Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C

Újabb győzelem!

2010. szeptember 9. 18:49
Leitold Tamásék Szigetszentmiklós után, Budaörs előtt - labdarúgócsapatunk játékosának aktuális blogja.

A szigetszentmiklósi együttes az eddigi ellenfeleink közül talán a legerősebb volt, nagyon sok volt NB I-es labdarúgóval a soraikban. A legnagyobb név talán a volt élvonalbeli gólkirály, Tóth Mihály, de minden alakzatban található volt náluk rutinos, az első osztályt is megjárt játékos.

A mérkőzésen a szervezett védekezés volt a fő feladatunk és az ebből indított ellentámadások. Az első félidőben jobbára védekeztünk és próbáltunk kontrázni, de a támadásainkat általában lesen állították meg. Egy-két helyzet volt mindkét oldalon, de jobbára a csapatok mezőnyben birkóztak.


Leitold Tamás

A második negyvenöt perc ugyan úgy kezdődött, mint ahogy az első véget ért. A SZMTK birtokolta a labdát, próbálta feltörni a védelmünket, mi pedig igyekeztünk gyors kontrákat végig vinni, s ezeket be is fejezni lövéssel. Egészen a kapott gólig nem változott a mérkőzés képe. Utána viszont a labdabirtoklás aránya a mi javunkra fordult, de nagyobb helyzetet nem sikerült kialakítanunk. A mezőnyfölény a 75. percben góllá érett, egy szép egyéni alakítás után egalizálni tudtuk az eredményt. Az utolsó negyed órában maradt a mezőnyfölényünk, de helyzetet továbbra se tudtunk kialakítani. Úgy éreztük a pályán, hogy a vendéget megelégednek az egy ponttal is. Már a hosszabbításban jártunk, amikor oldal szabadrúgáshoz jutottunk, amelyet követően némi szerencsével megszereztük a győzelmet.

E találkozó után sajnálhatjuk igazán, hogy az első két fordulóban nem sikerült pontokat szereznünk. Az alakluat büszke lehet a diadalra, jó csapatot sikerült megvernünk, igaz némi szerencsével, de amit a sors elvett tőluk az első két fordulóban, most talán visszaadta. Fontos, hogy a pályán küzdöttünk egymásért, s nem utolsó sorban az, hogy hátrányból fordítva tudtuk itthon tartani a három pontot.

A vasárnapi pihenőnap után a hétfőn jó hangulatban kezdtük meg a hetes munkát. Hétvégén a Budaörs együtteséhez látogatunk, szeretnék jó sorozatunkat tovább folytatni, és legalább egy pontot szerezni. Biztos, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, hiszen a leendő ellenfelünk eddig csupán két pontot szerzett, s minél előbb el akarják kezdeni a tabellán való fölzárkózást.

Mi azonban ugyanolyan alázattal, akarással fogunk pályára lépni, mint tettük azt például a hétvégi mérkőzésünkön, s reméljük, ennek meg is lesz az eredménye. A héten a megszokott ritmusban készülünk a szombati mérkőzésre, annyi különbséggel, hogy szerdán edzőmeccset játszottunk a Pápa II együttese ellen. Nálunk azok a játékosok kaptak szerepet, akik a bajnoki mérkőzésen eddig keveset szerepeltek, a stáb ugyanis szerette volna, hogy nekik is legyen meccsterhelésük. Az eredmény másodlagos volt, a játék és a gyakorlás volt a fő tényező. Akik pedig nem játszottak, azoknak a mérkőzés után vezényelt a mesterünk egy pörgős edzést. A hétvégére pedig reméljük a legjobbakat…

Leitold Tamás

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.