Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXIII. nyári olimpia Párizsban

2024. augusztus 12. 0:25 // Forrás: MTI
A Stade de France-ban a vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXIII. nyári olimpia Párizsban. A záróceremónia politikai üzenetektől mentes volt, viszont számos látványos és szürreális elemet is tartalmazott. A sportolók bevonulásakor a magyar zászlót Milák Kristóf és Csipes Tamara vitték.

Az est kezdéseként a négyszeres olimpiai bajnok úszó, Léon Marchand a Tuileriák kertjéből egy mécsesben áthozta az olimpiai lángot a stadionba, ahol a Marseillaise zenekari átiratának eljátszása után 205 delegáció zászlajának behozatalával kezdődött a háromórás műsor. A magyar zászlót a kajakos Csipes Tamara és az úszó Milák Kristóf vitte a küzdőtérre. Aztán az olimpia hősei, maguk a sportolók vonultak be felszabadultan táncolva, ugrálva az arénába és vegyültek el a küzdőtéren.

Az este során adta át az érmeket a női maratonfutás dobogósainak Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke. Köszöntötték a 45 ezer önkéntest, akik közül kilencezren külföldről, 150 országból - köztük Magyarországról - érkeztek. A közreműködők harminc százaléka 25 év alatti, 10 százaléka 60 fölötti volt. Bemutatták a NOB sportolói bizottságának frissen megválasztott négy új tagját.

Az ezt követő műsorrészben az olimpia és az ötkarika megszületését mutatták be a születésétől kezdve.

A teljes közvetítés, valakint képriportunk a záróünnepség az alábbi cikkünkben nézhető meg:

Kapcsolódó cikk
Ilyen volt az olimpia záróünnepsége
A záróceremóniának a hetvenezer férőhelyes Stade de France adott otthont.

Tony Estanguet, a szervezőbizottság elnöke arról beszélt, hogy mindenre felkészültek, de azt nem látták előre, hogy mennyi mindent átélnek majd együtt. Ahogy fogalmazott, az ország lendületbe jött és a versenyhelyszínek beivódtak az emberek emlékezetébe. Megállt az idő, és az egész ország vibrálni kezdett, az egész ország egyesült. A nézők mindenütt nagyszerű hangulatot teremtettek, féktelenül szurkoló országgá vált Franciaország - mondta.

Thomas Bach kiemelte, hogy a világban meglévő feszültségek ellenére a sportolók két és fél héten át békében éltek egymással az olimpiai faluban, amivel példát mutattak. A béke kultúráját valósították meg, és megmutatták, hogy létezhet egy jobb világ. Kiemelte, hogy emberek milliói ünnepeltek Franciaországban és szerte a világon. Ikonikus helyszíneken nagy szurkolás volt mindenütt, az olimpia az emberiség egységességét annak sokszínűségében mutatta meg.

Az olimpiai lobogót az olimpiai himnusz hangjaira leeresztették. Majd Estanguet Anne Hidalgónak, Párizs polgármesterének, ő pedig Bachnak adta át, végül Karen Basshez, a következő nyári olimpiát rendező Los Angeles polgármesteréhez került. Majd a hollywoodi filmsztár Tom Cruise a hétszeres olimpiai bajnok tornásztól, Simone Bilestól vette át. Elmotorozott vele Párizs utcáin, repülőre szállt, végül ejtőernyővel érkezett Los Angelesbe. Ott amerikai sztársportolók - köztük a négyszeres olimpiai bajnok atléta, Michael Johnson - vitték magukkal, miközben a Red Hot Chilli Peppers száma szólt, majd az együttes Los Angelesben zenélt. Később Snoop Dogg is énekelt a Venice Beachen.

A Stade de France-ba visszatérve a Marchand kezében lévő mécsesben lobogó lángot a kontinenseket képviselő hat sportoló fújta el, Bach pedig lezárta az olimpiát.

Az ötkarikás játékok záró ceremóniáját több mint 71 500 néző követte a helyszínen, a 2400 négyzetméteres küzdőtéren zajlottak az este programpontjai. A műsorban 270 fellépő működött közre.

A július 26-án kezdődött játékokon 206 ország 11 110 sportolója vett részt. Magyarország hat arannyal, hét ezüsttel és hat bronzzal a 14. helyen végzett az éremtáblázaton.

Párizs augusztus 28. és szeptember 8. között a paralimpikonokat látja vendégül.

vehir.hu
további cikkek
Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09 Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját paralimpia Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját Az úszó Pap Bianka ezüstérmet szerzett szombaton az SM10-es sérültségi kategória 200 méter vegyes számában a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:49 Paralimpia 2024: Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren paralimpia Paralimpia 2024: Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmet szerzett a szombat esti döntőben 400 méteres síkfutásban a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:46 Paralimpia 2024: Kiss Péter Pál megvédte címét KL1-ben, Szvitacs Alexa bronzérmes asztaliteniszben paralimpia Paralimpia 2024: Kiss Péter Pál megvédte címét KL1-ben, Szvitacs Alexa bronzérmes asztaliteniszben A kajakos Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett a KL1-es kategóriában, 200 méteren, míg az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett a WS9-es kategóriában a párizsi paralimpia szombati versenynapján. 2024. szeptember 7. 12:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.