Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A történelem időnként ismétli magát

2025. április 15. 8:24
Hérakleitosz mondása szerint: „Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba.” A vasárnap Tatbányán lejátszott férfi kézilabda Magyar Kupa döntőjében a veszprémiek és a szegediek – ha nem is szó szerint, de átvitt értelemben – rácáfoltak az ókori görög filozófusra.

Mintha ma lenne, pedig tizenkilenc éve történt, de a jelentős események beleégnek az ember emlékezetébe. 2006-ban Baranyában rendezték a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét. Egyik nap Komlón játszották az elődöntőket, másnap Pécsen a helyosztókat. Nem volt kérdés, hogy Veszprém-Szeged összecsapás lesz a torna fináléja, a Komlótól és a Százhalombattától már az is remek teljesítmény volt, hogy bejutottak a legjobb négy közé. Sorozatban ez volt a két csapat ötödik kupadöntője. Előtte háromszor Szolnokon, majd Balatonfüreden csaptak össze  serlegért, és mindig a veszprémiek győztek. A pillanatnyi forma is a Séd-partiak újabb sikerét valószínűsítette, de mint annyiszor előtte és utána, ezúttal is bebizonyosodott, hogy egy mérkőzésen, egy döntőben bármi megtörténhet. Már csak azért is, mert az előre győztesnek kikiáltott csapatot nyom(hat)ja az esélyesség terhe, míg a másik az esélytelen nyugalmával játszhat.

A Tatabányán rendezett vasárnapi finálét követően a szegediek örülhettekA Tatabányán rendezett vasárnapi finálét követően a szegediek örülhettek

Nos, akárcsak vasárnap Tatabányán, közel két évtizede Pécsen is három góllal vezettek a döntő első félideje után a szegediek (16-13), s végül 32-30-ra győztek. Akkor is elsősorban a kapusuknak köszönhették a Tisza-partiak a diadalt, a korábban szerb, később magyar válogatott Nenad Puljezevicsnek. „Puki” úgy ünnepelt a döntő után, hogy a mellét döngetve páros lábbal felugrott a sajtóhely asztalára, ami az örömittas szegedi drukkerek lelátója alatt volt az oldalvonal mellett. Mindenki kapkodta a laptopját, mert ezt követte a Forma 1-es ünneplésre hajazó pezsgőlocsolás, s aki a közelben volt, nem úszta meg szárazon...

Olyan játékosok kézilabdáztak még akkor a Tisza-partiaknál, mint a korábban Veszprémben is szerepelt Bendó Csaba és Mezei Richárd, a később ide igazoló, ma MKSZ-elnök Ilyés Ferenc,  szerb világsztár Nenad Perunicsics, a nyolc gólt dobó Milorad Krivokapics és a hat gólig jutó Daniel Andjelkovics. „Ahogy telt az idő, úgy lettünk egyre magabiztosabbak. Jöttek a gólok, jöttek a védések. A pályán volt egy igazi vezérünk, Nenad Perunicsics, aki űzött, hajtott bennünket, mi pedig mentünk utána, nem ismertünk lehetetlent” – emlékezett a történtekre a klub honlapján az öt gólt szerző Bendó Csaba.

A Magyar Kupa következő, 2006-2007. évi kiírásában viszont  négy közé sem jutottak el a szegediek, mert már korábban összesorsolták őket a veszprémiekkel, akik revansot vettek, majd visszaszerezték a serleget, miután a balatonfüredi döntőben 34-31-re legyőzték a Dunaferrt. De ez már egy másik történet.

Darcsi_István_portré
Darcsi_István_portré
Darcsi_István_portré
Darcsi István
taldominik
taldominik
taldominik
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 26 25 0 1 1032 688 344 50
2. OTP Bank-PICK Szeged 26 22 0 4 945 749 196 44
3. FTC-Green Collect 26 19 1 6 897 827 70 39
4. MOL Tatabánya KC 26 16 2 8 842 801 41 34
5. Balatonfüredi KSE 26 12 7 7 766 773 -7 31
6. ETO University Handball Team 26 13 2 11 819 803 16 28
7. Csurgói KK 26 10 5 11 739 765 -26 25
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 26 9 4 13 744 807 -63 22
9. Carbonex-Komló 26 7 5 14 692 773 -81 19
10. PLER-Budapest 26 7 3 16 738 819 -81 17
11. NEKA 26 7 2 17 748 838 -90 16
12. CYEB–Budakalász 26 7 1 18 721 797 -76 15
13. Dabas KC 26 4 5 17 699 800 -101 13
14. Eger 26 4 3 19 707 849 -142 11
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 14:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
44-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 25. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
29-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
20-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
25-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. április 12. 15:45
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
40-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2025. április 13. 19:30
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 20:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
SC Magdeburg
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 23. 18:45
Helyszín
Magdeburg (Németország)
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. május 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 17:30
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
26-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. május 30. 19:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. június 4. 18:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.