Az Európa-bajnokság a kézilabda-válogatott csapatok legfiatalabb versenysorozata, ugyanis csak 1991 őszén alapították meg a kontinentális szakszövetséget, az EHF-et. Addig csak a világbajnokságokon és az olimpiákon mérték össze tudásukat a nemzeti csapatok. Mivel a sportágban az európaiak dominálnak, így ezután kétévente az Eb-n jött össze a legerősebb mezőny, és ez ma is így van. A vb-n és az olimpián területi kvóta alapján olyan földrészek válogatottjai is képviseltetik magukat, melyek nem ütnek meg magas szakmai szintet, ezért az Európa-bajnoksággal ellentétben akadnak könnyű mérkőzések.
Az 1994-ben Németországban megrendezett első női kézilabda Eb-n még csak tizenkét csapat vehetett részt, így oda eljutni sem volt egyszerű. Magyarország egy negyedik hellyel debütált, miután a bronzmeccsen 24-19-re kikapott Norvégiától. Négy évvel később sikerült először fellépni a dobogóra, amikor Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese 30-24-re verte az osztrákokat a harmadik helyért lejátszott összecsapáson. Gyógyír volt ez az elődöntőt a norvégok ellen csúfosan, 28-14-re elvesztett lányaink lelki sebeire. Az igazi gyógyír azonban 2000-ben jött, amikor Bukarestben az ukránok döntőbeli legyőzésével Európa-bajnokok lettek. Ekkor nem kellett összecsapni Norvégiával, pedig bár kellett volna, mert a generációváltás időszakát élő északiak csak hatodikak lettek. Két évvel később már ismét „haraptak”: a középdöntő utolsó meccsén 24-23-ra verték a mieinket, így mi csak az ötödik helyért játszhattunk a zárónapon (azt meg is szereztük a jugoszlávokkal szemben), a norvégok viszont a döntőig meneteltek, ahol csak a házigazda dánoktól kaptak ki. Ekkor már tizenhat csapat alkotta a mezőnyt.
2004-ben Magyarország volt a kontinensviadal házigazdája. Nagy volt az elvárás Kiss Szilárd szövetségi kapitány csapatával szemben. Öt győzelem után a középdöntőben szenvedte el első vereségét a magyar válogatott a címvédő Dániával szemben 14-8-as félidei vezetés után 23-24-re. Így az elődöntőben az addig újra a világ legerősebb csapatává érett Norvégiával kellett összecsapni, akik 44-29-re „átgázoltak” a mieinken. Az oroszok elleni 29-25-re megnyert bronzmeccsen lehetett vigasztalódni.
Nyolc évet kellett várni a következő bronzéremre. 2012-ben a szerbiai elődöntőben ismét „elgázoltak” minket a norvégok (30-19), de ezután a házigazdák legyőzésével felléphettünk a dobogó harmadik fokára. Ezután még hosszabb szünet következett – tizenkét esztendő. Az idei – osztrák, magyar, svájci közös rendezésű – Európa-bajnokságon már 24 csapat mérhette össze tudását. Ahogy láthattuk, az elődöntőig simán menetelt válogatottunk Golovin Vlagyimir szakmai irányításával, ám itt megint az immár a tizedik aranyérmük felé menetelő norvégokkal kellett összecsapni, és ebből a párharcból ezúttal sem mi jöttünk ki jól (22-30). Kárpótlásként jól jött a franciák elleni bronzmeccs (25-24). Hosszú idő után sikerült visszazárkózni a kontinens legjobbjaihoz. Ezt az is jelzi, hogy három magyar is bekerült a torna All Star-csapatába – Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória, Simon Petra –, Szemerey Zsófi második volt a kapusok rangsorában, és Klujber Katrin lett a gólkirálynő 60 találattal. A kiváló egyéni teljesítmények alapján ebben a fiatal magyar csapatban ennél is több lehet a jövőben. Legközelebb talán az örök mumus norvégokat is sikerül elkapni. Itt lenne az ideje.