Számos érdekesség fűződik a labdarúgó Magyar Kupa történetéhez. A nemzeti bajnokság melletti második számú hazai erőpróbát angol mintára 1909-ben indították útjára. A nemzeti kupatornák lényege, hogy azokra az ország bármely csapata nevezhet, függetlenül attól, hogy milyen bajnoki osztályba van besorolva. Ettől függetlenül a végjátékba legtöbbször csak az első osztályúak jutnak el, de mindenhol akadnak kivételek. Magyarországon 1984-ben az akkor NB II-es Siófoki Bányász lett a kupagyőztes, miután a székesfehérvári döntőben vesztes állásból fordítva 2-1-re legyőzte a Verebes József vezetőedző irányításával a korszak egyik sikercsapatának számító győri Rába ETO-t. Így a következő nemzetközi idényben a Balaton-parti gárda képviselte hazánkat a Kupagyőztesek Európa Kupájában.
Legutóbb két éve jutott MK-döntőbe másodosztályú együttes. A Budafoki MTE alaposan feladta a leckét a Zalaegerszegnek, amely végül csak hosszabbításban tudta 2-0-ra legyőzni a fővárosi kis csapatot. Tavaly is meglepetéssel zárult a kupadöntő, amikor a kizárólag magyar játékosokat és stábtagokat alkalmazó Paksi FC ugyancsak hosszabbítás után 2-0-ra diadalmaskodott a légiósokkal teletűzdelt, sokkal esélyesebbnek tartott Ferencváros ellen. A Magyar Kupa értékét mutatja, hogy nézettségi rekordot hozott a tavalyi döntő, melyet 51900 néző tekintett meg a Puskás Arénában. Mivel idén is ez a két csapat jutott be a fináléba, így május 14-én 19 órakor a Fradi lehetőséget kap a revansra, és akár új nézőcsúcs is születhet.
A nemzeti labdarúgókupa döntőjének a legtöbb országban a főváros ad otthont. Angliában hagyományosan a legendás Wembley Stadionban bonyolítják. Csak annak felújítása idején rendezték máshol, ráadásul Wales fővárosában, Cardiffban. A Német Kupa döntőjét politikai okok miatt sokáig nem rendezhették Berlinben. Aztán 1985-ben mégis odavitték, az akkori Nyugat-Berlinbe, és azóta mindig az 1936-os ötkarikás nyári játékoknak otthont adó Olimpiai Stadionban dől el a serleg sorsa. Covid idején sem változtattak ezen, annak ellenére sem, hogy csak üresen kongó lelátó előtt játszhattak a csapatok.
Magyarországon is evidens volt, hogy a kupadöntőt a fővárosban kell megrendezni. A Népstadion felépültéig legtöbbször a Ferencváros és az MTK stadionja volt a helyszín. Aztán 1980-ban a Magyar Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy a kupa (akkori nevén a Magyar Népköztársasági Kupa) népszerűsítése miatt vidékre viszik a finálét. Hogy elsőként miért éppen Veszprémre esett a választás, az talány. A Diósgyőr-Vasas meccsre csordultig megtelt a stadion – 15 ezren szorongtak a nézőtéren.
A 3-1-es diósgyőri győzelmet hozó döntőre a szervezők meghívták Pap Jánost, az MSZMP Veszprém Megyei Bizottságának első titkárát. Amikor elé tették a tiszteletjegyet, lesöpörte az asztalról, hangsúlyozva, hogy majd akkor megy ki a stadionba, ha őzek legelésznek a gyepen és lőni lehet rájuk... A nagy vadász hírében álló politikusnak a stadiontól nem messze levő háza teraszát az utcáról is jól láthatóan szép trófeák díszítették. Mik lehettek bent a házban?!
Veszprém után Szeged, majd Szekszárd volt a következő MNK-döntők helyszíne. Aztán visszatértek a Népstadionba, majd időnként mégis kijelöltek egy-egy vidéki helyszínt, így játszottak kupadöntőt Székesfehérváron, Szolnokon, Tatabányán, Miskolcon, Békéscsabán és Győrben. A Puskás Aréna felépültével a Magyar Kupa döntője visszaköltözött a fővárosba, a nemzet stadionjába.
