A szalon fogalmát napjainkban leginkább mintegy társadalmi eseményként lehetne leírni. Egy olyan alkalom, amire az emberek már jó előre készülnek, ahová elegánsan felöltöznek, a program pedig a szigorú kötöttségektől mentes, helyette a találkozások, a beszélgetések, az új barátságok köttetése van előtérben. Egyszóval az egykor Magyarországon is virágzó polgári életmódot idézi meg, ami mára finoman szólva is kikopott a mindennapokból.
Zsandár Tamás legalábbis így gondolkodik a szalonokról, amiknek különböző tematikája is ismert volt. Régen a férfiak szivarszobákban élték meg ezt a hangulatot, de voltak zenei, irodalmi, művészeti, sőt tudományos és politikai szalonok is.
Forrás: Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára
„Miért ne lehetne a borkultúra köré is egy saját szalont építeni?” – Ez a kérdés már húsz éve megfogalmazódott Tamásban, aki akkoriban kezdett el különböző, borokkal kapcsolatos rendezvényeket szervezni. Az ötlet megvalósítására egészen a tavalyi évig kellett várni, amikor végre elindulhatott a veszprémi borszalon is, kezdetben még a Magyar Tudományos Akadémia veszprémi székházának borospincéjében. Innen költözött át aztán decemberben a Dubniczay-palotába.
Abba az épületbe, amit még a tizennyolcadik században építtetett Dubniczay István, éneklő kanonok, majd sokáig a veszprémi házasságkötések helyszíne volt. A kétezres évektől aztán a kortárs művészet talált otthonra benne. Sokáig itt volt látható a László Károly-gyűjtemény, azt követően pedig az Európa Kulturális Fővárosa projekt képzőművészeti koncepciójának egyik fő megvalósítási helyszínévé lépett elő. De fogadott köztársasági elnököket is a város ugyanitt, ahogy a VeszprémFest és a Mozgókép Fesztivál fogadásait is tartották már itt.
Tamás, miután a Művészetek Háza igazgatójánál bekopogtatott az elképzelésével, hogy a Dubniczay-palota legyen a borszalon új helyszíne, hamar kiderült, hogy nyitott ajtókon dönget Grászli Bernadettnél, akitől a kortárs művészetek felkarolásával és bemutatásával foglalkozó intézmény vezetőjeként szintén nem áll távol az igényes borkultúra.
Grászli Bernadett és Zsandár Tamás
„Gyerekkoromban a soproni poncichter negyedben nőttem fel, ami a borkultúrával való kapcsolatomnak hamar megágyazott. Ráadásul családilag is érintett vagyok ebben, Luka Enikő, a neves magyar borász hölgy az unokatestvérem. Amikor elkezdtem hivatásszerűen is a művészetekkel foglalkozni, mielőtt Veszprémben a Művészetek Háza igazgatója lettem volna, máshol számos alkalommal szerveztem olyan rendezvényt, ahol a művészetet összekapcsoltam a borkultúrával. Tehát számomra ez mindig egy fontos terület volt, ami része a családi életemnek, és része annak is, amivel munkámban foglalkozom.” – Mondta Bernadett, aki rövid művészettörténeti gyorstalpalót is adott a régi szalonokról, amik sokáig meghatározó részei voltak a magyar társadalomnak. Csak a huszadik század második felétől, a szocializmus időszakában kezdtek kikopni a régi világ jó dolgaival együtt.
„A szalonélet mindig is meghatározó volt, kezdetben a nemesi társadalomban, majd a polgárok életében is. Ezek különböző keretek és különböző lehetőségek mellett, de mindig találkozási pontot jelentettek, ahol az emberek beszélgettek, építőjellegű vitákat folytattak. Legyen szó az időjárásról, az aktuális politikai helyzetről, könyvekről, zenéről és mindenféle újdonságról a saját korukban. Ezekben a szalonokban kóstolták meg az 1700-as és 1800-as évek fordulóján az első trópusi gyümölcsöket, itt ettek először csokoládét az emberek Európában. Valamint a bor is a legtöbb esetben fontos kísérője volt ezeknek az alkalmaknak.”
Tehát a szalonokat, mindegy, hogy éppen melyik évtizedben működtek, mindig egyfajta előremutató, a társadalom egésze szempontjából építő jellegű atmoszféra járta át, valamint az az igényesség, ahogyan a polgári értékrendű emberek a művészetek felé fordulnak.
