Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Dán aranyérem férfi kézilabdában, Mikkel Hansen fölényes sikerrel búcsúzott

2024. augusztus 11. 15:47 // Forrás: MTI
A dán férfi kézilabda-válogatott fölényesen, 13 góllal kerekedett a német csapat fölé a fináléban vasárnap, a párizsi olimpia utolsó versenynapján.

A németek csak kilenc percig tudták tartani a lépést a skandinávokkal, akkor még 6-5-ös hátrányban voltak, utána viszont egy 6-0-s sorozattal elhúztak a legutóbbi három világbajnokságon aranyérmes dánok. A 26. percben már 21-10 volt az állás, a szünetben pedig 21-12-re vezettek az északiak. Olimpiai döntőben ilyen nagy különbség még soha nem volt kézilabdában, az eddigi rekordot az 1972-es finálé tartotta, amikor Jugoszlávia 12-5-ös előnyben volt Csehszlovákiával szemben.

A folytatás sem hozott izgalmakat, a skandinávok 39-26-ra diadalmaskodtak úgy, hogy az utolsó percekben nem igazán erőltették a játékot. A dán válogatott százszázalékos teljesítménnyel lett olimpiai bajnok, erre legutóbb a 2004-es athéni játékokon a horvát együttes volt képes.

A német férfi válogatott ötödször szerepelt olimpiai döntőben, 1936-ban és 1980-ban aranyérmet nyert, 1984 és 2004 után idén harmadszor lett ezüstérmes. A dánok sorozatban harmadszor szerepeltek a fináléban: 2016-ban és most arany-, három évvel ezelőtt ezüstérmesek lettek.

Ez volt a 36 éves dán irányító, Mikkel Hansen pályafutásának utolsó mérkőzése. A 2016-ban is olimpiai bajnok kézilabdázó a világbajnokságot három, az Európa-bajnokságot egy alkalommal nyerte meg, viszont Bajnokok Ligája-győzelem nélkül vonul vissza.

Eredmények,
    férfi kézilabda, olimpiai bajnok:
    ----------------------------------
1. Dánia (Niklas Landin Jacobsen, Niclas Kirkelökke, Magnus Landin Jacobsen, Emil Jakobsen, Rasmus Lauge Schmidt, Emil Nielsen, Magnus Saugstrup, Hans Lindberg, Mathias Gidsel, Henrik Möllgaard, Mikkel Hansen, Lukas Jörgensen, Lasse Andersson, Simon Hald Jensen, Thomas Arnoldsen, Simon Pytlick)
2. Németország
3. Spanyolország
...10. Magyarország
    döntő:
Dánia-Németország 39-26 (21-12)   

korábban:

    a 3. helyért:
Spanyolország-Szlovénia 23-22 (12-12)

vehir.hu
további cikkek
Imre Bence tíz góllal segítette győzelemhez a Kielt sport Imre Bence tíz góllal segítette győzelemhez a Kielt A válogatott Imre Bence tíz góllal járult hozzá a THW Kiel 29-24-es hazai győzelméhez a TVB Stuttgart ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. tegnap 23:17 Női kézilabda BL: hullámzó meccsen maradt hibátlan a Ferencváros kézilabda Női kézilabda BL: hullámzó meccsen maradt hibátlan a Ferencváros A Ferencváros hullámzó teljesítményt nyújtva 32-28-ra legyőzte a vendég Gloria Bistrita-Nasaud együttesét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, szombaton. tegnap 22:51 Vastaps a világbajnoknak! – a veszprémi szurkolók is bizonyítottak Veszprém Handball Club Vastaps a világbajnoknak! – a veszprémi szurkolók is bizonyítottak A klubvilágbajnoki címet szerző Veszprém Handball Club játékosait vastapssal köszöntötték a szurkolók pénteken este az Arénánál – tekintsék meg helyszíni fotóriportunkat!   2024. október 4. 22:14 Férfi kézilabda NB I/B: egy pont jutott a két veszprémi csapatnak férfi kézilabda NB I/B Férfi kézilabda NB I/B: egy pont jutott a két veszprémi csapatnak A vendéglátó Veszprém Handball Academy U21 félidei döntetlen után négy góllal alulmaradt az éllovas Szigetszentmiklósi KSK ellen, a Veszprémi KKFT pedig döntetlent ért el Cegléden a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság ötödik fordulójának pénteki játéknapján. 2024. október 4. 20:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.