Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyíltvízi úszó vk: Rasovszky 21. lett Hongkongban

2024. október 26. 10:12 // Forrás: MTI
Rasovszky Kristóf a 21. helyen végzett a nyíltvízi úszók hongkongi világkupa-versenyén.

Az olimpiai bajnok a viadal honlapja szerint 2:01:03.50 óra alatt teljesítette a 10 kilométeres távot, s 3:24.30 perccel maradt el a győztes olasz Dario Veranitól.

A párizsi ötkarikás játékokon augusztusban aranyérmet szerzett magyar klasszis két héttel ezelőtt, a Setubalban rendezett vk-viadalon tért vissza a versenyzéshez.

A Magyar Úszó Szövetség közösségi oldalán részleteket is közölt a versenyről:

Elég furán alakult a nyíltvízi világkupa-sorozat hongkongi állomása: a tájfun-veszély miatt hajnal hatkor vált véglegessé, hogy lesz verseny, ami helyi idő szerint 9.30-kor kezdődött volna. Aztán nyolc óra után pár perccel közölték, hogy – megint csak a tájfun miatt – 25 perc múlva ellövik a rajtot (azaz egy órával korábban), így gyakorlatilag bemelegítés nélkül kellett az úszóknak odaállni a pontonra.

Rasovszky Kristóf pedig az a típusú versenyző, akinek megvan a maga tökélyre fejlesztett rutinja – s miután ez most teljesen kimaradt, saját bevallása szerint már az első körben érezte, hogy ez nagyon nem az ő napja.

Olimpiai bajnokunk egyébként is feleannyit edz, mint szokott, így mindaz, amiben máskor lubickol – kiszámíthatatlanság, 28 fokos víz, szél –, most inkább volt zavaró számára. Mindenesetre Oliver Klemettel ugyanúgy értek be, mint Párizsban, Kristóf volt kicsit előbb a németnél, más kérdés, hogy ezúttal volt előttük húsz másik, azaz Rasó a 21. helyen zárt, amivel eldőlt, hogy négy egymást követő összetett győzelem után az idén nem ő fogja nyerni a világkupát.

vehir.hu
további cikkek
Szokolai László 18 éves tanítványa nyerte a nyíltvízi válogatót úszás Szokolai László 18 éves tanítványa nyerte a nyíltvízi válogatót Nagy Nándor (Balaton ÚK Veszprém) és Mihályvári-Farkas Viktória nyerte a nyíltvízi Európa-bajnokság válogatóját a győri Aqua Sportközpontban. 2024. december 18. 14:29 Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Rasovszky Kristóf Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Minden olimpiai aranyéremnek megvan a saját története. Nincs két egyforma. De egyik aranyérem története sem akkor kezdődik, amikor eldördül a startpisztoly, hanem sokkal korábban. Ha Rasovszky Kristóf óvodásként nem szeret bele az úszásba, ma Magyarországnak eggyel kevesebb olimpiai bajnoka lenne. Akkor nem láthattuk volna a párizsi olimpián, ahogy a Szajnában közel két óra megfeszített úszás után elsőnek ér be a célba. Ahogy azt sem, amikor ezután a leghangosabb magyar szurkolóként biztatta csapattársát a bronzéremért. A veszprémi úszó 2024-ben felért a csúcsra, története mégsem ért véget.  2024. december 19. 22:50 Jövőre is lesz Balaton-átevezés Balaton-átevezés Jövőre is lesz Balaton-átevezés Jövőre július 12-én rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a Hervis Balaton-átevezést, amelynek központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrand lesz. Nevezni február elsejétől lehet. 2024. december 17. 11:17 Szokolai Lászlót is beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába úszás Szokolai Lászlót is beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába Cseh Lászlót, Sors Tamást, Szokolai Lászlót és Bárány Istvánt iktatták be hétfőn a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába a hazai sportági szövetség (MÚSZ) évzáró gáláján. 2024. december 17. 8:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.