Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C

Egyperces varázslat

2025. október 29. 11:19
A sportág minden szépsége, izgalma, érdekessége megmutatkozott az alapjátékidő utolsó percében az Insedo Veszprém KK-Debreceni EAC U23 NB I B-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzésen. Hogy nem túlzás ez az állítás, azt igazolhatják azok, akik – mintegy háromszázan – vasárnap este ott voltak a Vetési Albert Gimnázium tornacsarnokában, ahol emlékezetes élményben lehetett részük – DARCSI ISTVÁN JEGYZETE.

Nem úgy indult a meccs, hogy ebből bármi jó kisülhet a hazaiaknak, akik alaposan „beragadtak a rajtnál”. A hazai kosarasok védekezési hibáit és ziccerrontásait könyörtelenül kihasználva tizenegy ponttal is vezettek a debreceni fiatalok. Félidőben is még hét pont volt oda, de a nagyszünet után egy más felfogásban játszó veszprémi csapat lépett a pályára. Sikerült fordítani, majd fej-fej mellett haladt a két együttes az alapjátékidő utolsó percéig.

Ami ezután történt…

Fotó: Szász Péter / veszpremkosar,huFotó: Szász Péter / veszpremkosar,hu

Amikor az utolsó percre fordult az óra, 78-77-re vezetett a VKK. Négy másodperccel később fordított a DEAC, 78-79. Veszprémi időkérés után nem sikerült megvalósítani a megbeszélteket, ezért ismét a debreceniek támadhattak, akik viszont nem hibáztak, s egy triplával négy pontra növelték az előnyüket, 78-82. Ekkor már csak 27 másodperc volt hátra a negyedik negyedből, és veszprémi szempontból veszni látszott minden. Újabb időkérés. A nézőtéren sokakban erős kétségek merültek fel a meccs menthetőségét illetően. A veszprémi játékosok és edzők viszont bíztak magukban és egymásban, s a korábban elvégzett munkában, aminek meg kell legyen az eredménye. Kettő plusz egy büntetőből szerzett ponttal minimálisra faragta hátrányát a VKK, 81-82. Ekkor már csak kilenc másodperc volt hátra, és a DEAC edzője kért időt.

Ilyenkor felmerül a kérdés: mit lehet csinálni kilenc másodperc alatt úgy, hogy közben az ellenfélnél van a labda? Kockázatot kell vállalni – lesz, ami lesz alapon. Azonnal fault – két büntetőt dobhat az ellenfél. Mindkettő csont nélkül bement, 81-84, de még hat másodperc van hátra a dudáig. Letámadtak a debreceniek – elment még egy másodperc –, de másodszorra Kass Balázsnak sikerült felhozni a labdát, és az ellenfél térfelére érve messziről eleresztette a játékszert, ami az utolsó pillanatban a kosárban landolt, 84-84!

Szinte „felrobbant”, majd eufóriában úszott a csarnok. A hazai szurkolók alig hittek a szemüknek. „Ez olyan volt, mint az NBA-ben!” – mondta egy lelkes drukker a lelátón, miközben vörösre tapsolta tenyerét a gyönyörűségtől.

Fotó: Szász Péter / veszpremkosar.huFotó: Szász Péter / veszpremkosar.hu

Lélektanilag rendkívül felemelő pillanat volt, ami a hazai csapatot az egekbe emelte, ellenfelét pedig a padlóra vitte, ezért a folytatásban már csak egy csapat volt a pályán. Az ötperces hosszabbítás után 93-87 volt a végeredmény a VKK javára. A legnagyobb elismerés mindig az ellenféltől érkezik: „Szeretnék gratulálni a Veszprémnek, nagyon jó kosárlabdát játszottak” – nyilatkozta a mérkőzés után Kovács Márk, a DEAC U23 edzője.

Hozzátehetjük, hogy nem csak jó volt, hanem örökre emlékezetes marad az az egyperces varázslat.

Darcsi István
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 6. 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
75-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
71-57
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
93-79
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
76-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
82-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
87-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
99-101
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
72-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
86-83
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény
82-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda Hepp Kupa 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Vendég
Insedo Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2026. február 21. 11:00
Helyszín
Budapest, BOK Sportcsarnok
Eredmény
74-80
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
HÜBNER Nyíregyháza BS
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. március 7. 17:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
90-80
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
BKG PRIMA Akadémia
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
78-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
PVSK-Veolia
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
MEAFC-Peka Bau
Időpont
2026. március 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Vasas Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. március 28. 18:30
Helyszín
Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő és Rendezvényközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Phoenix-MT Fót
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
további cikkek
„Hol a csapatunk?” Erről jut eszembe… „Hol a csapatunk?” Történelmi mélypontjára jutott a veszprémi férfi kézilabdacsapat, miután csütörtökön elszenvedte hetedik vereségét a Bajnokok Ligája csoportkörében. A jelenlegi lebonyolítási rendszerben ilyenre nem volt példa korábban. Ahogy arra sem, hogy a csapat szurkolói a mérkőzés vége előtt lemondóan elhagyják az arénát. Az eredmény a játék minőségének egyenes következménye. Több kérdés is felmerül: miért jutott idáig a csapat, ki ezért a felelős, mi lesz a következmény, azaz hogyan tovább? 2026. március 13. 12:13 Jókor jó helyen Erről jut eszembe… Jókor jó helyen A labdarúgásban sem lehet felejthetetlen élményhez jutni megfelelő teljesítmény nélkül, de kell hozzá szerencse is, hogy az ember jókor legyen jó helyen. Van, akinek elég egy mozdulat ahhoz, hogy szinte fogalommá váljon a neve. És olyan is megtörténik, hogy valaki az ismeretlenségből felbukkanva hirtelen világsztárok között találja magát. Mindkettőre találtunk két-két példát. ma 21:49 Férfi kézilabdasportunk legnagyobb sikere Erről jut eszembe… Férfi kézilabdasportunk legnagyobb sikere Negyven évvel ezelőtt, 1986. március 8-án érte el a magyar férfi kézilabda mindmáig legnagyobb sikerét válogatottunk, amely Mocsai Lajos szövetségi kapitány szakmai irányításával Jugoszlávia mögött a második helyen végzett a Svájcban megrendezett világbajnokságon. Az ezüstérmes csapatot két veszprémi játékos erősítette: a jobbátlövő Gyurka János és a jobbszélső Horváth Gábor. 2026. március 5. 11:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.