Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hazai és nemzetközi viszonylatban is az élmezőnyhöz tartozik a Pannon Egyetem

2025. október 14. 17:25
Kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatót a Pannon Egyetem, aktuális hírekről, sikerekről, tervekről.

Dr. Kurdi Róbert, általános rektorhelyettes szólalt fel elsőként, aki elmondta, 2020 óta a Pannon Egyetem továbbra is az élmezőnyben szerepel a nemzetközi rangsorokban. Az egyetem, a növekvő nemzetközi verseny ellenére sikeresen megőrizte pozícióját a rangsorolt területeken.

A Pannon Egyetem nyolc kutatója is szerepel a Stanford Egyetem által közzétett, a világ vezető két százalékába tartozó tudósokról szóló adatbázisának 2025. évi frissítésében. A 2016 óta folyamatosan bővülő rangsor azon tudósokat emeli ki, akik publikációkkal és idézettségükkel jelentős mértékben járultak hozzá saját tudományterületük fejlődéséhez.

A rektorhelyettes ismertette, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar által alapított, a Matematikai Tehetségekért Alapítvánnyal közösen megvalósított Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó idén ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A szeptember 27-én tartott ünnepségen Sipos Imre Köznevelési Helyettes államtitkár elismerő oklevelet adott át a Műszaki Informatikai Karnak és a Matematikai Tehetségekért Alapítványnak.

Kurdi Róbert folytatta, hamarosan átadásra kerül a Pannon Egyetem Hulladékgazdálkodási, Fenntarthatósági Edukációs Tere, ahol is megújult körülmények között tudják majd fogadni az óvodás kortól a felnőttekig azokat, akik érdeklődnek a fenntarthatóság iránt. Az Edukációs Tér egy nagyobb fejlesztés egyik utolsó állomása, melyben a Hulladékgazdálkodási kutatások mellett az edukációs, disszeminációs feladatokra helyezik a hangsúlyt.

A rektorhelyettes kiemelte azt is, hogy az oktatási innováció keretében folyamatosan készülnek a digitális tananyagok. Folytatta, a DBA program (Doctor of Business Administration) kifejezetten vezetőknek szóló, kutatás-alapú doktori fokozat megszerzésére irányuló képzés, mely most szeptemberben indult nagy sikerrel.

Az egyetem számos területen indít keresztféléves képzést, az országban először a Pannonon indul Hulladékgazdálkodási mérnök MSc szak, amely jól illeszkedik a korábbi években elindított fenntarthatósági képzésekhez. A jelentkezési határidő november 15.

A Pannon Egyetem Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ és a Pécsi Tudományegyetem kollégái a BENU Magyarország kezdeményezésére három legnagyobb felszíni vizünkből, a Dunából, a Tiszából és a Balatonból vettek mintát, és a bennük lévő gyógyszermaradványokat vizsgálták. Az eredményeket látva a BENU elindította a „Ne dobd ki, hozd vissza!” elnevezésű társadalmi kampányt.

Végül a rektorhelyettes beszámolt a sikerrel zárult, 63. közgazdász-vándorgyűlésről, mely szeptember elején került megrendezésre, teltházzal, csaknem 700 résztvevővel.

Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja az október 16-i Gólyabál részleteit ismertette. Felhívta a figyelmet arra, hogy személyesen nincsen mód jegyvásárlásra, aki még szeretne jelentkezni, az esemény facebook-oldalán megteheti. Szót ejtette még az idei Állásbörzéről is, ami október 21-én lesz a B aulában. Közel 40 kiállítócég lesz, szakmai előadásokkal, tanácsadásokkal.

A kancellár beszámolt arról is, elindult a shop.uni-pannon.hu, ahol a rövid ciklusú és mikrotanúsítványt nyújtó képzések érhetők el.

Szabó Eszter
Vámosi Patrik
további cikkek
Nemzetközi összefogással indult el a VoWoCo projekt – a női vállalkozások új korszaka közélet Nemzetközi összefogással indult el a VoWoCo projekt – a női vállalkozások új korszaka A nők gazdasági önállóságát és vállalkozói fejlődését támogatja a 2025 októberében indult VoWoCo – Volcanoes’ Women Co-creation projekt, amely az Erasmus+ program keretében valósul meg magyar, portugál, olasz és török partnerek együttműködésével. tegnap 10:01 Onkológiai terápiát támogató módszer és akadálymentes várostérkép: két fontos innovációval zárja az évet a Pannon Egyetem Pannon Egyetem Onkológiai terápiát támogató módszer és akadálymentes várostérkép: két fontos innovációval zárja az évet a Pannon Egyetem Évértékeléssel, friss rangsorokkal, infrastrukturális fejlesztésekkel és egy új, országos potenciállal bíró akadálymentesítési applikáció bemutatásával tartotta idei utolsó sajtótájékoztatóját a Pannon Egyetem. A vezetők egybehangzóan hangsúlyozták: 2025-ben a minőség, az innováció és a társadalmi felelősségvállalás terén is kiemelkedő eredményeket ért el az intézmény. 2025. december 11. 19:44 Gyertyafényes hangversennyel támogatták a veszprémi zenei tehetségeket kultúra Gyertyafényes hangversennyel támogatták a veszprémi zenei tehetségeket A Zonta Club Veszprém, a Balatonfüred–Veszprém Rotary Club, a Rotary Club Veszprém és a Lions Club Veszprém december 6-án rendezte meg a Kováts Péter vezette Mendelssohn Kamarazenekar gyertyafényes hangversenyét a Pannon Egyetem Aulájában.  2025. december 7. 19:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.