerült.

A magyar válogatott játékosai ünnepelnek, miután 25-24-re győztek Brazília ellen a 2024-es párizsi nyári olimpia női kézilabdatornájának B csoportjában játszott mérkőzésen a Dél-párizsi Arénában 2024. július 28-án. MTI/Kovács TamásA magyar válogatott játékosai ünnepelnek, miután 25-24-re győztek Brazília ellen a 2024-es párizsi nyári olimpia női kézilabdatornájának B csoportjában játszott mérkőzésen a Dél-párizsi Arénában 2024. július 28-án. MTI/Kovács Tamás

"A legfontosabb, hogy nagyon akartunk, de közben nagyon sokat hibáztunk. Ennyi eladott labdával és technikai hibával nem nagyon lehet meccset nyerni. Voltak olyan periódusok, amikor nagyon elkapkodtuk a támadásokat, amikor egyet kivédekeztünk, abban a pillanatban valaki gondolt egyet és a második átadásnál kapura lőtt. Szerintem sokkal higgadtabban kellett volna játszani, hogy ez a mérkőzés egyszerűbb legyen" - magyarázta a kapitány.

Mint kifejtette, a brazil válogatottnak azt a sajátossága, hogy a kettes védők lezárják a területet, így nagyon nehezen bejátszható a labda. A magyar szélsők éppen ezért nagyon kevés labdát kaptak, de erre fel volt készülve a válogatott, és bár a szélsők ma nem voltak gólerősek, védekezésben nagyon hasznosan játszottak.

"Mindenki hozzátett valamit, hogy győzelemmel zárjuk a mérkőzést" - közölte Golovin.

Füzi-Tóvízi Petra két góllal járult hozzá a sikerhez, de tíz perccel a vége előtt elveszítette őt a csapat, mert összefejelt ellenfelével.

"Jól vagyok, illetve jól leszek, nincsen semmi komolyabb probléma" - mondta a Debrecen beállója, aki már az első félidőben is kapott pihenőt.

"Kicsit elfáradtam és kértem, hadd üljek le néhány percre, de Bordás Réka jól tudott pótolni, így kiegészítjük egymást" - mesélte.

Mint elmondta, nagyon feszültnek érezte belülről a csapatot, mert nagyon szerették volna megszerezni az első győzelmünket az olimpián.

"Azt éreztem, hogy nagyon akarunk és a nagy akarásnak nyögés is lehet a vége. A második félidőben sikerült lehiggadnunk és megbecsülni a labdákat, amiket az első félidőben nagyon eldobáltunk. Ez volt a siker kulcsa" - vélekedett.

A magyar válogatott játékosai ünnepelnek, miután 25-24-re győztek Brazília ellen a 2024-es párizsi nyári olimpia női kézilabdatornájának B csoportjában játszott mérkőzésen a Dél-párizsi Arénában 2024. július 28-án. MTI/Kovács TamásA magyar válogatott játékosai ünnepelnek, miután 25-24-re győztek Brazília ellen a 2024-es párizsi nyári olimpia női kézilabdatornájának B csoportjában játszott mérkőzésen a Dél-párizsi Arénában 2024. július 28-án. MTI/Kovács Tamás

Klujber Katrin úgy nyilatkozott, érzelmileg kemény mérkőzésen vannak túl, ő is nagyon feszült és ideges volt, de minden jó dolognak tudott örülni.

"Szerencsére csapatként tudtunk működni és végig segítettük egymást. Amikor kezdtem nagyon ideges vagy feszült lenni, akkor szerencsére ott voltak mellettem a társaim és segítettek, hogy átvészeljem ezeket a periódusokat" - nyilatkozta a bajnok és kupagyőztes Ferencváros jobbátlövője, aki háromszor volt eredményes.

Hozzáfűzte: hullámzó volt a mérkőzés, hiszen nagyon jól kezdtek, de aztán a védekezésük "egy kicsit felborult". Utána nagyon sok helyzetet kihagytak, meglátása szerint a nagy küzdelemnek köszönhető a jó eredmény. Mint rávilágított, nehéz hatvan percen keresztül összpontosítani, de nem szabad, hogy a lendület elvigye a figyelmüket.

"Sokszor átmegyünk kapkodásba, és ha eggyel-kettővel vezet az ellenfél, akkor néhány másodperc alatt akarjuk megoldani a dolgokat, ez pedig technikai hibákhoz vezet. Ezen mindenképpen változtatnunk kell, végig higgadtnak kell lennünk" - magyarázta Klujber.

A mezőny legeredményesebb játékosa, Simon Petra kijelentette: nagyon örül, nagyon jól érzi magát, hiszen fantasztikus volt egy ilyen mérkőzést játszani.

"Nem játszottunk a legjobban, voltak rossz periódusaink, de ki tudtunk jönni belőle, és a végén, amikor át kellett venni a vezetést, akkor meg tudtuk csinálni" - közölte.

A Ferencváros irányítója elmesélte, az utolsó időkérésnél Golovin Vlagyimir azt kérte, sima keresztet csináljanak Debreczeni-Klivinyi Kingával, majd Papp Nikoletta menjen be az egyes és a kettes poszton védekező brazil játékos közé. Simonnak a kettes és a hármas közé kellett volna támadnia, de látta, hogy Papp nem áll ott, ahol kellene, ezért muszáj volt megállnia. Megkapta a labdát, felnézett és látta, hogy nincs már sok idő hátra, ezért döntött a lövés mellett, amiből a győztes gól született.

vehir.hu
további cikkek
Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Rasovszky Kristóf Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Minden olimpiai aranyéremnek megvan a saját története. Nincs két egyforma. De egyik aranyérem története sem akkor kezdődik, amikor eldördül a startpisztoly, hanem sokkal korábban. Ha Rasovszky Kristóf óvodásként nem szeret bele az úszásba, ma Magyarországnak eggyel kevesebb olimpiai bajnoka lenne. Akkor nem láthattuk volna a párizsi olimpián, ahogy a Szajnában közel két óra megfeszített úszás után elsőnek ér be a célba. Ahogy azt sem, amikor ezután a leghangosabb magyar szurkolóként biztatta csapattársát a bronzéremért. A veszprémi úszó 2024-ben felért a csúcsra, története mégsem ért véget.  2024. december 19. 22:50 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Párizs 2024 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Körülbelül ötmilliárd ember, a potenciális közönség 84 százaléka követte nyomon az idei párizsi olimpiát - derült ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megbízásából végzett kutatásból. 2024. december 5. 20:32 A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára sport A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára A párizsi győztesek neve felkerült a fővárosi Olimpiai Parkban található Olimpiai Bajnokok Falára. 2024. november 20. 14:53 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.