Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sportos fesztivál a veszprémi óvodásoknak – idén is nagy sikert aratott a Szilágyi beiskolázási programja

2024. december 5. 13:09
A veszprémi Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola ismét megrendezte hagyományos beiskolázási programját, amelyen idén is több mint ötven óvodás vett részt. Az esemény célja, hogy megismertesse a legkisebbeket az iskola sportos és támogató közösségével.

A keddi rendezvényen a VEHIR.HU Futsal Veszprém profi játékosai is tiszteletüket tették. A sportemberek nemcsak példát mutattak, hanem arra is ösztönözték a gyerekeket, hogy bátran próbálják ki magukat a sportban.

A sport szeretete és az egészség megőrzése központi szerepet játszik intézményünk életében

– hangsúlyozta Varga Tünde, az iskola igazgatóhelyettese. Elmondása szerint a Szilágyi célja, hogy már a legfiatalabbakat is mozgásra ösztönözze. Az iskolában számos lehetőség áll a diákok rendelkezésére, legyen szó sítáborról, természetjáró szakkörről vagy szünetekben kosárlabdáról és asztaliteniszről.

Galéria
Sportos fesztivál a Szilágyiban

A Szilágyiban már az első osztálytól kezdve tanítják a futball és futsal alapjait, és a gyerekek az iskola egyesületében, a Szilágyi DSE-ben is folytathatják sportolói karrierjüket.

Fontos számunkra, hogy a gyerekek hosszú távon is a mozgás és az egészséges életmód iránti szeretettel gazdagodjanak

– tette hozzá Varga Tünde.

Rajki Tamás, az 1. Futsal Club Veszprém ügyvezetője, örömmel beszélt arról, hogy évek óta támogatják az iskola kezdeményezését. Kiemelte: „Azoknak a szülőknek, akiknek fontos, hogy gyermekeik barátságos és támogató közegben fejlődjenek, bátran ajánljuk ezt az intézményt.”

Az eseményen idén is jelen volt a klub kabalája, Prémes mackó, majd a Mikulás is kedveskedett csokoládéval, nagy örömet szerezve az óvodásoknak. Az esemény nemcsak a gyerekek, hanem a szülők körében is pozitív visszhangot keltett, tovább erősítve a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola és a helyi közösség kapcsolatát.

vehir.hu
Domján Attila
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. SG KECSKEMÉT FUTSAL 1 1 0 0 7 6 1 8
2. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 1 1 0 0 5 1 4 7
3. HALADÁS VSE 1 0 0 1 1 5 -4 7
4. MVFC BERETTYÓÚJFALU 1 1 0 0 3 1 2 5
5. Á STUDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 1 0 0 1 1 3 -2 3
6. ÚJPEST FC 1 0 0 1 6 7 -1 1
Utolsó módosítás: 2025. március 21. 22:31
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. október 11. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. október 21. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
TFSE-TENT Budapest
Időpont
2024. október 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2024. november 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/2025
Hazai
Nagykanizsa Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 11. 19:30
Helyszín
Nagykanizsa
Eredmény
0-11
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
DEAC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 15. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Rubeola FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 18. 20:30
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
0-13
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2024. november 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Aramis SE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 29. 19:50
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2024. december 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. január 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
B-Kerép Nyírbátori SC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 10. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. január 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Á Studió Futsal Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 27. 20:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. február 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 17. 20:45
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Haladás VSE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 27. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2025. március 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. március 21. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. április 21. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. április 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 28. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 3. 15:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 12. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
további cikkek
A Szeged egygólos hátrányból várja a PSG elleni visszavágót férfi kézilabda BL A Szeged egygólos hátrányból várja a PSG elleni visszavágót A Szeged házigazdaként 31-30-ra kikapott a Paris Saint-Germain együttesétől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csütörtöki játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén. tegnap 20:59 Szoboszlai Dominik kimondta a boldogító igent – FOTÓ Szoboszlai Dominik Szoboszlai Dominik kimondta a boldogító igent – FOTÓ A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya és a Liverpool 24 éves középpályása, Szoboszlai Dominik csütörtökön Budapesten megházasodott, amit közösségi oldalán hozott nyilvánosságra egy kép formájában. tegnap 19:59 Vécsei Bálint: reálisan a pótselejtezőről harcolhatják ki a vb-részvételt magyar labdarúgó-válogatott Vécsei Bálint: reálisan a pótselejtezőről harcolhatják ki a vb-részvételt Vécsei Bálint szerint reálisan nézve a magyar válogatott a pótselejtezőről harcolhatja ki részvételét a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra. tegnap 19:51 Ralikrossz-vb : július második felében visszatér Nyirádra a mezőny autósport Ralikrossz-vb : július második felében visszatér Nyirádra a mezőny A tavalyi év után idén is ellátogat Nyirádra a ralikrossz-világbajnokság mezőnye, amely a csütörtökön nyilvánosságra hozott versenynaptár szerint az idény harmadik fordulóján, július 18-20-án méri össze tudását a "Vörös Katlannak" is nevezett pályán. tegnap 15:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.