Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A tekvondós Márton Viviana parádés teljesítménnyel döntős

2024. augusztus 9. 16:38 // Forrás: MTI
A tekvondósok 67 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Márton Viviana kiváló teljesítménnyel legyőzte az elődöntőben a belga Sarah Chaarit, ezzel bejutott a fináléba a párizsi olimpián.

A Spanyolországban élő magyar tekvondós két rendkívül kiélezett meccs megnyerésével menetelt el az elődöntőig. Előbb ugyanis a kétszeres olimpiai bronzérmes elefántcsontparti Ruth Gbagbit, majd az amerikai Kristina Teachoutot múlta felül egyaránt három menetben.

A négy között az egyik legnehezebb rivális, az első helyen kiemelt, tavaly Grand Prix-győztes, 2022-ben világbajnok Chaari várt rá, aki az előző körből úgy lépett tovább, hogy két menet alatt egyetlen értékelhető ütést tudott felmutatni.

Az gyorsan kiderült, hogy az elődöntő viszont nem lesz unalmas és pontmentes. Márton rendkívül bátran állt bele a nála közel egy fejjel magasabb rivális elleni küzdelembe, akinél lényegesen többet indított, ennek ellenére a belga szerzett vezetést egy testrúgással (0-2). Mindez nem törte meg a magyar tinédzser lendületét, továbbra is rendkívül aktív volt, s ugyan egy intés miatt alig fél perc után 3-0-ás hátrányba került, ám még az első perc végén előbb testütéssel szépített (1-3), majd fejrúgással 4-3-ra fordított. Az UTE versenyzője érezhetően élvezte a küzdelmet, és az első menetben végig bátran ment előre, rengeteget rúgott, többnyire eredménytelenül, de a végén ez kamatozott a számára, mivel riválisa az ő újabb intésével 4-4-re egyenlített, csakhogy lényegesen több rúgása miatt a döntetlen neki kedvezett.

Márton Viviana a női tekvondósok 67 kilogrammos versenyének elődöntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. augusztus 9-én. Márton Viviana győzött, ezzel döntős. MTI/Czeglédi ZsoltMárton Viviana a női tekvondósok 67 kilogrammos versenyének elődöntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. augusztus 9-én. Márton Viviana győzött, ezzel döntős. MTI/Czeglédi Zsolt

A rövid pihenő után a második menetben is a korábban látott aktivitással kezdett a magyar, s előbb testre rúgásért két pontot kapott, majd egy gyönyörű fejrúgást is bemutatott, röviddel később pedig egy ütése landolt Chaari testén. Mindössze 35 másodperc telt el a szakaszból, amikor Márton Viviana már 6-0-ra vezetett, a közönség pedig tombolt, mivel ekkorra már szinte egy emberként a magyar mögött állt. A folytatásban a belga 6-2-re szépített, de nem látszott benne az átütőerő. Márton viszont elemében volt, nagy kedvvel küzdött, amibe egy szabálytalanság is becsúszott, ezzel 6-3-ra módosult az állás, viszont a második perc közepén fejrúgással 9-3-ra növelte előnyét.    

A belgának ekkor már nem maradt más választása, mennie kellett előre és óriási hajrába kezdett, az addig magabiztos magyart háromszor is testen rúgta, így hét másodperccel a vége előtt fordított. Öröme azonban csupán három másodpercig tartott, amikor Márton testrúgása eltalálta, ezzel pedig 11-10-re az övé lett a menet, s egyúttal a mérkőzés is.

A fináléba jutást a sportoló és edzője is hatalmas kiálltással nyugtázta, majd Márton Viviana táncot lejtett a páston. 

"A végén láttam, hogy alulról van még lehetőségem rúgni egyet, ami szerencsére fel is ment eléggé" - mondta az őrületes befejezésről Márton, aki a találkozó végére nemcsak a második menet állását, hanem a közönség szimpátiáját is megfordította, mivel a bevonuláskor még inkább a belga felé hajlott a publikum, a befejezésnél viszont már a magyar tinédzsert éltette.

"Mindig nagyon motivál, ha a közönség ennyire szeret. Csak csináltam azt, ami a feladatom, nekik pedig ez láthatóan tétszett" - mondta az MTI kérdésére a már biztos olimpiai érmes.

Márton elárulta, akárcsak a délelőtti meccse után, a most követő négyórás várakozásban is vár rá egy masszázs, kis evés, és talán aludni is tud egy kicsit.

Márton a 21.19 órakor kezdődő fináléban a világbajnoki ezüstérmes és kétszeres Eb-harmadik szerb Aleksandra Perisiccsel találkozik.

vehir.hu
további cikkek
Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09 Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját paralimpia Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját Az úszó Pap Bianka ezüstérmet szerzett szombaton az SM10-es sérültségi kategória 200 méter vegyes számában a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:49 Paralimpia 2024: Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren paralimpia Paralimpia 2024: Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmet szerzett a szombat esti döntőben 400 méteres síkfutásban a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:46 Paralimpia 2024: Kiss Péter Pál megvédte címét KL1-ben, Szvitacs Alexa bronzérmes asztaliteniszben paralimpia Paralimpia 2024: Kiss Péter Pál megvédte címét KL1-ben, Szvitacs Alexa bronzérmes asztaliteniszben A kajakos Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett a KL1-es kategóriában, 200 méteren, míg az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett a WS9-es kategóriában a párizsi paralimpia szombati versenynapján. 2024. szeptember 7. 12:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.