Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ismét összecsap a Veszprém és az Aramis!

2024. november 30. 14:39
A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém december 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t látja vendégül a férfi futsal Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Ahogy arról beszámoltunk, a VEHIR.HU Futsal Veszprém kiütéses diadalt aratott a vendéglátóm Aramis ellen a férfi futsal NB I alapszakaszának péntek esti összecsapásán. A találkozó ugyanakkor sajnos nem csak a gyönyörű győzelem miatt maradt emlékezetes: a játékvezetői műhibák mellett a bakonyiak brazil játékosainak a rasszizmussal is meg kellett küzdeniük.

A veszprémi klub szombaton délelőtt rendkívül korrekt közleményt tett közzé a helyzettel kapcsolatban, melyet változtatás nélkül közlünk:

A pályán az alázat és a riválisok iránti tisztelet a legfontosabb értékek! Kemény mérkőzésen vagyunk túl, ahol az ellenfél magatartása és rasszista megnyilvánulásai nemcsak a sport szellemét, hanem az emberi méltóságot is megsértették. Hiszünk abban, hogy a sport nem csak a győzelemről szól, hanem a közösségépítésről, a tiszteletről és az egymás iránti empátiáról is. A pályán és azon kívül is fontos, hogy ne hagyjuk, hogy a gyűlölet, a diszkrimináció vagy a negatív hozzáállás helyet kapjon. A valódi győzelem az, amikor megőrizzük értékeinket, és erősebbek maradunk a nehéz helyzetekben is. Mi továbbra is a tiszta sportot, az egymás iránti tiszteletet és az értékek védelmét képviseljük. Ha a játék során mindannyian ezeket az alapelveket követjük, akkor minden meccs valódi győzelemmé válik, függetlenül az eredménytől. A sport egyet jelent a közösséggel, és mi büszkék vagyunk arra, hogy ezt az üzenetet közvetítjük!

Igaz, a bajnokság csak januárban folytatódik, de az említett csapatokra vár még egy összecsapás jövő héten pénteken. A sors pedig úgy rendelkezett, hogy a felek a kupasorozat legjobb 32 alakulata között éppen egymással mérkőznek meg, igaz, immár Veszprémben. A továbbjutás sorsa ezen az egy találkozón fog eldőlni.

A belépés továbbra is ingyenes a futsalosok mérkőzéseire, akik az ünnepek alkalmából apró ajándékokkal is készülnek a kilátogató gyermekeknek.

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 5 5 0 0 32 12 20 19
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 5 3 0 2 16 19 -3 14
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 5 3 1 1 16 11 5 12
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 5 2 0 3 15 17 -2 9
5. HALADÁS VSE 5 0 1 4 9 24 -15 8
6. ÚJPEST FC 5 1 0 4 26 31 -5 4
Utolsó módosítás: 2025. május 16. 22:04
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Aramis SE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 29. 19:50
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2024. december 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. január 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
B-Kerép Nyírbátori SC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 10. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. január 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Á Studió Futsal Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 27. 20:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. február 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 17. 20:45
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Haladás VSE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 27. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2025. március 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. március 21. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
6-10
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. április 21. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. április 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 28. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
5-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 3. 15:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
5-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. május 4. 19:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 8. 18:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.