Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gulyás Michelle: a negatív dolgokon úgy felül tudok emelkedni, hogy mindenki meglepődik 

2024. augusztus 11. 15:36 // Forrás: MTI
A párizsi olimpia zárónapján nagyszerű győzelemmel aranyérmes öttusázó Gulyás Michelle azt mondta, hogy volt benne dac az elmúlt hónapok nehézségei és az őt ért kritikák miatt, de ezeken mindig felül tud kerekedni.

Elmondása szerint mentálisan olyan jól felkészült, mint még soha, fizikálisan is nagyon összeszedte magát, és az edzői is mögötte álltak.

"Tényleg olyan összefogás volt mögöttem, amire szükségem volt, mert különben nem lenne aranyérem a nyakamban" - jelentette ki az UTE versenyzője magyar újságíróknak a vegyes zónában, utalva arra, hogy az idény közepén voltak fizikális gondjai, a világbajnokságon a sikertelen lovaglása miatt nem tudott jó eredményt elérni és úgy jöhetett ki az olimpiára, hogy a három magyar kvótás közül Guzi Blanka mellett az ő részvételét támogatta az elnökség Erdős Ritáéval szemben.

"Amikor sok negatív dolog ér, nem tudom, hogy mi történik velem, de olyan erőt tudok meríteni ebből, és úgy felül tudok ezeken kerekedni, hogy mindenki meglepődik körülöttem. Azok az emberek, akik mögöttem voltak egészen eddig, megérdemelték, hogy közösen megéljük ezt a pillanatot. Amikor beértem, és mindenki sírt, zokogott, mosolygott, akkor nagy boldogsággal töltött el, hogy ezt közösen éltük meg. Nagyon jó érzés volt" - árulta el.

Elmondta, igyekezett kizárni, hogy olimpián van, és csak arra figyelni, hogy mi a dolga, miközben próbálta átvenni a fesztiválhangulatot. Mint mondta, öttusaversenyen maximum kétszáz ember szokott lenni, nem tizenöt ezer, és amikor bejött a stadionba az elődöntőnél, körbe nézett és kirázta a hideg. 

"A lovaglás után lekerült rólam egy teher, próbáltam élvezni a versenyt. Nyilván a lézerrun előtt érzi mindenki a legjobban a feszültséget, mert ott már azért látjuk, hogy ki hogy indul, hány másodperccel egymás mögött, de próbáltam ezt kizárni, nem is néztem meg, ki hogy indul körülöttem" - elevenítette fel a vasárnapi versenyét.

Azt mondta, az utolsó lövészet után érezte, hogy meglesz az aranyérem. Amikor látta, hogy a francia Elodie Clouvel kettőnél, a dél-koreai Szong Szunmin egy zöld lámpánál tart, tudta, hogy első lesz. A lőállásból kilépve a magasba lendítette mindkét karját és felszabadultan, energiával feltöltődve kezdte zárókörét, az utolsó métereken pedig már a szemét törölgetve futott boldogan a célba.

"Azt mondtam magamnak, most már tökmindegy, hogy mi történik, ha bele is halok és letörik két lábam, vagy lefújja a szél a másik karomat, akkor is valahogy beküzdöm magamat" - mondta, hozzátéve, hogy annyira feldobódott volt, hogy úgy érezte, még Usain Boltot is lefutná.

Beszélt arról is, hogy az elődöntőben és a döntőben két jó lovaglással akarta lezárni ezt az időszakot, amikor még ez a szám szerepel a programban. Ugyanakkor megjegyezte, szeretné, ha a lovaglás az után is "benne maradna az életében", hogy az öttusában az akadályverseny váltja fel.

A korábbi vb-ezüst- és -bronzérmes öttusázó a búcsú alkalmával világrekordot jelentő pontszámmal győzött.

"Nem gondoltam volna, hogy pont én fogok világcsúcsot elérni, de nagyon örülök neki" - mondta önkritikusan és szerényen

vehir.hu
további cikkek
Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09 Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját paralimpia Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját Az úszó Pap Bianka ezüstérmet szerzett szombaton az SM10-es sérültségi kategória 200 méter vegyes számában a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:49 Paralimpia 2024: Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren paralimpia Paralimpia 2024: Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmet szerzett a szombat esti döntőben 400 méteres síkfutásban a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:46 Paralimpia 2024: Kiss Péter Pál megvédte címét KL1-ben, Szvitacs Alexa bronzérmes asztaliteniszben paralimpia Paralimpia 2024: Kiss Péter Pál megvédte címét KL1-ben, Szvitacs Alexa bronzérmes asztaliteniszben A kajakos Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett a KL1-es kategóriában, 200 méteren, míg az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett a WS9-es kategóriában a párizsi paralimpia szombati versenynapján. 2024. szeptember 7. 12:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.