Január 10-én megkezdtük a felkészülést a tavaszi fordulókra. Arról már korábban értesültünk, hogy új vezetőedzője lesz a csapatnak, s hogy, két játékos is csatlakozik a felkészülés elején hozzánk. Vágó Attila bemutatkozott a csapat előtt, akit mindenki szeretettel fogadott. Személyében egy nagyon jól felkészült szakembert ismerhettünk meg. Bízunk benne, hogy vele és az új igazolásokkal sikerül a csapatnak elérnie bent maradást, mert ugye a célunk nem lehet más.
Leitold Tamás
Az eddig eltelt két hét során négy új játékos érkezett hozzánk, valamennyien NB I-es rutinnal rendelkeznek, ami nagyon fontosa VFC-nek. Molnár Zoltán személyében pedig nagyon sok rutin került hozzánk, akitől a fiatalok rendkívül sokat tanulhatnak. Biztosak vagyunk abban, hogy erősödtünk velük, s a már említett célt is el tudjuk érni.
Az első edzésünket már január 10-én megtartottuk, amelyen főleg labdás gyakorlatok szerepeltek. Azonban kedden már két edzést vezényelt a Mester. Délelőtt a futófolyosón izzadtunk, főleg koordinációs gyakorlatok közben és konditeremben, délután pedig futás szerepelt a programban. Az első héten hétfő kivételével két edzésen vet részt a csapat, amelyen főleg a fizikai felkészítés szerepelt.
Elmondhatjuk, hogy csapat kellő motiváltsággal készül a tavaszi idényre és mindenki szeme előtt csak is a bentmaradás lebeg. Az edzéseken ennek szellemében készülünk, mert tudjuk, hogy a munka és a kellő alázat a siker nyitja. A második héten kicsivel kevesebb edzésszám szerepelt a programban, mert a hétvégén Győrben rendezendő Alcufer kupán indul a csapat. Igaz, a foglalkozások így is kemények voltak.
Szerdán lejátszottuk idénybeli első edzőmérkőzésünket is, amelyen bemutatkoztak a csapatban az új igazolások. A mérkőzésen a sérültek kivételével mindenki lehetőséghez jutott, és úgy érezzük, hogy tisztes eredményt értünk el. Főleg, ha azt mondjuk, hogy a Fehérvár utcahosszal vezeti a honi pontvadászatot, s ellenünk is szinte minden nagy ászát a csapatába állította a vendégek mestere. Többünk számára egy kivételes lehetőség is volt az összecsapás, mert nem minden nap adatik meg, hogy például a NB I legjobb góllövőjével nézzünk farkasszemet, vagy például, hogy egy-egy támadónk a válogatott Lázár ellen bizonyítson. És persze az sem lényegtelen szempont, hogy a vendégek kispadján Magyarország egyik legjobb edzője ült.
Csapatunkból mindenki bizonyítani szeretné az új edzőnknek, hogy helye van az együttesben. Tudjuk, hogy meg kell küzdenie mindenkinek a helyekéért, s mindig csakis a legjobb formában lévő játékosok kerülhetnek be a csapatba. A másik fontos szempont, hogy egy olyan közösséget tudjunk kialakítani, amely jóban-rosszban összetart és csapatként viselkedik a pályán, s azon kívül. Mert igazi csapat nélkül nincs eredmény. Úgy érzem, ezen a téren kiválóan állunk már most. Az új fiúkat gyorsan befogadtuk, s egy rendkívül jó közösség kezd létrejönni az öltözőben.
Ebben természetesen a Mesternek is szerepe van, aki megköveteli, hogy játékosai mindig a lehető legtöbbet adják a tudásukból, s mindig minden helyen fegyelmezetten csapatként viselkedjünk. Reméljük, minden téren ilyen gyorsan fogunk javulni, s akkor biztos nem lehet gondunk majd a végelszámolásnál.
A hétvégi teremtornán szeretnénk tisztesen helytállni, a csoportunkból továbbjutni a felsőházba, hogy vasárnap a lehető legjobb eredményért játszhassunk.
Leitold Tamás