Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 8. Zsombor
Veszprém
8°C
2025. november 8. Zsombor
Veszprém
8°C

A „selyem rosé”, ami áttörte a határokat - Magyarország legjobb roséja ismét Badacsonyból érkezett

2025. augusztus 16. 22:03
Újabb nemzetközi és hazai elismerések után ismét reflektorfénybe került a badacsonyi Pátzay Borbirtok Pinot Noir Rosé bora, mely évek óta nemcsak a szakértők-, hanem a közönség kedvence is. A pincészet szerint a rosé nem alacsonyabb rendű műfaj – csak mást kell tudnia, mint a nagy, testes boroknak.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által szervezett 44. Országos Borverseny legjobb roséja címet újfent a Pátzay Borbirtok szerezte meg. A Pátzay Pinot Noir Rosé nemcsak a hazai, hanem nemzetközi porondon is sikert sikerre halmoz: tavaly aranyérmet hozott el a Berliner Wine Trophy-ról. A Pátzay Pinot Noir Rosé sikere már az első évjáratoknál világosan kirajzolódott. 2018-ban és 2019-ben egymás után kétszer nyerte meg a Vince Magazin rosé tesztjét, ami addig példátlan eredmény volt, mivel korábban egyetlen pincészet sem tudta két egymást követő évben a legjobb rosé címet elhozni. Ekkor vált teljesen egyértelművé, hogy valóban kiemelkedő tétel született. A kezdeti 5 ezer palackos mennyiség mára 40 ezer palackos tétellé nőtte ki magát.

„A borkészítés számomra egy kirakós – és pontosan tudom, mit akarok kirakni belőle” – mondja Zsurki Sándor, a Pátzay Borbirtok főborásza, aki nem csupán technológiát, hanem stílust is épít: „Ez a bor nem egy nyári fröccsbor. Ez egy selyem rosé – elegancia, frissesség és karakter.” 

Zsurki SándorZsurki Sándor

A Pátzay Pinot Noir Rosé nem egyetlen tartályban készül: öt-hat különböző pinot noir tartályból állítják össze, hogy évjárattól függetlenül mindig ugyanazt a minőséget kapják. „Nagyon kevesen csinálják ezt. Sokan csak reménykednek, hogy az adott tartály hátha jó lesz. Mi direkt több tartályban dolgozunk, hogy legyen miből építkezni, lehessen finomhangolni, legyen tér a hibák korrigálására. Ez a különbség a tudatos borászat és a szerencse között.”

A tavalyi szüret extrém körülmények között zajlott. „Olyan meleg volt, hogy augusztus elején szüreteltünk, ami húsz-harminc évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Egy hét alatt három mustfokot ugrott a cukortartalom, és a savak is rohamosan csökkentek. Naponta kellett mintáznunk, és szinte órák leforgása alatt kellett döntéseket hozni.”

Sándor szerint ez a gyorsuló szüreti időszak már nem kivétel, hanem az új valóság. „A klímaváltozás miatt ez lesz a jövő. Fel kell készülni rá, hogy a döntéseket sokkal gyorsabban kell meghozni, különben kockáztatjuk a minőséget.”

„A rosé őrület már túljutott a csúcson” – mondja Zsurki Sándor. „Pár éve még mindenki új, trendi rosét akart kihozni, most viszont a piac kezd telítődni. A vörösbor fogyasztása globálisan visszaesett, és sok pincészet a kékszőlő felesleget próbálja roséként piacra dobni. Ez oda vezetett, hogy a piacon hatalmas mennyiség jelent meg, de nem mindig a minőség javára.”

Sándor úgy vélekedik, hogy a rosé még mindig alulértékelt műfaj. „Sokan még mindig azt hiszik, hogy a rosé egy nyári fröccsbornak jó, amit decemberben már szinte kötelező cserélni az új, friss évjáratra. Pedig ez tévhit. Egy jól elkészített rosé még a következő év tavaszán, nyarán, sőt akár telén is élményt tud nyújtani.”

