Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Spandler Mátyás: Senki nem helyezi magát a csapat fölé!

2025. január 23. 11:03
A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém pénteken este 18.30-kor az ugyancsak élvonalbeli Magyar Futsal Akadémiát fogadja a Március 15. utcai sportcsarnokban. A találkozó tétje nem kisebb, mint a Magyar Kupa négyes döntőjébe való bejutás. 

A Magyar Kupa-negyeddöntő előtt Spandler Mátyás, a veszprémiek kapusa osztotta meg gondolatait portálunkkal.

Nagyon várjuk, hogy ismét hazai pályán bizonyíthassunk. Tudjuk, hogy kemény mérkőzés vár ránk, de itthon csak egy célunk lehet: a továbbjutás!

– hangsúlyozta a hálóőr, aki az öltözői hangulatról is elárult néhány kulisszatitkot.

Az öltözőben jelenleg minden a helyén van: a csapat egységes, mindenki tisztában van a saját szerepével és felelősségével. Senki sem helyezi magát a csapat fölé, és ez a hozzáállás az egyik legnagyobb erősségünk

– emelte ki.

Spandler Mátyás sok gyermeknek a példaképe (archív fénykép)Spandler Mátyás sok gyermeknek a példaképe (archív fénykép)

Hozzátette: a csapat két új igazolása, Dróth Zoltán és Hadházi Sándor pillanatok alatt beilleszkedett a közösségbe.

Dróth Zoli a sportág egyik élő legendája, akitől mind a fiatalok, mind az idősebb játékosok rengeteget tanulhatnak. Hadházi Sanci pedig bár fiatal, éretten és rutinosan játszik, emellett kiváló csapatember, aki mindig a közösséget helyezi előtérbe.

A kapus rámutatott a szurkolók szerepére, akikre ezúttal is hatalmas szükségük lesz.

Bízunk benne, hogy a szurkolóink ismét hozzáteszik a magukét a sikerhez, hiszen a támogatásuk nélkülözhetetlen a céljaink eléréséhez

– zárta Spandler, aki a közelmúltban ismét meghívott kapott a magyar válogatottba is.

Kapcsolódó cikk
Hét veszprémi a futsalválogatottban
A VEHIR.HU Futsal Veszprém csapatából hárman a korosztályos válogatottban, négyen a felnőtt nemzeti alakulatban bizonyíthatnak felkészülési mérkőzéseken. 

A VEHIR.HU Futsal Veszprém kontra Magyar Futsal Akadémia kupameccset a Vehír a helyszínről tudósítja pénteken este 18.30-től. 

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. SG KECSKEMÉT FUTSAL 1 1 0 0 7 6 1 8
2. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 1 1 0 0 5 1 4 7
3. HALADÁS VSE 1 0 0 1 1 5 -4 7
4. MVFC BERETTYÓÚJFALU 1 1 0 0 3 1 2 5
5. Á STUDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 1 0 0 1 1 3 -2 3
6. ÚJPEST FC 1 0 0 1 6 7 -1 1
Utolsó módosítás: 2025. március 17. 22:25
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. szeptember 27. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. október 11. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. október 21. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
TFSE-TENT Budapest
Időpont
2024. október 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2024. november 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/2025
Hazai
Nagykanizsa Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 11. 19:30
Helyszín
Nagykanizsa
Eredmény
0-11
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
DEAC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 15. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Rubeola FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 18. 20:30
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
0-13
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2024. november 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Aramis SE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 29. 19:50
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2024. december 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. január 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
B-Kerép Nyírbátori SC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 10. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. január 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Á Studió Futsal Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 27. 20:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. február 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 17. 20:45
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Haladás VSE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 27. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2025. március 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
ma 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 3. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. április 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. április 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 28. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 9. 18:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
további cikkek
Szerződést hosszabbított spanyol mesterével a VEHIR.HU Futsal Veszprém Javi Rodríguez Szerződést hosszabbított spanyol mesterével a VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém vezetősége hivatalosan is bejelentette, hogy elkötelezte magát spanyol vezetőedzője, Javi Rodríguez mellett. A rutinos szakember továbbra is a bakonyi futsalcsapat kispadján folytatja munkáját, amellyel már jelenleg is klubtörténeti sikereket ér el. ma 18:54 Spandler Mátyás: Tiszteljük a Kecskemétet, de félelem nincs bennünk! VEHIR.HU Futsal Veszprém Spandler Mátyás: Tiszteljük a Kecskemétet, de félelem nincs bennünk! A VEHIR.HU Futsal Veszprém pénteken este (19.00) közvetlen riválisát, az SG Kecskemétet látja vendégül a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának rangadóján. tegnap 20:29 Öt hónapja veretlen a VEHIR.HU Futsal Veszprém VEHIR.HU Futsal Veszprém Öt hónapja veretlen a VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém – miután a vendég Nyíregyházát 7-2-re felülmúlta – sorozatban tizenegyedik diadalát aratta a férfi futsal NB I idei kiírásában hétfő este. 2025. március 17. 21:44 Spandler Mátyás is csatlakozott a futsalválogatott keretéhez magyar futsalválogatott Spandler Mátyás is csatlakozott a futsalválogatott keretéhez Sergio Mullor szövetségi kapitány a veszprémi Spandler Mátyást is meghívta a magyar futsalválogatottba, amely két kulcsfontosságú Európa-bajnoki selejtezőre készül.  2025. március 4. 15:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.