Ritkán vásárlok online, de a közelmúltban felbukkanó, és szerencsére már véget érő nehezebb élethelyzet a vásárlással kapcsolatban is kihívások elé állított. Kevesebb időm volt nagyobb vásárlási körútjaim megtételére, így felfedeztem az online világ legmélyebb bugyrait, és megtapasztaltam, milyen jó dolog olyan holmikat is online rendelni, amiket korábban eszem ágában sem volt bedobni egy képzeletbeli kosárba. De hát az élethelyzet az élethelyzet, irány az online shopping.
Történt ekkor, hogy megörülve a digitális világ választékának, egyre csak rakosgattam a holmikat a kosárba, de a csomagom hetek múltán sem érkezett meg. Tekintsünk el attól, hogy nem életbevágóan fontos dolgot rendeltem, de a harminchoz közeledve épp ideje megtanulni, hogyan álljak ki magamért, a pénzemért, és úgy egyáltalán, mindenért. Gondoltam mi sem alkalmasabb erre, mint egy meg nem érkezett csomag szomorú sorsának kinyomozása.
Hamar kiderült, hogy a csomag feladója és a futárcég között történt a félreértés, ezért kiküldték ugyan a csomagomat, de nem a lakcímemre, hanem egy átvételi pontra, ahonnan visszaküldték a feladóhoz, így nagy küzdelmek árán kiderítettem, hogy a csomagom hetek óta egy raktárban porosodik. Ekkor szinte megfeledkezve csomagom tartalmáról izgatni kezdett a kis dobozka sorsa, talán nem sok küldemény mondhatja el magáról, hogy a címzett milyen sokat tett azért, hogy megmentse magányosságától.
Fogtam magam és azonnal (több hét után) felhívtam a futárszolgálatot, hogy miként tudnám megszerezni a csomagomat. Ekkor már abban az elhatározásban tengtem a meg nem érkezett csomagomtól sújtotta napjaimat, hogy valójában nem zavar, ha csak hónapok múlva érkezik meg, de érkezzen meg. Azt is tudtam, hogy senkire nem fogok haragudni, hibázni emberi dolog, ráadásul az online megrendelt dolgaim viszonylag alacsonyan helyezkednek el a fontossági sorrendem ranglétráján.
Szóval teljesen nyugodtan, gyanús kiegyensúlyozottsággal hívtam fel őket. Egy gép vette fel, aki még be is mutatkozott. Milyen illedelmes, gondoltam, majd lecsaptam a telefont. Próbáltam másik számot hívni, akkor is Judit vette fel. Judit, a gép. Ez már felettébb különös volt, de egy pillanatig sem felejtettem el, hogy a huszonegyedik században vagyok. Na jó, meghallgatom, mit mond Judit.
Miután igényesen megkérdezte, hogy mi a problémám, igényesen válaszoltam neki.
Épp egy távolsági buszon zötykölődve kiabáltam, artikuláltam a számsort, amit kért, mert csak úgy tudja feldolgozni, ha tisztán mondom. Olyan tisztán, mint ahogy általános iskola első osztályában kerekítenünk kellett a magánhangzókat. Kezdtem felhúzni magam, a buszon már mindenki kívülről vágta a számsort, kis híja, hogy nem kezdték el skandálni, de Judit még mindig nem hallotta.
Tudtam, hogy ha leteszem dühből a telefont, akkor megint az egészet végig kell zongorázni, ami talán már Juditot is kizökkentené a nyugalmából. De hogy miért ilyen süket? Nem értem.
Túljutottunk a számsoron, megértette, mit mondok, de közölte, hogy az azonosítás nem sikerült, náluk ez a csomag egyáltalán nincsen. Nem is volt. Soha. Utóbbit ugyan nem mondta, de ekkor már igazán mondhatott volna bármit, úgy haragudtam rá, hogy szándékosan artikulálatlanul kezdtem hozzá beszélni, gondoltam jól kiszúrok vele. Nem magammal persze… Ekkor már az is zavart, hogy Judit hangja egy pillanatra sem zökken ki a higgadt állapotából, nyilván arra kíváncsi, én meddig bírok nyugodt maradni.
Végül nagy nehézségek árán valahogy, a zaklatottságtól már nem is emlékszem, pontosan hogyan, de eljutottam a célig, mint egy futóversenyen, amikor ugyan az utolsó vagy, de legalább meglátod azt az esetlen célszalagot, amin már mindenki áthaladt. Szóval egyszer csak egy női hang szólalt meg, akinek félreérthetetlenül élő volt a hangja. Nem dőlök be neki, gondoltam, így gyorsan feltettem egy ellenőrző kérdést, amire bizonyosan nem tud automatikusan felelni. Rendkívül kedves volt, elintézte, hogy a csomagom azonosításra kerüljön… Ugyan soha nem érkezett meg, de legalább kiderítettem, hogy létezett, és legalább azóta is tudom, hogy milyen azonosítási kóddal bírt rövid élete során. Az ügyintézőnek megemlítettem, milyen szürreális kalandom volt Judittal, mire azt felelte, nekik sokat segít Judit, és egyébként is nagyon kedves. Nagyon kedves volt, mondtam a hölgynek kissé ironizálva, majd konstatáltam, az idegrendszerem kéretlen állapotfelmérése igencsak gyatrára sikeredett…