A fröccsfogyasztásról pedig egyértelmű véleménye van: „Jó fröccshöz jó bor kell. Én soha nem néztem le a fröccsfogyasztást. Ha a fröccsözés ösztönzi a borfogyasztást, akkor hajrá! Csak az a fontos, hogy minőségi bor legyen a pohárban.”

Zsurki Sándor azt vallja, a rosé nem képvisel eredendően alacsonyabb értéket, mint más szőlőfajták, csak más karakter. „A rosé feladata, hogy könnyed, friss, és gyümölcsös legyen. Nem kell újraértelmezni, nem kell erőltetni, hogy többnek látszódjon, mint ami. Csak jól kell csinálni.”

A Pátzay Pinot Noir Rosé évek óta ugyanazt a minőséget, ugyanazt az élményt hozza – és ez nem szerencse, hanem következetes munka eredménye.
„Aki leveszi ezt a bort a polcról, az tudhatja, hogy nem fog csalódni. Ez az, amit mi képviselünk.” – zárta a gondolatot Sándor.

vehir.hu
további cikkek
Veszprémnek szüksége volt a borszalonra, a borszalonnak pedig szüksége volt a veszprémiekre kultúra Veszprémnek szüksége volt a borszalonra, a borszalonnak pedig szüksége volt a veszprémiekre Csak a képzelet szab határt azoknak a különleges és sokszor meghökkentő rendezvényeknek, amelyek mindegyike a borkultúra köré szerveződik, olykor évszázados hagyományokat fenntartva. Veszprémnek is van ilyen, ami a Vehír Borszalonban ölt testet. 2025. október 1. 13:10 Meg kell találni a bor magyar hangját! Life&Style Meg kell találni a bor magyar hangját! „Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél…” – áll a Himnusz sorai közt is, bizonyítva, hogy a bort, a borfogyasztást a magyar kultúrába nem az újkori marketingügynökségek installálták. Mégis, a hazai borász szakma egyik keserédes szólása szerint a magyar bor világhírű, de ezt valójában csak mi tudjuk. Hogy a magyar borok kimozduljanak ebből az állapotukból, 2022-től kormányzati szinten is külön feladatkört hoztak létre erre. Rókusfalvy Pál, nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztosnak pedig nem csak annyi a feladata, hogy a Tokaji aszú mellé felzárkóztasson más magyar bort is az ismertségben. Szembe kell nézni a borfogyasztás globális szinten tapasztalható csökkenésével és azokkal a társadalmi trendekkel, amik ezt generálják. Szerencse viszont, hogy a szőlőültetvények fölött csoportosuló fellegek között még így is átdereng a fény, amelyre az új magyar borstratégia is alapoz. 2025. október 1. 13:03 Az a jó bor, amelyiket megkóstolva érezzük a borvidék ízét is közélet Az a jó bor, amelyiket megkóstolva érezzük a borvidék ízét is Ha egy bort annak az érintésével is le lehetne írni, akkor a Badacsony lankáin a Pátzay Borbirtok pincéjében készült Pinot Noir Rozét leginkább a selyemhez lehetne hasonlítani. Hiszen milyen érzés a selymet érinteni? Finom, elegáns, ami a luxus kényeztető exkluzivitását a hétköznapokba is képes elhozni. Pátzay István borászata, habár a Badacsony évszázadokban mérhető történelméhez képest fiatal pincészet, a borkészítésben nem alapoznak a véletlen kísérletezésekre. Épp ellenkezőleg. Már-már mérnöki pontossággal ügyelnek a régi és modern technológiák ötvözésére, a szőlő- és pincemunkák tűpontos időzítésére, miközben szüntelenül figyelik a napsütés, a vulkanikus talaj és a Badacsony alatt elterülő víztükör szőlőtőkékre gyakorolt hatását. A természet adottságainak és a Pátzay Borbirtok szakértelmének köszönhetően pedig immáron nem először elkészült az a rozébor, amit ők egyszerűen selyemrozénak neveztek el, és ami számos díj mellett most újfent elnyerte az ország legjobb rozéjának címét. 2025. október 1. 12:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.