Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C

Megszakítani a rossz sorozatot!

2010. november 4. 13:31
Leitold Tamás blogjának témája az elvesztett megyei rangadó és a Veszprém FC soron következő ellenfele az NB II-ben.

A hétvégén megyei rangadón léptünk pályára Ajkán. Sajnos vereséggel zártuk a mérkőzést, viszont játékban – megítélésem szerint – az előző hetekhez képest sikerült előre lépnünk. Ez leginkább abban nyilvánult meg, hogy mertünk futballozni, sokkal többet birtokoltuk a labdát, mint ezt megelőzően. Többször jutottunk el a kapuig, és játékban abszolút nem vallottunk szégyent.


Leitold Tamás

Felkészültünk az Ajka játékából, akik ez által helyzeteket nem igazán tudtak kialakítani a kapunk előtt. Lényeges volt, hogy mindenki küzdött egymásért, ha kellett, kisegítettük egymást. Viszont az ellenfél pontrúgásai életveszélyesek voltak. Tudtuk, hogy sok jó fejelő játékosa van a riválisnak, ennek ellenére két szögletrúgásukból eldöntötték a mérkőzést. Ebben a szezonban sajnos nem először vesztünk pontot sarokrúgás után. Gyirmóton is ebből kaptunk három gólt. Pedig az előre megbeszélt taktikát mindkét esetben végrehajtottunk, és ha oda figyelünk, lehet, hogy sikerült volna pontot szereznünk mindkét esetben.

Viszont a labdarúgásban a volna szó, nem jelent semmit sem. Éppen ezért a találkozóból levontuk a következtetéseket és készülünk a Baja elleni hétvégi fordulóra. Kevés információnk van róluk, viszont a tabellán elfoglalt helyezésük figyelemre méltó. Ennek ellenére nem ijedhetünk meg tőlük, hazai pályán nekünk támadnunk, a játékszert birtokolnunk, s az ellenfél kapujára veszélyesen kell játszanunk. Hátul figyelmesnek kell lennünk, hiszen, ha kapott gól nélkül le tudnánk hozni a mérkőzést, akkor gond már nem lenne. Persze gólt is kell rúgnunk mindenképp.

Ezen a héten is tisztességesen készülünk. Az Ajkán nyújtott produkcióra alapozhatunk, viszont a győzelemhez annál a teljesítménynél is sokkal több kell. Nagyon fontos lenne a csapatnak a győzelem, hogy ne szakadjunk le a kiesésért folytatott harcban. Reméljük, hétvégén megtörik a rossz sorozatunk, s örömet tudunk szerezni a kilátogatóknak. Ezúton is szeretném azoknak a szurkolóknak megköszönni, hogy támogattak minket Ajkán, és a végsőkig biztattak bennünket. Köszönjük! Hajrá VFC!

Leitold Tamás

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.