Palásthy Bea számára a rendezés mindig személyes kihívás. Ahogy fogalmazott:
„Bizonyos színdarabokat egyszer csak úgy hoz az élet, mert fölkérnek a megrendezésükre. Ebben nekem mindig az a legfontosabb, hogy a színészekkel miként tudok jól dolgozni félig kívülről, félig belülről. A legérdekesebb pedig az, hogy figyelemmel kísérhetem, hogyan alkot egy művész.”
A rendező számára különös hangsúlyt kap, hogy mennyire érzi magát komfortosan egy színész a munkafolyamat során:
„Pontosan látom, mikor érzi jól magát, mikor tud előre menni, és mikor akad meg. Azt hiszem, a következetes vagyok, a próbafolyamat pedig elég harmonikus volt."
A rendező nem titkolja, hogy a választott mű különösen közel áll hozzá:
„A Dr. Bubó egy hungarikum – már csak a nyelvi lelemények miatt is. Romhányi József olyan rétegeket teremtett, amelyeket a gyerekek és a felnőttek egyaránt élvezhetnek. A felnőttek talán több rétegben értik, de a humor és a bölcsesség mindenkihez szól.”
Személyes szál is kapcsolja a folyamathoz:
„Bubó személyisége nagyon emlékeztet az apámra. (Palásthy György, filmrendező) A bölcs mosoly, a távolabbról figyelő, eszenciát kereső magatartás. Én is úgy érzem, hogy a mestereim, a tanáraim, vagy éppen az édesapám gondolatai ott vannak velem, nem mondatokban, hanem érzetekben, gondolkodásmódban.”
A szövegkönyv sajátossága miatt a színpadra állítás nem volt egyszerű:
„Elsősorban technikai nehézségek akadtak: például hogyan jelenítsünk meg egy káposztaföldet vagy egy veszélyes sziklát. Ebben segít a ledfal; cél volt, hogy ne legyen bútortologatás és átdíszletezés. Inkább egybefüggő történetsorozatot akartam, ahol az egyik jelenet átfolyik a másikba, hogy a néző végig benne maradjon a történet világában.
Szerintem mindenkinek szól a Dr. Bubó. Mint a La Fontaine-mesék: az állatok történetei emberi gyarlóságokat, jellemhibákat világítanak meg. Mindig van valaki, aki rosszindulatú, aki túlságosan segítőkész, vagy aki beleavatkozik mások életébe. De a legfontosabb, hogy a végén ezek a lények mégis képesek együvé tartozni, és mindennek ellenére együtt lenni.”
Arra a kérdésre, hogy mit tanult magáról a rendezés során, így felelt:
„Megerősítést kaptam: többek között azért kezdtem el anno a színházzal foglalkozni, mert ez az emberi természet tanulmányozásáról szól. Ennek sosincs vége. Ha néha adódik lehetőség, hogy színészekkel dolgozhassak, az még mindig érdekel. Ezért érdemes csinálni.”
Az előadásról bővebben itt olvashat.
