Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
5°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
5°C

Baráti társaságból a magyar bajnoki címig – történelmi évet zárt a VEHIR.HU Futsal Veszprém

2025. június 12. 11:33
A VEHIR.HU Futsal Veszprém szerda este a Gusto13 Étteremben tartotta meg hagyományos évzáró eseményét, amely során a klubvezetés értékelte a történelmi idény tapasztalatait.

Egy történet, amely baráti társaságból indult

A cél maga az út – tartja a mondás. Amikor az ember felér a csúcsra, érdemes megállnia egy pillanatra, és visszatekinteni arra, honnan is indult. Tizennégy évvel ezelőtt még álmodni sem mertük volna, hogy egyszer idáig eljutunk

– nyitotta meg az estét Ovádi Péter, a klub társadalmi elnöke.

Baráti társaságból indultunk. Máig jól emlékszem, amikor Rajki Tamás ügyvezető az első évünkben elém tárta a kiadási tervezetet: a legnagyobb költségünk az volt, hogy tizenöt futsallabdát kellett vásárolnunk. Ma pedig itt állunk: amatőr csapatból felértünk a magyar bajnokság csúcsára.

Egy közösség, amely mindig utat talált magának

Ovádi Péter kiemelte, hogy rengeteg buktató és csalódás kísérte az utat, ám a közösség minden akadályon átverekedte magát.

Olyan emberekkel dolgozhattunk együtt, akik mindent beleadtak. Az ország legjobb szurkolótábora a miénk, és nem utolsósorban olyan támogatók állnak mögöttünk, akikre valóban számíthatunk. Ennek a három tényezőnek kellett összeállnia ahhoz, hogy idén bajnoki címet ünnepelhessünk – és ezek azok az erők, amelyek tovább írhatják a történetünket.

Tatai öröksége és a spanyol mester csodája

Ovádi külön köszönettel illette Tatai Józsefet, aki közel tizennégy éven át szolgálta a klubot.

"Amikor azt mondom, hogy a cél maga az út, arra a mentalitásra gondolok, amit ő képviselt. Hálás vagyok, hogy ezt a szemléletet mindannyiunknak átadta – ez kovácsolt minket igazi csapattá."

A társadalmi elnök kitért a spanyol szakvezető, Javi Rodríguez munkásságára is.

„Amikor az új vezetőedzőnk idény közben átvette a csapatot, senki nem gondolta volna, hogy a nyolcadik helyről az első helyre vezeti kormányozza az alakulatot”

Mindenkinek köszönöm a munkáját. Most pedig jön az édes teher: a Bajnokok Ligája-szereplés. Ehhez is várjuk a támogatók segítségét – ezt a lépcsőfokot is csak közösen tudjuk meglépni. A mögöttünk álló út megmutatta, mekkora ereje van ennek a közösségnek. A jövő évben is bízom benne, hogy tovább gyarapodunk sikerekkel, élményekkel a szurkolóinkkal együtt.

– zárta Ovádi. 

Összefonódott a klub és a város története

Porga Gyula, Veszprém polgármestere is köszöntötte a bajnokcsapatot:

A klub társadalmi elnökének szenvedélye volt, hogy ez a csapat naggyá váljon. Ma már elmondhatjuk: a ti történetetek nemcsak a klub, hanem a város történetének is része lett. Van már egy sikercsapatunk – a One Veszprém HC, amely huszonkilencszeres magyar bajnok a kézilabda színterén. Azt kívánom, hogy ez a futsaltörténet is legalább ilyen hosszúra nyúljon!

A polgármester hangsúlyozta: a sikerhez vezető út kudarcokkal van kikövezve, de a kezdeti lelkesedést sosem szabad elfeledni.

Éppen ez a lelkesedés az, ami a kudarcok során is tovább erősítette ezt a csapatot. A csúcs még messze van – innen is lehet, innen is kell tovább törni. A legnagyobb öröm pedig az, hogy a szurkolóknak olyan élményt adtatok, amit soha nem felejtenek majd. Ezeréves városunk történetébe is beleírtátok a saját történeteteket.

Nincs megállás, előre, tovább!

A gondolatokat Rajki Tamás ügyvezető zárta:

Nagy boldogságot érzek, de az évek alatt felgyülemlett rengeteg öröm és a bánat egyelőre még keveredik bennem. Hálás vagyok minden támogatónknak, az önkormányzatnak, a szurkolóknak.

„Egy dolgot kérek: ne elégedjünk meg ennyivel. A legjobb tudásunk szerint törjünk még magasabbra!”

Az évzáró eseményt követően a klub öt játékos távozását jelentette be, melynek részleteiről az alábbi cikkben tájékozódhatnak.

Kapcsolódó cikk
Távozott Tatai – a mezszámát visszavonultatták, nevét egy szektor is viselni fogja
A VEHIR.HU Futsal Veszprém öt játékos távozását jelentette be a szerda esti évzáró eseményt követően.
vehir.hu
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.