Miután a harmadik helyen álló Berettyóújfalu döntetlent játszott a Haladással, két fordulóval a felsőházi rájátszás vége előtt biztossá vált, hogy a VEHIR.HU Futsal Veszprém bajnoki finálét játszhat.
A kék-fehérek a hivatalos közösségi média oldalukon úgy fogalmaztak, közel tizenöt év után az álomból valóság született.
A célunkat ugyanakkor még közel sem értük el, de csendben eluralkodott rajtunk a boldogság, miután matematikailag is biztossá vált, hogy bajnoki döntőt játszhatunk! Köszönjük mindenkinek, aki mellettünk áll: bátran ígérhetjük, mindent megteszünk továbbra is, hogy viszonozzuk azt, amit kapunk tőletek!
- olvasható a közleményben.
Javi Rodríguez együttese pénteken este (18.30), hazai közönség előtt a rájátszás-győzelmet is bebiztosíthatja, amely pályelőnnyel jár a bajnoki döntő három nyert meccsig tartó párharcára tekintve.