Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sorozatban ötödik győzelmét aratta a VEHIR.HU Futsal Veszprém

2025. január 10. 21:53
A veszprémi futsalcsapat 3-1-re nyert a Nyírbátor vendégeként a férfi futsal NB I alapszakaszának péntek esti összecsapásán.

Az alapszakasz tizennyolcadik körében a Nyírbátor otthonában készült sorozatban ötödik győzelmét megszerezni a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amelynek vezetőedzője, Javi Rodríguez továbbra is eltiltását töltötte, így az asszisztensedző Berndt András irányította a csapatot.

A házigazda a tabella nyolcadik helyéről, míg a bakonyiak az ötödik pozícióból várták a derbit, melynek „őszi” odavágóján a nyírségiek 1-0-ra nyertek.

A mérkőzés lendületesen indult, hiszen már a 6. percben megszerezte a vezetést a Veszprém csapatának brazil légiósa, Matheus. A hazai csapat nem adta fel, és Szentes-Bíró Tamás révén a 19. percben egyenlített. Az öröm azonban nem tartott sokáig, hiszen szinte azonnal, Gerencsér Antal révén ismét előnyhöz jutottak a vendégek (félidő: 1-2).

Matheus (balra) duplázott! (archív fénykép)Matheus (balra) duplázott! (archív fénykép)

A második játékrészben a Nyírbátor igyekezett felzárkózni, de a Veszprém védekezése hatékonyan működött. Matheus újabb találata pedig a 31. percben eldöntötte a mérkőzés sorsát (végeredmény: 1-3).

A kék-fehérek sorozatban ötödik diadalukat aratták a bajnokságban, nagy lépést téve a felsőházi tagság irányába is.

Javi Rodríguez együttese jövő pénteken (18.30) a nagy rivális Kecskemétet fogadja a Március 15. utcai sportcsarnokban, ahová a belépés továbbra is ingyenes!

Férfi futsal NB I alapszakasz, 18. forduló:
Nyírbátori SC - VEHIR.HU Futsal Veszprém 1-3 (1-2)
Nyírbátor, Városi Sportcsarnok. Vezette: Czene-Joó (Apkó, Mózsa)
Gólszerzők: Szentes-Bíró (19.), ill. Matheus (6., 31.), Gerencsér (20.)

A Veszprém vezetőedzője, Javi Ródríguez portálunk megkeresésére úgy fogalmazott, elégedett csapata teljesítményével. Megjegyezte, ha a második felvonásban a helyzeteket egyaránt sikerül gólra váltani, sokkal nagyobb lett volna a különbség a felek között. 

vehir
vehir
vehir
vehir.hu
taldominik
taldominik
taldominik
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 10 8 0 2 49 22 27 28
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 10 6 1 3 30 26 4 24
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 10 6 2 2 29 20 9 22
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 10 5 1 4 36 31 5 19
5. HALADÁS VSE 9 0 2 7 12 43 -31 9
6. ÚJPEST FC 9 1 0 8 38 52 -14 4
Utolsó módosítás: 2025. május 26. 20:32
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. január 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
B-Kerép Nyírbátori SC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 10. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. január 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Á Studió Futsal Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 27. 20:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. február 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 17. 20:45
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Haladás VSE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 27. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2025. március 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. március 21. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
6-10
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. április 21. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. április 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 28. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
5-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 3. 15:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
5-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. május 4. 19:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 8. 18:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. május 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. június 4. 20:45
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.