Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magabiztos győzelemmel zárta az évet a Veszprém

2024. november 29. 21:54
Fellembek Zétény és Tatai József is duplázott, a VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-0-ra nyert az Aramis vendégeként a futsal NB I idei utolsó fordulójának péntek esti mérkőzésén. A bakonyiak sorozatban a harmadik bajnokijukat hozták le kapott gól nélkül.

A naptári év utolsó fordulóját rendezik pénteken, illetve hétfőn az első osztályú futsalbajnokságban. Az előző öt körben tizenhárom pontot gyűjtő, hatodik helyezett Veszprém a vele teljesen megegyező mérlegű (nyolc győzelem, egy döntetlen, hat vereség) Aramishoz látogatott.

Aktívan kezdtek a mieink, akik már a 4. percben vezetést szereztek. Matheus elől igyekeztek felszabadítani a hazai védők, ám a labda Fellembek elé perdült, aki közelről a hálóba kanalazta azt (0-1).

A játékrész derekánál pedig meg is duplázta előnyét Javier Rodríguez legénysége. A kapuját magabiztosan őrző Spandlertől indult az akció, aki előremerészkedett a félpályáig, majd tizenöt méterről tüzelt. A lövésre Tóth csapott le a kapu előtt, majd a hosszú alsóba perdített (0-2).

Tatai két gólt lőtt, Thiago több gólpasszt is kiosztott (archív fotó)Tatai két gólt lőtt, Thiago több gólpasszt is kiosztott (archív fotó)

Nem sokkal később Bognár Martin előtt kínálkozott lehetőség a gólszerzésre, de a fiatal játékos nagy helyzetben a kapu mellé lőtt. A vendég fölényt érzékelve időt is kért a hazaiak mestere, Nagy Roland, ám továbbra is a veszprémiek akarata érvényesült. Néggyel a szünet előtt Soós előbb Bognár, aztán Lux löketét is védte egy támadáson belül.

Kisvártatva aztán már ő sem segíthetett az övéin. Thiago tartotta meg ügyesen a labdát a kapunak háttal állva, majd a második hullámban érkező Fellembeknek passzolt, aki öt méterről nagy erővel a léc alá bombázott (0-3).

Másodpercek voltak már csak hátra az első felvonásból, amikor Thiago egy gyönyörű perdítéssel indította Tatait. A bakonyiak hetese megelőzte védőjét és a hosszú alsóba durrantott (0-4).

A szünet után kiegyenlítettebb játékot láthattak a budaörsi sportcsarnokba kilátogatók. Csak kisebb helyzetek adódtak, újabb gól nem esett.

A 27. percben aztán egycsapásra elszabadultak az indulatok. Szeghy ugyanis fellökte Rodríguez mestert, aki az oldalvonal mellett levett, majd maga elé pattintott egy kirúgott labdát. Újabb lökdösődés, kakaskodás következett. Az indulatokat pedig még inkább felkorbácsolta, hogy a játékvezető – teljesen érthetetlen módon – a spanyol szakembernek piros, míg az Aramis játékosának sárga lapot mutatott fel.

Persze focit is láthattunk a második félidőben. Öttel a lefújás előtt Thiago adott újabb gólpasszt az oldalvonal mellől a hosszú oldalon üresen álló Tatainak, aki így duplázni tudott (0-5).

A Rubeola elleni kiütéses siker (13-0) és a Berettyóújfalu elleni diadal (4-0) után zsinórban a harmadik bajnokiján maradt érintetlen a Veszprém hálója.

A bajnokság januárban folytatódik, de Tataiékra még vár egy mérkőzés. Jövő pénteken ismét az Aramis következik, ezúttal azonban a Magyar Kupában csapnak össze a felek.

Férfi futsal NB I, 16. forduló:
Aramis SE–VEHIR.HU Futsal Veszprém 0-5 (0-4)
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok. Vezette: Deme (Juhász, Ibriksz)
Aramis SE: Soós – Komáromi, Pintér, Bognár, Büki
Csere: Molnár G., Klacsák, Papp Zs., Vattamány, Gellérfi, Szegyh, Szűcs, Lévai, Bogdán
Vezetőedző: Nagy Roland
Veszprém: Spandler – Dorogi, Thiago, Fellembek, Matheus
Csere: Őri (kapus), Juhász V., Tatai, Tóth A., Horváth B., Ábrahám, Bognár M., Lipl, Lux
Vezetőedző: Javier Rodríguez
Gólszerzők: Fellembek (4., 18.), Tóth A. (11.), Tatai (20., 36.)

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 10 8 0 2 49 22 27 28
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 10 6 1 3 30 26 4 24
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 10 6 2 2 29 20 9 22
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 10 5 1 4 36 31 5 19
5. HALADÁS VSE 9 0 2 7 12 43 -31 9
6. ÚJPEST FC 9 1 0 8 38 52 -14 4
Utolsó módosítás: 2025. május 26. 20:32
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. január 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Á Studió Futsal Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 27. 20:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. február 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 17. 20:45
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Haladás VSE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 27. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2025. március 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. március 21. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
6-10
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. április 21. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. április 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 28. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
5-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 3. 15:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
5-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. május 4. 19:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 8. 18:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. május 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. június 4. 20:45
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.