Márpedig a borkészítés maga a művészet, vallja Tamás, aki meg is indokolta állítását.
„Amikor valaki elkezd borászkodni, az olyan, mintha egy művészeti alkotást hozna létre. Kezdve a szőlő gondozásával, folytatva a hordóban való érleléssel és palackozással, végül a pohárba való kitöltéssel. A borász nem képeket fest, nem zenét szerez, az ő művészetét a saját bora közvetíti.”
Ráadásul ebben az esetben egy folyamatosan változó alkotásról beszélhetünk, folytatja Tamás, aki a jazz-zenéhez tudja leginkább hasonlítani a borok nyújtotta kulturális élményt. Hiszen abban az esetben is a zenész csak nekiáll játszani egy dallamot, amiből aztán felépít egy magával ragadó zenét, ami sohasem szól ugyanúgy. A bor is ilyen, folyamatosan változik. Egyik hónapban ilyen arcát mutatja, másik hónapban pedig lehet, hogy teljesen másikat, ahogy tovább érlelődik. De ugyanez lejátszódhat egy kitöltött pohár bor mellett is.
„Ahogyan egy festményről is gyorsan el tudjuk dönteni, hogy tetszik, vagy sem, úgy ez igaz a borok esetében is az első korty után. Viszont mindkét esetben, ha hagyunk időt nekik és elmerülünk a részletekben, lehet, hogy fél, vagy egy óra múlva már teljesen új ízeket, illetve érzelmeket hoznak elő.”
A Művészetek Háza viszont nemcsak azzal állt a borszalon kezdeményezése mellé, hogy rendelkezésre bocsátotta a Dubniczay-palotát. A történelmi falak és a barokk falfestmények mellett más módon is megjelenik a kortárs művészet az eseményen.
„Tegyük fel a kérdést, hogy mire is van valójában szüksége egy városnak, hogy a kulturális élete teljessé váljon! Veszprém esetében biztos, hogy nem állnék neki újabb zenei fesztivál szervezésének. A különböző kapcsolódási pontok megtalálásában viszont még vannak kiaknázatlan lehetőségek. Hogyan tudjuk úgy bemutatni a saját kiállításainkat és azokon keresztül többek közt a helyi művészek munkásságát is, hogy közben a látogatók többféle élményt is kapnak, például egy sétáló borkóstoló formájában.” – Mondta Bernadett, aki kollégáival már javában szervez két olyan tárlatot is, amelyeket a borszalon vendégei is megtekinthetnek a március 7-ei rendezvényen, ugyancsak a Dubniczay-palotában.
„Két kiállítással is készülünk aznapra, ráadásul az egyiket a hivatalos megnyitó előtt egy nappal már láthatja kizárólag a borszalon közönsége. Szajkó István festőművész önálló kiállítása a művész hetvenedik születésnapjához is kapcsolódik majd, ráadásul a születésnapos művész személyesen fogja körbe vezetni az érdeklődőket a tárlaton. A másik kiállításunk már a Magyar Kultúra Hetében debütált és egy régi adósságunkat törlesztettük vele. Borbás János fotóriporter mögött több évtizedes szakmai múlt áll, de ilyen kiállítása még sohasem volt, mint amit most sikerült megvalósítani. Ő fotóriporterként az elmúlt évtizedeket végig fotózott számos műtermet, kiállításmegnyitót, minden fontos pillanatot vizuálisan dokumentálva. Az ezekből a képekből nyílt kiállítással azok előtt az alkotók előtt is szeretnénk tisztelegni, akik már nincsenek köztünk.”
A decemberi borszalonon szintén megtekinthették a vendégek a Művészetek Háza aktuális kiállítását a Dubniczay-palotában
Portálunk, a Vehir.hu támogatásával megvalósuló Vehir Borszalon tehát március 7-én nyit ki újra a Dubniczay-palotában, hogy aztán a hagyományoknak megfelelően negyedévenként újra jelentkezzen, időről időre felpezsdítve Veszprémben a különböző kulturális ágak közötti kapcsolódásokat.
A Vehir Borszalonra jegyek még kaphatók a belvárosi Wine&Vinyl borbárban nyitvatartási időben.
