Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Háromgólos előnyt leadva vesztett a VEHIR.HU Futsal Veszprém

2024. szeptember 27. 20:42
Noha 4-1-re is vezetett, végül 6-4-re kikapott Kecskeméten a VEHIR.HU Futsal Veszprém a futsal NB I alapszakaszának péntek esti találkozóján.

Vajon melyik arcát mutatja a veszprémi futsalcsapat az NB I nyolcadik fordulójában? Erre a kérdésre vártunk választ pénteken Kecskeméten, itt vendégszerepelt ugyanis Fehér Zsolt legénysége, amely remek rajtját – négy győzelem – követően alaposan megtorpant és zsinórban háromszor is vereséget szenvedett. Az ugyanilyen mérleggel álló alföldiek szintén javítani készültek, hiszen az előző két fordulóban ugyancsak pont nélkül maradtak.

A Veszprém – amelyből Tóth Attila és Lux Bence sérülés, Kártik Zsombor pedig betegség miatt hiányzott – kezdte aktívabban az összecsapást. Alig fél perc telt el, amikor Thiago labdát szerzett a félpályánál, majd tizenkét méterről lőtt, de Krajcsi védte a próbálkozását.

A 4. minutumban Spandler tüzelt a félpályát átlépve, ismét Krajcsinak kellett kiütnie a játékszert. Kisvártatva, a másik kapus, Krajcsi is előre merészkedett. Lipl azonban a felezővonalnál lefülelte az átadását a pálya közepén, akiről a labda a hálóba csorgott (0-1).

A játékrész felénél Kajtár húzta meg Gerencsér mellett a jobb oldalon és centerezte be Suscsáknak, aki a kapunak háttal állva is begyötörte a labdát (1-1).

Aztán azonnal visszavette a vezetést a vendég alakulat. Dorogi remek átadása után ugyanis Lipl bemutatott egy cselt és a rövid felsőbe bombázott (1-2).

Nem tudott kilábalni a gödörből a Veszprém (archív fotó)Nem tudott kilábalni a gödörből a Veszprém (archív fotó)

Nyolccal a szünet előtt időt kért Fehér Zsolt, csapata pedig rögtön az ezt követő első támadásból betalált: Horváth Benedek forgolódott, majd védője mellett szépen kilőtte a hosszú felsőt (1-3).

Jól játszott és tovább is növelte fórját a Veszprém. Tatai lövése ugyanis megpattant az exveszprémi Bencsiken, Krajcsi pedig így már nem tudott védeni (1-4).

Kettővel a szünet előtt szépített a házigazda, miután Bencsik labdát szerzett a bizonytalankodó Dorogitól és kilenc méterről a hosszú alsóba bombázott (2-4).

A térfélcsere után Fellembek szerzett labdát, lőtt, de Krajcsi résen volt. A folytatásban a hazaiak átvették az irányítást, többnyire a veszprémi térfélen folyt a játék. Suscsák és Tomics is próbára tette Spandler reflexeit, aki kiválóan állta a sarat.

A 28. minutumban Fekete vitte le az alapvonalig a labdát, szép mozdulattal elhúzta Matheus és Spandler mellett, majd az érkező Bírónak továbbított, aki közelről bevágta az üres kapuba (3-4).

Néggyel a vége előtt hatodszor szabálytalankodtak a bakonyiak. A tízméteres elvégzéséhez Suscsák ballagott oda, aki a csereként beállt Koncsol mellett a hálóba durrantott (4-4).

Bencsik kapufája – amihez Spandler közreműködése is kellett – után vészkapussal támadtak a mieink. Krajcsihoz került a labda, Dorogi azonban ellökte a portást, így újabb kisbüntetőt lőhetett a házigazda. Csakhogy Suscsák kísérletét megfogta Spandler!

Pontosan egy perc volt még hátra a találkozóból, amikor Suscsák passzából Tomics vezetést szerzett az övéinek. S ezzel még nem volt vége. Fekete szöglete után Tomics maradt egyedül a hosszú oldalon, ahonnan könnyű szerrel lőtt a kapuba (6-4).

