Az EHF honlapján olvasható hétfői közlemény alapján a 24 csapatos BL-ben az előző három kiírás (2022/23, 2023/24 és 2024/25) eredményei alapján kialakított országrangsorban az első tíz helyen álló szövetség - többek között Magyarország - bajnoka automatikusan indulhat. Ezekből az országokból további két csapat kérhet BL-indulási jogot azon klubok közül, amelyek bajnoki helyezésük alapján az Európa-ligában szerepelhettek volna.
Az automatikus BL-hellyel nem rendelkező országokból legfeljebb négy csapat kaphat BL-kvótát, az EHF illetékes bizottsága pedig további két indulási jogról - szabadkártyáról - dönthet. Egy országból maximálisan három gárda indulhat a BL-ben.
Az új rendszerű Európa-ligában 32 csapat vehet részt - nyolc négyes csoporttal -, nyolc feltölthető hellyel, selejtező nélkül. A mezőny feltöltésénél azok a nemzetek élveznek elsőbbséget, amelyeknek BL-felminősítés miatt nem maradna együttesük az El-re. Az EHF ebben a kupában is fenntartja magának a jogot szabadkártya kiosztására.
Az EHF végrehajtó bizottsága a női BL és El reformjával jövő tavasszal foglalkozik tüzetesebben, és a módosított rendszer a 2027/28-as idénytől lépne életbe.
