Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mérlegen az olimpiai szereplésünk

2024. augusztus 12. 22:20
A sportteljesítmény értékelése legtöbbször viszonylagos, mert mindig lehetne jobb és rosszabb is, attól függően, hogy mihez mérjük. Ez olvasható ki a közösségi oldalak kommentjeiből is: vannak, akik maximálisan elégedettek a magyar versenyzők olimpiai szereplésével, és vannak, akik többet vártak. Tegyük hát mérlegre a Párizsban megszerzett tizenkilenc (hat-hat arany és bronz, valamint hét ezüst) érmet.

Eseménydús és izgalmas két és fél hét van mögöttünk, hiszen a bőség zavarával küszködve 35 sportág kiválóságainak vetélkedését láthattuk számos televíziós és internetes csatornán. Természetesen elsősorban a magyarokra koncentráltunk, és olyan sportágak eseményeit is követtük, melyeket egyébként ritkán vagy talán sosem, de az olimpia az más, mert itt négyévenként egyszerre mérettetik meg az ország versenysportja.

A magyar olimpiatörténet zászlóshajóira ezúttal is lehetett számítani. Úszásban született az elsőségek fele. Kajak-kenuban hét érmet szereztek legjobbjaink, igaz, 1976 óta először nem volt köztük arany. Vívásban mindhárom színűből lett egy-egy, ráadásul a férfi párbajtőrcsapat 1972 után újra az első helyen végzett. Összesen hét sportág magyar képviselői állhattak fel a dobogóra, és további hat sportágban szereztünk 4-6. helyezést, ami egyértelműen jelzi versenysportunk széles bázisát. Nem véletlen tehát, hogy 205 ország között a 14. helyen zártunk az éremtáblázaton, megelőzve mások mellett Spanyolországot, Svédországot, Norvégiát, Brazíliát, és valamennyi szomszédunkat – Ukrajnát, Romániát, Szerbiát, Csehországot, Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát, Szlovákiát. Előttünk mindössze öt európai ország végzett: Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Olaszország, Németország.

Az aranyérmes Rasovszky Kristóf (b) és a bronzérmes Betlehem Dávid a férfi 10 kilométeres nyíltvízi úszás eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a Szajna III. Sándor hídjánál 2024. augusztus 9-én. MTI/Czeglédi ZsoltAz aranyérmes Rasovszky Kristóf (b) és a bronzérmes Betlehem Dávid a férfi 10 kilométeres nyíltvízi úszás eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a Szajna III. Sándor hídjánál 2024. augusztus 9-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Ha lakosságarányosan vizsgáljuk az elért eredményeket, akkor valószínűleg ismét világelsők vagyunk. Ami kicsit fájó: csapatjátékokban csak két sportágban, férfi és női kézilabdában, valamint vízilabdában indulhattunk az olimpián, és egyik gárdának sem sikerült elérni a kitűzött célt. Az akarattal, a hozzáállással nem volt probléma, de mindegyik csapat meccsről meccsre eléggé hullámzó teljesítményt mutatott, ami az előzmények tekintetében váratlan volt.

Augusztus 9. aranybetűkkel kerül be Veszprém sporttörténetébe. Ezen a pénteki napon a korábbi Európa- és világbajnok, olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf szinte végig vezetve a párizsi játékok legmagabiztosabb győzelmét aratta 10 kilométeres nyílt vízi úszásban, és mögötte a harmadik helyen csapott a célba klubtársa, a mindössze 20 esztendős Betlehem Dávid, aki pár nappal korábban 1500 méteres gyorsúszásban új országos csúccsal lett negyedik. Rasovszky diadalával 28 év elteltével Veszprém megduplázta olimpiai bajnokai számát, ugyanis az első aranyérmet Kiss Balázs kalapácsvető szerezte 1996-ban Atlantában. A kiváló atléta meg is jegyezte Kristóf sikere után: már éppen ideje volt, hogy valaki kövesse.

Darcsi István
további cikkek
Ennél is több lehet ebben a csapatban Erről jut eszembe… Ennél is több lehet ebben a csapatban Ötödször lett dobogós a magyar válogatott a női kézilabda Európa-bajnokságok történetében. A 2000-ben szerzett egyetlen aranyérem mellett négy bronz van a tarsolyban, és az utóbbiak közül talán a most megszerzett a legkedvesebb, mert erre kellett várni a legtöbbet – tizenkét évet. 2024. december 18. 11:57 A sikeres Iváncsik-dinasztia Erről jut eszembe… A sikeres Iváncsik-dinasztia Kézilabda-pályafutása elején Iváncsik Gergő azt a célt tűzte maga elé, hogy szeretné túlszárnyalni az édesapját. Hogy ezt most végérvényesen sikerült megvalósítani, annak nagy valószínűséggel Iváncsik Mihály örül a legjobban. 2024. december 16. 11:29 Újabb botrány a láthatáron? Erről jut eszembe… Újabb botrány a láthatáron? Nagy sajtóvisszhanggal járt, mert némileg botrányosra sikeredett az idei Aranylabda-díj átadása, ezért most még nagyobb figyelem övezi a másik rangos labdarúgó elismerés, a FIFA Év Játékosa cím közelgő odaítélését. 2024. december 13. 13:59 Ezerszer hazai környezetben Erről jut eszembe… Ezerszer hazai környezetben Története ezredik hazai tétmérkőzését játszotta a veszprémi férfi kézilabdaklub a Pelister elleni csütörtöki Bajnokok Ligája-összecsapás során. Az újabb győzelemmel sikerült tovább javítani az amúgy is imponáló mérleget, hiszen ez volt az egyesület 927. itthoni diadala, ami ezer meccsre vetítve közel 93 százalékos teljesítmény. 2024. december 2. 12:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.