Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A birkózó Muszukajev kikapott az elődöntőben, a bronzéremért küzdhet

2024. augusztus 10. 19:59 // Forrás: MTI
A szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Muszukajev Iszmail az elődöntőben simán kikapott iráni ellenfelétől, így vasárnap a bronzéremért léphet szőnyegre a párizsi olimpia birkózóversenyén.

Az FTC világbajnoki címvédője esélyeshez méltó teljesítménnyel kezdte a szombati versenynapot a Mars-mező Arénában, ahol előbb a kirgiz Ernazar Akmatalijevet technikai tussal, majd az azeriek tokiói ezüstérmesét, a háromszoros világbajnok Haji Aliyevet 10-3-as pontozással verte rendkívül magabiztosan.

Arra nem lehetett számítani, hogy esti elődöntője hasonlóan simán alakul, ugyanis a 2022-ben vb-győztes iráni Rahman Musza Amuzadhalili várt rá, akitől két éve simán, 6-0-ra kikapott a világbajnokságon, egy évvel később viszont a vb-elődöntőben visszavágott neki és meccs utolsó másodperceiben bemutatott bravúros billentéssel nyert 6-5-re.

Az iráni Muszukajevhez hasonlóan könnyedén jutott az elődöntőbe, ahol aztán meglepetésre a kabardföldi származású magyar szabadfogású sem tudta megnehezíteni a dolgát.

Az iráni Rahman Musza Amuzadhalili (kékben) győz Muszukajev Iszmail ellen a férfi szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a párizsi Mars-mező Arénában 2024. augusztus 10-én. Muszukajev Iszmail kikapott iráni ellenfelétől, másnap a bronzéremért léphet szőnyegre. MTI/Illyés TiborAz iráni Rahman Musza Amuzadhalili (kékben) győz Muszukajev Iszmail ellen a férfi szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a párizsi Mars-mező Arénában 2024. augusztus 10-én. Muszukajev Iszmail kikapott iráni ellenfelétől, másnap a bronzéremért léphet szőnyegre. MTI/Illyés Tibor

Tavaly az iráni valósággal nekirontott Muszukajevnek a meccs elején és Amuzadhalili ezúttal is nagyon harciasan kezdett. Kissé túl harciasan is és tíz másodperc után belekapott Muszukajev szemébe. A folytatásban is paprikás maradt a hangulat, mindkét fél sokat reklamált és közel egy perc telt el, mire igazi birkózójelentek játszódtak le a szőnyegen. Ekkor az iráni egy gyors lábratámadással két pontért kivitte a szőnyegről ellenfelét (0-2), pár másodperccel később pedig ismét egy ellenállhatatlan akciót indított és zónán kívülre tette riválisát (0-4).

Muszukajev helyzete ekkor nehéznek tűnt, de még nem kilátástalannak, félperccel később azonban megpecsételődött a sorsa, amikor Amuzadhalili egy összekapaszkodásból négy pontért gyönyörűen eldobta (0-8). Az iráni sokkal energikusabb volt és erősebbnek tűnt riválisánál, aki ekkorra már láthatóan nem hitt abban, hogy fordíthat, ezt pedig ellenfele kihasználta és két kiléptetéssel lezárta az egyoldalú mérkőzést, mely 10-0-s technikai tussal ért véget.

"Iszmail harmadszor birkózott vele és most harmadik féleképpen állt ki ellene az iráni, aki egyértelműen meglepte" - nyilatkozta az MTI-nek Bánkuti Zsolt szabadfogású kapitány. - "Arra készültünk, hogy úgy mint tavaly, folyamatos nyomás jön majd az iránitól, a zónában birkózik, onnan elvezeti és bemegy neki lábra. Ehhez képest az elején nem volt semmi, csak egy kis kakaskodás, utána meg messziről beugrált, Iszmail pedig nem tudta ezt hova rakni. Sajnos az ellenfél annyira dominált és hengerelt az elejétől fogva, hogy erre nem tudott reagálni."

Bánkuti Zsolt azt is elmondta, hogy Muszukajev láthatóan rosszul éli meg a sima vereséget, mert egyértelműen azért érkezett Párizsba, hogy bajnok legyen, mégis muszáj lesz ezen a kudarcon túllépnie.

"Nyilván rágódni fog ezen, de ezt most törölni kell, mert holnap tiszta fejjel kell szőnyegre lépnie és meg kell szereznie a bronzérmet" - mondta a szakember.

A tokiói játékokon ötödik, kabardföldi származású klasszis a játékok zárónapján 12 óra körül lép szőnyegre a helyosztón, melyen az amerikai Zain Allen Retherford és az albániai színekben szereplő Ismail Dudaev vigaszági mérkőzésének győztese lesz az ellenfele.

vehir.hu
további cikkek
Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Rasovszky Kristóf Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Minden olimpiai aranyéremnek megvan a saját története. Nincs két egyforma. De egyik aranyérem története sem akkor kezdődik, amikor eldördül a startpisztoly, hanem sokkal korábban. Ha Rasovszky Kristóf óvodásként nem szeret bele az úszásba, ma Magyarországnak eggyel kevesebb olimpiai bajnoka lenne. Akkor nem láthattuk volna a párizsi olimpián, ahogy a Szajnában közel két óra megfeszített úszás után elsőnek ér be a célba. Ahogy azt sem, amikor ezután a leghangosabb magyar szurkolóként biztatta csapattársát a bronzéremért. A veszprémi úszó 2024-ben felért a csúcsra, története mégsem ért véget.  2024. december 19. 22:50 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Párizs 2024 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Körülbelül ötmilliárd ember, a potenciális közönség 84 százaléka követte nyomon az idei párizsi olimpiát - derült ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megbízásából végzett kutatásból. 2024. december 5. 20:32 A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára sport A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára A párizsi győztesek neve felkerült a fővárosi Olimpiai Parkban található Olimpiai Bajnokok Falára. 2024. november 20. 14:53 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.