Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A tekvondós Márton Viviana bravúros győzelemmel negyeddöntős

2024. augusztus 9. 13:01 // Forrás: MTI
Az UTE 18 éves versenyzőjére a nyolcaddöntőben nehéz feladat várt, ugyanis a negyedik olimpiáján szereplő, három éve Tokióban és 2016-ban Rio de Janeiróban egyaránt bronzérmes elefántcsontparti Ruth Gbagbival hozta össze a sorsolás.    

Az összecsapás a kiírtnál lényegesen később, félórás csúszással kezdődhetett csak el, mivel a Márton meccsét megelőző férfi 80 kg-ban rendezett chilei-dél-koreai nyolcaddöntő előbb két menet után véget ért, majd közel tíz perc után úgy tűnt, folytatódik, újabb tíz percet követően viszont mégsem kezdték el a küzdelmet a felek. Újabb hosszú percek után aztán kiderült, a harmadik menetnek kell következni a találkozón, amelynek végén a két szakasz után győztesnek kikiáltott Joaquin Churchill Martinez kikapott Geon Vuszeontól.    

A magyar tinédzsert a hosszas várakozás nem zavarta meg, önbizalommal telve lépett a Grand Palais küzdőterére és remekül, egy kétpontos testrúgással kezdett esélyesebb riválisa ellen. A folytatásban az afrikai sportoló igyekezett támadni, de Márton kiválóan tartotta a távolságot és jól hárította ellenfele rúgásait. A menet közepén egy intéssel ugyan 2-1-re szépített Gbagbi, azonban Márton a folytatásban is remekül állt a lábán, majd forgásból gyönyörű testrúgást mutatott be, amivel 6-1-re növelte az előnyét, a szakasz hajrájában pedig két intés is belefért a részsikerhez (6-3).    

Párizs, 2024. augusztus 9. Márton Viviana, miután győzött az elefántcsontparti Ruth Gbagbi elleni mérkőzésen a női tekvondósok 67 kilogrammos versenyének a nyolcaddöntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. augusztus 9-én. MTI/Illyés TiborPárizs, 2024. augusztus 9. Márton Viviana, miután győzött az elefántcsontparti Ruth Gbagbi elleni mérkőzésen a női tekvondósok 67 kilogrammos versenyének a nyolcaddöntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. augusztus 9-én. MTI/Illyés Tibor

A második menetben az elefántcsontparti tekvondós feljavult, s ugyan az első percben nem láthatott a Grand Palais teltházas közönsége értékelhető akciót, a másodikban viszont Gbagbi testrúgásokkal 6-0-ra elhúzott és ezzel egyenlített.    

A mindent eldöntő két perc elején érezhető volt a feszültség mindkét sportolóban, minden indítás előtt sokat vártak, méregették egymást és közel egy percig kevés okot adtak a többezres nézőseregnek a felhördülésre. A menet közepén aztán Márton alapállásváltás után szemet gyönyörködtető fejrúgást mutatott be, a folytatásban pedig jól gazdálkodott hárompontos előnyével, a lefújásig Gbagbinak csupán egy testre elhelyezett rúgása volt pontos, a fordításhoz azonban ez kevés volt, Márton így 3-2-re nyerte a menetet és 2-1-re a meccset.    

"Igazából mindegyik menetben ott kellett lenni mentálisan, nem volt szabad hibázni. Végül úgy tűnik jól bírtam, jobban mint ő" - nyilatkozta Márton Viviana, aki a negyeddöntőben 14.30-tól az amerikai Kristina Teachouttal mérkőzik. - "Még nem mérkőztem vele, de oda fogok állni keményen."

vehir.hu
további cikkek
Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Rasovszky Kristóf Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Minden olimpiai aranyéremnek megvan a saját története. Nincs két egyforma. De egyik aranyérem története sem akkor kezdődik, amikor eldördül a startpisztoly, hanem sokkal korábban. Ha Rasovszky Kristóf óvodásként nem szeret bele az úszásba, ma Magyarországnak eggyel kevesebb olimpiai bajnoka lenne. Akkor nem láthattuk volna a párizsi olimpián, ahogy a Szajnában közel két óra megfeszített úszás után elsőnek ér be a célba. Ahogy azt sem, amikor ezután a leghangosabb magyar szurkolóként biztatta csapattársát a bronzéremért. A veszprémi úszó 2024-ben felért a csúcsra, története mégsem ért véget.  2024. december 19. 22:50 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Párizs 2024 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Körülbelül ötmilliárd ember, a potenciális közönség 84 százaléka követte nyomon az idei párizsi olimpiát - derült ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megbízásából végzett kutatásból. 2024. december 5. 20:32 A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára sport A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára A párizsi győztesek neve felkerült a fővárosi Olimpiai Parkban található Olimpiai Bajnokok Falára. 2024. november 20. 14:53 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.