Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tatai József: Csodálatos utazásban volt részem!

2025. június 18. 11:40
Tatai József közel másfél évtized „szolgálatot” követően elbúcsúzott a bajnok VEHIR.HU Futsal Veszprémtől, amellyel a hosszú évek alatt összefonódott a neve.

A magyar bajnok klub közleménye szerint a búcsúzó ikon, Tatai József hetes mezszámát a jövőben már senki sem öltheti magát. Sőt, a többszörös gólkirály nevét egy szektor is viselni fogja a Március 15. utcai sportcsarnokban, ahol a szurkolók ölelésében is elbúcsúztatják majd az egykori kapitányt a soron következő idény kezdetén.

A klub közösségi média felületén Tatai a szurkolókhoz fordulva is köszönetet mondott, kiemelve, hogy csodálatos utazásban volt része.

Tatai József és családja (archív fénykép)Tatai József és családja (archív fénykép)

Tizennégy éven át lehettem ennek a fantasztikus klubnak a tagja, és minden egyes pillanatát szívből élveztem. Hálás vagyok a vezetőknek, a stábnak, a játékostársaimnak, és természetesen a szurkolóknak, akik nélkül nem juthattunk volna el idáig! Minden, amit a pályán nyújtottam, a tőletek kapott szeretetből és erőből született! Magammal viszem az emlékeket, a győzelmeket, a nevetéseket, a harcokat és azt a bajnoki trófeát is, amit kapitányként emelhettem magasba. Mert ez a miénk! Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a történetnek – a szívem mindig Veszprémért fog dobbanni!

Tatai József több mint háromszáz mérkőzést játszott Veszprémben, melyek során több mint négyszáz találat jegyzett. Amit ő tett a veszprémi címer alatt, annak ez idáig még a közelében sem járt senki.

Példaképpé vált, vérbeli, valódi, pótolhatatlan legendává.

Kapcsolódó cikk
„No Joci, no party!”
Szerződése lejártával elbúcsúzott csapatától, a VEHIR.HU Futsal Club Veszprémtől a sportág helyi emblematikus alakja, Tatai József. Kerek történet az övé: 2012-ben a nulláról indulva 36 évesen magyar bajnoki aranyérem megszerzésével tette fel pályafutására a koronát, közben 62-szer ölthette magára a válogatott mezét.
vehir.hu
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 10 8 0 2 49 22 27 28
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 10 6 1 3 30 26 4 24
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 10 6 2 2 29 20 9 22
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 10 5 1 4 36 31 5 19
5. HALADÁS VSE 9 0 2 7 12 43 -31 9
6. ÚJPEST FC 9 1 0 8 38 52 -14 4
Utolsó módosítás: 2025. május 26. 20:32
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. január 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Á Studió Futsal Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 27. 20:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. február 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 17. 20:45
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Haladás VSE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 27. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2025. március 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. március 21. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
6-10
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. április 21. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. április 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 28. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
5-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 3. 15:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
5-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. május 4. 19:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 8. 18:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. május 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. június 4. 20:45
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.