Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rasovszky Kristóf is távozik Veszprémből?

2024. szeptember 3. 14:16
A párizsi olimpiai nyíltvízi úszószámában bronzérmet szerző Betlehem Dávid után az olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf is búcsúzhat a veszprémi Balaton Úszó Klubtól – erről árulkodnak edzője, Szokolai László mondatai is, melyeket Porga Gyula polgármesterrel osztott meg.

Szokolai László mesteredző nyaralt, amikor az olimpikonokat köszöntöttük a GyárKertben, így neki most hálálhattam meg azt a hatalmas munkát, amit a veszprémi úszósportért tett, és amivel a város úszóolimpikonjait felkészítette a párizsi olimpiára

– olvasható Porga Gyula polgármester hivatalos Facebook-oldalán kedden kora délután megjelent posztban.

A köszönetnyilvánítás során a szaktekintély elárulta a városvezetőnek, hogy az olimpia után sok sportoló megkereste, így várhatóan rövid időn belül bővül a Balaton Úszó Klub ötfős elitcsapata, és persze folytatja az ötven igazolt versenyző és több száz fiatal nevelését is.

Szokolai László edző és Porga Gyula polgármester - fotó: FacebookSzokolai László edző és Porga Gyula polgármester - fotó: Facebook

„Laci elárulta, hogy sportszakmai kapcsolata megmarad Rasovszky Kristóffal és Betlehem Dáviddal is, és tovább épül a veszprémi úszás tudáscentruma is”

– zárult e sejtelmes mondattal az említett poszt.

Miután Betlehem már bejelentette, hogy a Ferencvárosban folytatja pályafutását, a vehir.hu megkereste Rasovszkyt is, tervez-e hasonlóan klubot váltani. Az olimpiai bajnokot elértük, de a kérdésünkre nem kívánt választ adni.

Kapcsolódó cikk
A Ferencváros leigazolta Betlehem Dávidot
Az olimpiai bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok úszó, Betlehem Dávid elhagyja a Balaton ÚK Veszprémet ls az FTC-ben folytatja pályafutását.
Simon Dani
további cikkek
Rasovszky Kristóf és Szokolai László Veszprém díszpolgárai lettek közélet Rasovszky Kristóf és Szokolai László Veszprém díszpolgárai lettek Rasovszky Kristóf, olimpiai bajnok nyílt vízi úszó és edzője, Szokolai László csütörtök este a polgármester karácsonyi ünnepségének keretében vehették át a megtisztelő kitüntetést. 2024. december 19. 19:52 Szokolai László 18 éves tanítványa nyerte a nyíltvízi válogatót úszás Szokolai László 18 éves tanítványa nyerte a nyíltvízi válogatót Nagy Nándor (Balaton ÚK Veszprém) és Mihályvári-Farkas Viktória nyerte a nyíltvízi Európa-bajnokság válogatóját a győri Aqua Sportközpontban. 2024. december 18. 14:29 Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Rasovszky Kristóf Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Minden olimpiai aranyéremnek megvan a saját története. Nincs két egyforma. De egyik aranyérem története sem akkor kezdődik, amikor eldördül a startpisztoly, hanem sokkal korábban. Ha Rasovszky Kristóf óvodásként nem szeret bele az úszásba, ma Magyarországnak eggyel kevesebb olimpiai bajnoka lenne. Akkor nem láthattuk volna a párizsi olimpián, ahogy a Szajnában közel két óra megfeszített úszás után elsőnek ér be a célba. Ahogy azt sem, amikor ezután a leghangosabb magyar szurkolóként biztatta csapattársát a bronzéremért. A veszprémi úszó 2024-ben felért a csúcsra, története mégsem ért véget.  2024. december 19. 22:50 M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024: kihirdették a tízes listákat sport M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024: kihirdették a tízes listákat Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak. Ami a veszprémi érdekeltséget illeti, a férfi sportolóknál Betlehem Dávidra és Rasovszky Kristófra, az edzőknél Szokolai Lászlóra, a hagyományos csapatoknál pedig a Veszprém kézilabdacsapatára is voksolhatnak a sportújságírók. A szurkolók veszprémi sportpillanatra is szavazhatnak. 2024. december 16. 11:13

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.