A hajrá krónikájához tartozik az is, hogy Fehér Zsolt reklamálásért megkapta a második sárgáját és az azzal járó pirosat. A végén Bencsik lőhetett újabb tízméterest, Spandler ezt is kivédte, de a lényegen ez már nem változtatott:

Sorozatban negyedszer is kikapott a Veszprém, amely visszacsúszott a tabella hetedik helyére.

Férfi futsal NB I, 8. forduló:
SG Kecskemét Futsal–VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-4 (2-4)
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok. Vezette: Wittner (Muhari, Frank)
Kecskemét: Krajcsi – Bíró, Pál, Fekete M., Tomics
Csere: Lehotai (kapus), Hajnal, Bencsik, Kajtár, Suscsák, Haász, Nádudvari, Sallai
Vezetőedző: Koós Károly
Veszprém: Spandler – Horváth B., Thiago, Fellembek, Matheus
Csere: Koncsol (kapus), Juhász, Tatai, Dorogi, Ábrahám, Bognár, Lipl, Gerencsér
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Suscsák (11., 36.), Bencsik (19.), Bíró (28.), Tomics (39., 40.), ill.  Lipl (6., 10.), Horváth B. (13.), Tatai (16.)

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. SG KECSKEMÉT FUTSAL 1 1 0 0 7 6 1 8
2. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 1 1 0 0 5 1 4 7
3. HALADÁS VSE 1 0 0 1 1 5 -4 7
4. MVFC BERETTYÓÚJFALU 1 1 0 0 3 1 2 5
5. Á STUDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 1 0 0 1 1 3 -2 3
6. ÚJPEST FC 1 0 0 1 6 7 -1 1
Utolsó módosítás: 2025. március 21. 22:31
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. szeptember 27. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. október 11. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. október 21. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
TFSE-TENT Budapest
Időpont
2024. október 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2024. november 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/2025
Hazai
Nagykanizsa Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 11. 19:30
Helyszín
Nagykanizsa
Eredmény
0-11
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
DEAC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 15. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Rubeola FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 18. 20:30
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
0-13
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2024. november 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Aramis SE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 29. 19:50
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2024. december 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. január 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
B-Kerép Nyírbátori SC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 10. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. január 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Á Studió Futsal Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 27. 20:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. február 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 17. 20:45
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Haladás VSE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 27. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2025. március 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. március 21. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 3. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. április 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. április 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 28. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 9. 18:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
további cikkek
Sorozatban tizenkettedik győzelmével listavezető a VEHIR.HU Futsal Veszprém! VEHIR.HU Futsal Veszprém Sorozatban tizenkettedik győzelmével listavezető a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-1-re nyert a szintén bajnoki álmokat dédelgető ScoreGoal Kecskemét ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának végletekig kiélezett, péntek esti rangadóján a közel telt házas Március 15. utcai sportcsarnokban.   2025. március 21. 22:01 Szerződést hosszabbított spanyol mesterével a VEHIR.HU Futsal Veszprém VEHIR.HU Futsal Veszprém Szerződést hosszabbított spanyol mesterével a VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém vezetősége hivatalosan is bejelentette, hogy elkötelezte magát spanyol vezetőedzője, Javi Rodríguez mellett. A rutinos szakember továbbra is a bakonyi futsalcsapat kispadján folytatja munkáját, amellyel már jelenleg is klubtörténeti sikereket ér el. 2025. március 21. 18:54 Spandler Mátyás: Tiszteljük a Kecskemétet, de félelem nincs bennünk! VEHIR.HU Futsal Veszprém Spandler Mátyás: Tiszteljük a Kecskemétet, de félelem nincs bennünk! A VEHIR.HU Futsal Veszprém pénteken este (19.00) közvetlen riválisát, az SG Kecskemétet látja vendégül a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának rangadóján. 2025. március 20. 20:29 Öt hónapja veretlen a VEHIR.HU Futsal Veszprém VEHIR.HU Futsal Veszprém Öt hónapja veretlen a VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém – miután a vendég Nyíregyházát 7-2-re felülmúlta – sorozatban tizenegyedik diadalát aratta a férfi futsal NB I idei kiírásában hétfő este. 2025. március 17. 21:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.