Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szmetán Péter a CYEB-Budakalászhoz igazolt

2025. január 21. 15:36 // Forrás: veszpremikse.hu
Szmetán Péter, a Széchenyi University Handball Team jobbszélsője a tavaszi szezontól a CYEB-Budakalász csapatában folytatja pályafutását.

Szmetán Péter 2013-ban lett a veszprémi klub igazolt játékosa, ahol már gyermekként megismerkedett a kézilabdával. Az elmúlt évek során meghatározó szereplővé vált mind az NB I/B-ben, mind az NB I-ben, valamint az Európa-ligában is.

Pályafutása során 126 mérkőzésen lépett pályára, és az élvonalban négy idény alatt 157 gólt szerzett. Egyik legnagyobb sikere a Magyar Kupa-ezüstérem megszerzése volt, amelynek köszönhetően a veszprémi csapat elindulhatott az Európa-liga selejtezőjében. A nemzetközi porondon is bizonyította tehetségét, mind a 12 mérkőzésen pályára lépett, és 32 gólt lőtt.

Rengeteg szép emlékem van a veszprémi évekről – az első edzésektől kezdve a prágai kupákon át egészen az Európa-liga évéig. Különösen emlékezetes számomra a Chambéry elleni győztes meccs

– nyilatkozta búcsúzásként Szmetán Péter. Kiemelte, hogy életre szóló barátságokat kötött a klubnál, és hálás minden támogatásért, amit az évek során kapott.

Szmetán Péter (labdával) búcsúzik (archív fénykép)Szmetán Péter (labdával) búcsúzik (archív fénykép)

Éles József, a Veszprémi Kézilabda KFT igazgatója és Szmeti korábbi edzője így nyilatkozott: „Nagyon örülök, hogy lehetőséget kapott az NB I-ben. Bár sajnálom, hogy a sérülése visszavetette, bízom benne, hogy a Budakalászban megmutatja, mire képes. Köszönjük ezt a 15 évet, és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban!”

Szmetán Péter számára a Budakalász remek lehetőség, hogy visszatérjen az első osztályba, és új kihívásokkal nézzen szembe.

vehir.hu
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. Szigetszentmiklósi KSK 15 14 1 0 429 362 67 29
2. Budai Farkasok-Rév 15 13 0 2 447 354 93 26
3. DEAC 15 10 2 3 424 391 33 22
4. Veszprémi Kézilabda KFT 15 8 3 4 419 402 17 19
5. Vecsési KKFT 15 9 1 5 396 389 7 19
6. PV-CENTRAL Békési FKC 15 7 3 5 416 398 18 17
7. OTP Bank - Pick Szeged U21 15 8 0 7 459 469 -10 16
8. DVTK 15 8 0 7 408 420 -12 16
9. Veszprém Handball Academy U21 15 6 2 7 397 390 7 14
10. Mezőkövesdi KC 15 6 2 7 417 420 -3 14
11. Ceglédi KK 15 6 2 7 429 434 -5 14
12. KK Ajka KFT 15 6 1 8 419 423 -4 13
13. Százhalombattai KE 15 3 1 11 429 467 -38 7
14. Csömör KSK 15 3 1 11 409 460 -51 7
15. Balatonfüred KA U21 15 3 0 12 375 420 -45 6
16. Rákosmente 15 0 1 14 383 457 -74 1
Utolsó módosítás: 2025. január 3. 21:54
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Százhalombattai KE
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. szeptember 7. 18:00
Helyszín
Százhalombatta, Városi Szabadidő Központ
Eredmény
30-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. szeptember 14. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
21-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Balatonfüred KA U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Balatonfüred, Eötvös Sportcsarnok
Eredmény
27-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csömör KSK
Időpont
2024. szeptember 27. 18:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. október 4. 18:00
Helyszín
Cegléd, Gál József Sportcsarnok
Eredmény
27-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
KK Ajka KFT
Időpont
2024. október 12. 14:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
27-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
Várpalotai BSK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. október 16. 18:30
Helyszín
Várpalota, Gál Gyula Városi Sportcsarnok
Eredmény
24-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. október 19. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
31-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2024. október 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
38-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. október 31. 18:30
Helyszín
Mezőkövesd, Városi Sportcsarnok
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
PV-CENTRAL Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. november 8. 18:00
Helyszín
Békés, Városi Sportcsarnok
Eredmény
26-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Győri ETO University Handball Team
Időpont
2024. november 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
25-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2024. november 16. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. november 30. 18:00
Helyszín
Debrecen, Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2024. december 7. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. december 14. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
31-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Rákosmente
Időpont
2024. december 20. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2025. február 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
27-22
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Balatonfüred KA U21
Időpont
2025. február 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Csömör KSK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 23. 18:00
Helyszín
Csömör, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2025. március 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
KK Ajka KFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 8. 16:00
Helyszín
Ajka, Városi Sportcentrum
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2025. március 22. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
DVTK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Miskolc, Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2025. április 5. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. április 11. 18:30
Helyszín
Vecsés, Halmy József Kézilabdacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
PV-CENTRAL Békési FKC
Időpont
2025. április 19. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 4. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. május 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Rákosmente
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.