Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
5°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
5°C

Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém!

2025. június 7. 20:46
Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét.

Egyetlen lépés választotta el a veszprémi futsalklubot el tizennégy éves fennállásának legnagyobb sikerétől. A kék-fehérek az első osztályú bajnokság három nyert meccsig tartó döntőjében ugyanis 2-0-ra vezettek a Kecskemét ellen, így szombat este annak tudatában futottak ki a Március 15. utcai sportcsarnok parkettjére, hogy győzelmük esetén megszerezhetik az egyesület első bajnoki címét.

Galéria
VEHIR.HU Futsal Veszprém–SG Kecskemét Futsal 3-1 (1-1)

Ennek megfelelően természetesen rendkívüli érdeklődés kísérte a finálét. A sok nagy csatát megélt katlan csordultig megtelt a kezdésre. A közeli sörözőtől a csarnokig együtt vonuló „B-közép” már bő negyedórával a kezdő sípszó előtt belekezdett a szurkolásba – a téthez illő, parádés hangulat kísérte az aranycsatát.

Az örömbe azért üröm is vegyült. A csapatkapitány Spandler Mátyás ugyanis nem léphetett pályára, akinek az MLSZ fegyelmi bizottsága ideiglenesen felfüggesztette a játékjogát az előző, idegenbeli találkozón tanúsított cselekedete miatt. Mindez ugyanakkor hatalmas lehetőséget jelentett a bizonyításra a gárda fiatal, tehetséges hálóőrének, Koncsol Norbertnek.

Az első lehetőség a hazaiak előtt adódott: Thiago lövését követően Nikolics ütötte szögletre a labdát. Kisvártatva pedig Lipl lőtt a kapu mellé. A folytatásban is a Veszprém dominált a találkozón, amely hatalmas energiákat mozgósított a vezetés megszerzéséért. Nem véletlen, hogy a vendégek már a hetedik minutumban időt kértek.

Marko Gavrilovics és Koós Károly intelmei fel is rázták az alföldi együttest. Az exveszprémi Bencsik Roland labdaszerzését követően a jobb oldalon érkező Tomics tüzelhetett nagy helyzetben, de Koncsol védeni tudott. Rögtön ezt követően újabb forró pillanatokat élhettünk át: Pál tüzelt távolról, Koncsol ismét hárított, a kipattanó Tomicshoz került, aki a kapufát találta el.

A Veszprém nagy nyomás alá helyezte vendéggárdát, amely azonban állta a sarat. Sőt, a 12. percben ismét Koncsolnak kellett védenie, Bíró ziccerét követően. A túloldalon Nikolics fogta meg Tatai éles szögből eleresztett próbálkozását.

Néggyel a szünet előtt Javier Rodríguez kért időt. Nem sokkal később viszont a Kecskemét szerzett vezetést. A félpályáig merészkedő Nikolics kapustól indult az akció, amelynek végén a korábbi veszprémi kedvenc, Pál lőtte ki a hosszú alsót (0-1).

A házigazda azonban gyorsan felocsúdott. Tatai remek átadását követően Horváth fordult le védőjéről a hatos előtt és helyezett a bal alsóba (1-1). Néhány másodperc volt még vissza a játékrészből, amikor Dróth cselezgetett a hatoson belül, majd lőtt, ám célt tévesztett.

A második felvonás is bakonyi lehetőséggel indult: Matheus tornáztatta meg egy távoli lövéssel Nikolicsot, aki a kapu fölé ütötte a labdát.

A 23. percben Thiago fülelt le egy vendég berúgást, ügyesen kényszerítőzött Lipllel, majd lőtt védhetetlenül a hosszúba (2-1). Kettővel később ismét Koncsol zsebelt be nagy tapsot, miután a kapura lövését Nikolics csak kiütni tudta.

Hatalmas lehetőség maradt ki a kecskeméti kapu előtt, sőt, ebből indított életveszélyes kontrát a rivális, ám Matheus az utolsó pillanatban önfeláldozóan szerelni tudott.

 

A meccs háromnegyedéhez közeledtünk, amikor Matheus szerzett labdát, rávezethette a labdát Nikolicsra, de nem tudott túljárni a szerb portás eszén. Eggyel később még nagyobb veszprémi helyzet maradt ki: Dróth sarokkal játszotta meg Thiagót, aki a túloldalon érkező Tataihoz továbbított. A klubikon az üres kapuval, no meg a becsúszó Bencsikkel találta magát szemben, amikor a kapufára durrantott.

Hiába az újabb kecskeméti időkérés, továbbra is záporoztak a hazai lehetőségek, de csak nem akart megszületni az újabb találat.

Öt perc volt már csak hátra az összecsapásból, amikor Pál rossz ütemű becsúszásával Matheus lábát találta el, amiért piros lapot kapott. Úgy tűnt, hogy nem sikerül kihasználni az emberelőnyt, ám Javier Rodríguez időt kért és az újabb figura végén Dróth lövése végre már utat talált a kapuba (3-1).

Öt a négy ellen rohamoztak a végjátékra elfáradó alföldiek, de ez sem vezetett sikerre a részükről. A hajrában felállva tombolt a publikum, „Izzik a csarnok, itt a magyar bajnok” – skandálták a drukkerek. Több gól pedig már nem esett,

ezzel a Veszprém 3-0-ra megnyerte a döntőt, és elhódította a klub első bajnoki címét!

Férfi futsal NB I, döntő, 3. mérkőzés:
VEHIR.HU Futsal Veszprém–SG Kecskemét Futsal 3-1 (1-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 1800 néző. Vezette: Zimonyi (Juhász, Ibriksz)
Veszprém: Koncsol – Dorogi, Thiago, Lipl, Matheus
Csere: Őri (kapus), Tatai, Molnár D., Horváth B., Dróth, Hadházi, Fellembek, Gerencsér, Lux
Vezetőedző: Javier Rodríguez
Kecskemét: Nikolics – Bíró, Kajtár, Pál, Tomics
Csere: Krajcsi (kapus), Hajnal V., Hajnal N., Bencsik, Rutai, Nádudvari, Fekete M.
Vezetőedző: Koós Károly
Gólszerzők: Thiago (23.), Horváth B. (18.), Dróth (36.), ill. Pál (17.)
Piros lap: Pál (35.)
A párharc végeredménye: 3-0, a Veszprémnek

Galéria
Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém!

Edzői értékelések

Megnyertük a bajnokságot, ez csodálatos érzés. Nagyon boldog vagyok a város, a játékosiam és a klub miatt, amelynek ez az első bajnoki címe. Mindenki nagyon megérdemelte ezt a sikert. Hatalmas munkát végeztünk el az elmúlt nyolc hónapban. Ha ki kell emelnem egy dolgot, ami a sikerhez vezetett, akkor a mentalitást említem. Ezen a téren ugyanis rengeteget változtak a játékosaim az érkezésem óta.

– fogalmazott a bajnokcsapat edzője, Javier Rodríguez.

Minden tőlünk telhetőt megtettünk. Minden energiát beletettek a játékosaim ma és az egész szezonban. Az első mérkőzésen történtek után egy célunk volt, hogy megmutassuk mindenkinek, igazi sportemberek vagyunk. Sajnos a döntő lefontosabb periódusban elfogyott az energiánk és a Veszprém végül nyerni tudott

– értékelt az ezüstérmes Kecskemét sportigazgatója, Marko Gavrilovics. 

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.