Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megalakult az Iparkamara és a Pannon Egyetem Női Vállalkozói Klubja

2024. október 15. 15:05
A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Pannon Egyetem közös Női Vállalkozói Klubot hozott létre, melynek alakuló ülését hétfő délután tartották Balatonfüreden, a Hotel Golden Lake Resortban. A klub célja, hogy közösségi teret adjon a vármegyében működő női vállalkozóknak egymás megismerésére, a jó vállalkozói gyakorlatok tudástranszferére, továbbá rendezvényeikkel szeretnének hozzájárulni a női vállalkozói közösségépítéshez.

Dr. Simon Attila, a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte elsőként a kör tagjait. A kezdeményezésről úgy fogalmazott: komoly állomás a VKIK életében, amelynek hosszútávú hatásai, eredményei lehetnek. Véleménye szerint a női vezetők olyan kohéziós erőt tudnak adni, ami többek között a kamara számára is fontos lehet.

Az elnök elmondta: amikor megfogalmazódott az ötlet, a Pannon Egyetem azonnal az ügy mellé állt partnerként, így a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett a másik alapító a Pannon Egyetem. De miért jó női vezetőkkel együttműködni? – tette fel a kérdést Simon Attila. Kifejtette: számos olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amivel a férfiak nem feltétlenül. Ilyen például a folyamatos egyensúly keresése, a minőségi környezet építése, az empátia, vagy a szociális érzék.

Az elnök még néhány statisztikát is hozott, melyből kiderült, az elmúlt években sajnos csökkent a nők aránya a cégvezetésben. A klub egyik célja, hogy bebizonyítsa: a női vezetőkkel történő munka sikeres gazdasághoz vezet. Mindezen túl pedig a klub terve, hogy jobban megismerjék egymást a vezetők, ezáltal bátorítást, motivációt adhatnak egymásnak. Hangsúlyozta: a klub nem zárt, a jövőben csatlakozhatnak női vezetők. Simon Attila bejelentette az előre tett javaslat alapján megszavazott elnök nevét: Nemes Nikolett, a Balatonvidéki Zrt. részéről.

A klub újdonsül elnöke, Nemes Nikolett is felszólalt, és megköszönve a bizalmat rávilágított: fontos, hogy a kör egyre bővüljön, hogy a tapasztalatmegosztás a fejlődés érdekében minél több ember között megtörténhessen, még akkor is, ha nem egy szakmát képviselnek a tagok. Hozzátette: nem könnyű ma nőként a munkában és az otthoni feladatokban is jól teljesíteni, de a kör ennek az egyensúlyát is erősítheti.

A Pannon Egyetemet dr. Obermayer Nóra egyetemi tanár képviseli, aki elmondta: rendkívül örült a kezdeményezésnek, többek között azért, mert az egyetemen az ő feladatuk kiképezni azokat a fiatalokat, akiknek később meg kell felelniük a munkaerőpiaci elvárásoknak. A tudástranszfer és tudásmegosztás, ami egyéként Obermayer Nóra kutatási területe is, rendkívül meghatározó lehet a fejlődés érdekében. Úgy véli, a nők által vezetett világban előtérbe kerül az innováció, a törekvés az igényességre.

Rádóczy Andrea, a helyszínül szolgáló szálloda igazgatója, a klub tagja beszámolt a hotel történetéről, a vezetés szépségeiről, s elmondta, nagyon örül a közös munkának.

A kör megalakulása után Maczkó-Dörnyei Nóra humán- és szervezetfejlesztő, vállalati tréner tartott előadást, méghozzá „Mentális jóllét és vezetés”- a pszichoszociális kockázatok kezeléséről női szemmel címmel. A közgazdász egy személyes példán keresztül világított rá arra, hogy milyen belecsöppenni egy patriarchális közegbe, hiszen egykor ő maga élte át.

Véleménye szerint egy nőnek komoly döntést kell hoznia, amikor a család mellett vezetővé válik, hiszen az állandó lelkiismeretfurdalás azért, mert éppen dolgozik, és a szintén nyomasztó bűntudat akkor, amikor éppen nem dolgozik, felemészti az embert. Ezek egyensúlya olyan békét adhat mindkét oldalnak, ami jövedelmező.

A mentális jóllét elhanyagolhatatlan, fontos tudni, hogy csapaton belül miként lehet pszichológiailag biztonságos környezetet teremteni. Nóra egy statisztikát is bemutatott, melyből kiderült, a boldogság indexről szóló, több mint száznegyven országban végzett kutatásban Magyarország a tavalyi évhez képest öt hellyel lejjebb csúszott, így az ötvenhatodik lett.

A munkahelyi negatív megélések, a munkakörülmények, a stressz, a túlterhelés, a munkatempó mind fontos befolyásoló tényező, melynek egyensúlyba helyezése érdekében kötelező minden évben a céges pszichológiai felmérés, mely több formában megvalósítható. Lehet ez egy kitöltős teszt, de lehet mélyinterjú is, a lényeg, hogy felszínre kerüljenek a problémák, és hogy orvosolva legyenek. Fontos, hogy ez ne csupán egy adminisztratív aktus legyen, hanem valós cselekedet. Nagyban segíti a megoldást, ha az új stratégia beleilleszthető a cég korábbi működési modelljébe.

szaboeszter
szaboeszter
szaboeszter
Szabó Eszter
szalai csaba
szalai csaba
szalai csaba
Szalai Csaba
további cikkek
1749029663648
1749029663648
1749029663648
Új magyar repülőtér és ferihegyi gyorsvasút is épülhet A kormány a múlt héten döntött egy új gyorsvasúti kapcsolat kiépítéséről a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Nyugati pályaudvar között, továbbá egy új cargo repülőtér építéséről. Mindkét beruházás koncessziós formában valósulhat meg, előbbi 1 milliárd, utóbbi 0,4-1 milliárd euró értékben - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. 2025. június 5. 8:38
62259013_80a72f9cc18919372ee35cc30cbefe95_y
62259013_80a72f9cc18919372ee35cc30cbefe95_y
62259013_80a72f9cc18919372ee35cc30cbefe95_y
Megkezdődött a kitermelés a somogyi „feketearany-bányában” Fontos olajmezőre bukkantak a MOL szakemberei Somogysámson térségében, ahol az olajvállat már el is kezdte a kitermelést – számolt be róla az Index. 1250 méter mélyen találták a Som-8 jelű kutat, amiből naponta 1400 hordó kőolajat termelnek ki. Az újonnan felfedezett olajmező számos előnyt jelenthet, többek között jelentősen csökkenhet az ország importfüggősége, illetve Magyarország energiaellátása számára is stabil tényező jelenthet. 2025. június 3. 16:44
jakub-zerdzicki-8wLZi9OhsWU-unsplash
jakub-zerdzicki-8wLZi9OhsWU-unsplash
jakub-zerdzicki-8wLZi9OhsWU-unsplash
Hétfő éjfél a céges adóbevallások határideje Hétfő éjfélig kell bevallani a társasági adót (tao), a kisvállalati adót (kiva), az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, valamint a helyi iparűzési adót (hipa) is. Érdemes határidőben benyújtani a bevallásokat, mert a mulasztás akár egymillió forintos bírságot is maga után vonhat - figyelmeztetett hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). 2025. június 2. 9:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.