Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ötvenéves a Flexmont, Veszprém gazdaságtörténetének meghatározó szereplője

2024. október 18. 16:25
Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken a veszprémi Flexmont Kft. a város egyik legrégebbi vállalkozása. 1974-ben a Bakony Művek önálló szervezeti egységeként hozták létre, majd rendszerváltás, tulajdonosváltás és gazdasági válságok után is stabil és meghatározó szereplője maradt a veszprémi gazdasági életnek, miközben a szerelés-automatizálásban és egyedi gépgyártásban nemzetközi szinten is jegyzett vállalkozás lett. Ahogy az ünnepségen elhangzott, a Flexmontnál a kihívásokat lehetőségként kezelik, közösen a kollégákkal és partnereikkel.

E két pillérre támaszkodik a Flexmont: az elkötelezett kollégákra és a partneri körére, akikkel hosszú évek alatt sikerült egy olyan bizalmi kapcsolatot kialakítani, ami mára kiterjed a cég innovációs tevékenységére is. Így közösen pedig bátran mondhatják, hogy nekik az üzleti élet kihívásai egyben lehetőséget is teremtenek a további fejlődésre – mondta Mike Ferenc, a Flexmont ügyvezetője péntek délelőtt az egykori Bakony Művek területén lévő cég csarnokában.

Az ünnepségen számos városi elöljáró, cég- és intézményvezető is részt vett, valamint a Flexmont partneri köréből is többen személyesen jelen voltak.

A megjelenteket Porga Gyula, Veszprém polgármestere is köszöntötte, aki beszédében kiemelte, hogy a Flexmont a város gazdaságtörténetének meghatározó része. Bár több olyan vállalkozás működik sikeresen Veszprémben, amik évtizedes múltra tekintenek vissza, fél évszázados történelemmel nem büszkélkedhetnek, ebben a Flexmont egyedülálló.

Ahogy tevékenységében is az, hiszen egy szűk piacon van jelen, ott viszont nemzetközi összehasonlításban is a legmagasabb szintet képviseli. A Flexmont cégfilozófiája azzal, hogy nemcsak a termelésre, hanem a kutatás-fejlesztésre is nagy hangsúlyt fordít, egybevág Veszprém alapelveivel, ahol a tudásalapú gazdaságot szeretnék elsősorban fejleszteni – hangsúlyozta a polgármester.

A nyitóbeszédek után Karakas Ádám, a Boston Consulting Group képviseletében tartott előadást az autóipar jelenlegi trendjeiről és jövőképéről.

Ebből kiderült: habár most még hullámvölgy tapasztalható az iparban, a saját számításaik szerint pár év múlva vissza fog térni a válság előtti időre a növekedés globális szinten, amiben főleg az ázsiai piacnak lesz meghatározó szerepe.

Ami az autóipar fejlesztési trendjeit illeti, négy irányvonalat vázolt fel: a szoftveresen összekapcsolt rendszereket az autózásban, az elektromos meghajtású autók még nagyobb fejlődését, a városi megosztott autókat illetve autózást, valamint az önvezető járművek térnyerését.

Szerinte ezek együtt fogják úgy átalakítani az iparágat, ami magával vonja új technológiai partnerek bekapcsolódását is.

Az elektromos autók piacának alakulásában kiemelte: ez a terület jelenleg még nagyon érzékenyen reagál egyes kormányzati támogatások megjelenésére – vagy éppen azok visszavonására –, ennek ellenére hosszú távon egy lassú, de biztos növekedés várható.

Ugyanígy még jobban át fog alakulni tizenöt éven belül a városi közlekedés is, hiszen a folyamatosan emelkedő autószám miatt a torlódások, balesetek és az ezekből fakadó időveszteség már a közepes méretű városokat is mindennaposan érintik.

Városi környezetben valószínűleg elterjednek majd a megosztott autók vagy a megosztott autózás, mintegy magántaxi szolgáltatás, de a közösségi elektromos rollereknek és kerékpároknak is lesz jövője ezen a téren.

Az önvezető autók kapcsán elmondta: arra nem kell számítani, hogy 2035-re már mindenki úgy juthat el A-ból B-be, hogy azt az autó automatikája magától megoldja, viszont folyamatosan jelennek meg olyan új szoftveres funkciók, amelyek a közlekedés automatizálásához kapcsolódnak, ezzel pedig megalapozzák a későbbi teljesen önvezető autók térnyerését is.

Fotók: Pesthy Márton

vehir.hu
további cikkek
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig közélet A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én, a boltok általában 12 óráig várják a vásárlókat, de lehetnek eltérések, ezt követően 27-én nyitnak a boltjaik, amelyek az ünnepi rend szerint 31-én többnyire 14-16 óráig állnak majd a vásárlók rendelkezésére - tájékoztatták a vállalatok az MTI-t.   2024. december 15. 13:40 Lakásfelújításra is fordítható a SZÉP kártyára érkező összeg fele 2025-től közélet Lakásfelújításra is fordítható a SZÉP kártyára érkező összeg fele 2025-től A jövő évtől a SZÉP kártyára érkező összeg felét lakásfelújításra, építőanyagra, festékre vagy egyéb ehhez szükséges eszközökre is lehet fordítani, de akár bútort is lehet belőle vásárolni - közölte vasárnap a kormány Facebook oldalára feltöltött videóban a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője. 2024. december 15. 13:37 2025 a kilábalás éve lesz? gazdaság 2025 a kilábalás éve lesz? Ez az a kérdés, amire minden vállalkozó szeretné tudni a választ, de jelenleg látszólag a kiszámíthatatlanság uralja a cégvezetők közhangulatát, amin az sem segít, hogy sokszor egymásnak ellentmondó elemzések jelennek meg a médiában a magyar gazdaság jövőképéről. Ilyenkor még inkább felértékelődnek az olyan reális vélemények, amik mindenfajta politikai, vagy társadalmi befolyásolás nélkül képesek értékelni a helyzetet. A Veszprém vármegyei vállalkozások most éppen egy ilyennel találkozhattak, köszönhetően a VOSZ vármegyei szervezete által életre hívott üzleti fórumnak. 2024. december 11. 14:13 Megújult formában mutatták be Veszprém vármegye háromszáz legkiválóbb vállalkozását Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Megújult formában mutatták be Veszprém vármegye háromszáz legkiválóbb vállalkozását Teljesen megújult arculattal és kibővült programmal készült a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara hagyományos üzleti találkozójára, ami sokkal inkább egy elegáns gála képét mutatta az ActiCity-ben péntek délután. Az idén harmincéves kamara legújabb, Business Eminence kiadványában bemutatta a vármegye háromszáz legnagyobb vállalkozását, a jelenlévő cégvezetők pedig első kézből kaptak információkat a térség és az egész ország gazdasági helyzetéről Navracsics Tibor, területfejlesztési és közigazgatási minisztertől. 2024. november 30. 11:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.